A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-10-11 / 31. szám
CZAKÔ GÁBOR A vonat csattogva, pöfögve rángatta fáradt, nehéz kígyótestét fölfelé a dombra. Hatalmas volt, legalább ötvenezerszer akkora, mint a kisfiú mellette, a fűben. Dübörgése az örvénylő visszhangok közt fölerősödött, elnyelte a fák suttogását és az öreg sínek csikorgó siránkozását. Alighogy sikerült bevonszolnia magát a mélyútba, ferdén behajtó akácok alá, kifulladt, vonaglott egyet-kettőt, aztán megállt. A kisfiú egyelőre nem ért rá törődni vele. A ferdén fölfelé szökő hegyoldalban ült, és egy zöldbékát gyömöszölt be egy papírpohárba. Amikor sikerült, s már a zsebkendőjével lekötötte a pohár száját, sárga virágú pitypangot kellett keresnie. Az utasok kidugták a fejüket az ablakon. — Mi történt? Volt, aki mindjárt visszaült a helyére, és folytatta az ultipartiját. Mások izgatottan nyújtogatták a nyakukat, és egymást kérdezgették. A kalauzok leléptek a lépcső legalsó fokára, hogy messzebbre lássanak. De nem láthattak semmit, mert a pálya kanyarodott. Csupán a mozdonyvezető meg a fűtő tudhatta a megállás okát, ók azonban nem jöttek hátra. A kisfiú a pitypangszárakról leszedte a virágfejeket, és két sorban lerakta őket maga mellé. Aztán fölemelte a papírpoharat a füle mellé, meghallgatta, mit művel bent a béka. Az utasok türelmetlenkedni kezdtek: — Mire várunk? Egy magas, szemüveges férfi az óráját nézte a peronon: — Már eddig is késtünk — mondta a mellette álló nőnek. — Eltolják az ember szombatját! — Hiába van menetrend, sehova sem ér oda az ember időben — mondta a nő. A kalauzok leszálltak, és kis csoportba verődve beszélgettek. — A fiamat fölvették a technikumba — mondta az egyik. Levette a sapkáját. Gyűrött zsebkendőt kotort elő a nadrágjából, és törülgetni kezdte a homlokáról az izzadságot. Ritkás, csapzott, vörös haja volt. — Az többet ér, mint a gimnázium — mondta a kollégája, aki kényelmesen leült egy kőre, hogy pihentesse egy kicsit a lábát. — Nem tudom, hova adjam a gyerekemet — 'mondta egy kis molett kalauznő. — Magának nincs is gyereke. — Még lehet. — Majd segítünk — kacsintott a vörös. Nevettek. — Miért nem megyünk? — kiáltott le hozzájuk a magas szemüveges. A kalauzok szinte egyszerre megvonták a vállukat. A kis molett leült. — Milyen udvariatlanok — mondta a magas férfi mellett a nő. Mindketten megindultak lefelé a lépcsőn. — Ne szálljanak le! — lépett feléjük a vörös. A hivatalos látszat kedvéért visszatette sapkáját. — A szerelvény bármelyik pillanatban indulhat! — Mire maguk felszállnak, mi is fönt leszünk! KULTURÁLIS hírek 0 Tiziano halálának 400. évlordulója alkalmából két kiállítás nyílt meg Velencében. „Tiziano és köre rajzai“, illetve „Tiziano és a XVI. századi velencei lametszet“ címmel. 0 Befejezték a Kreml katedrálisában a XVI. században lestett ikonok restaurálását. 0 A világ legszebb könyvei című kiállítást az idén is megrendezték Lipcsében, a lipcsei vásárral egyidőben. A könyvkiállitáson 35 ország kiadói szerepeltek, köztük a magyar kiadók is. 0Kiállitásokon mutatják be Morc Chagal műveit az NDK-ban. A világhírű mester 218 munkáját, köztük egyik legismertebb munkáját, a párizsi nagyoperát ábrázoló laliszőnyegét szeptember 11-töl a drezdai Albertinumban, a jövő év januárjától a berlini Állami Múzeumban mutatják be. A kiállítások előkészítésében részt vesz a 89 éves művész és a francia Nemzeti Múzeum is. 0 A belgiumi Cuesmesben eredeti állapotában helyreállították azt a házat, amelyben Vincent van Gogh a múlt század hetvenes éveinek végén élt. Az épületben múzeumot és művészeti alkotóközpontot nyitnak meg. 0 Könyvbe gyűjtik és kiadják Romain Rolland levelezését Mahatma Gandhival és Nehruval. Az ötszázkilencven oldalnyi terjedelmű kötet közli majd Romain Rolland Indiáról irt naplójegyzeteit is. A másik kocsi ajtaján egy kendős néni nyomakodott kifelé. Nem szállt le, csak a felső lépcsőről rikácsolt: — Lekésem o csatlakozást! A kisfiú a virágszárak egyik végét bedugta a másikba, gyűrűt font belőlük, aztán lánccá kapcsolta össze őket. Időnként fölemelte az egészet, óvatosan széthúzta a két kezével, megmérte mennyi készült el. — Már nem is érdemes tovább menni — mondta egy sötétruhás úr —, én már úgyis elkéstem. — Forduljunk vissza — mondta egy bőrzekés. — Ha a vasútra bízza magát az ember, a saját esküvőjéről is lemarad — mondta ismét az úriemberruhás. — Ügy jár, mint én! — Azonnal csináljanak valamit! — rikácsolt a fejkendős. — Intézkedjenek! — Fújja meg a fütyülőjét, hátha elindul a vonat! — szólt le a bőrzekés. — Huligán! — mondta a kis molett. Egyre többen szálltak le. A kalauzok hadonászva ugráltak az utasok előtt, és megpróbálták visszaparancsolni őket a vonatra, de senki sem engedelmeskedett. Az emberek türelmetlenek voltak és idegesek. — Nyugodjanak meg, kérem, nyugodjanak! Mindenki foglalja el a helyét! Rövidesen elhárítják az akadályt, és a szerelvény folytathatja útját! Türelmet kérünk! — A kalauzok össze-vissza kiabáltak, szaporán ugyan, de kelletlenül, mert a kötelességüket teljesítették. Az engedetlenség aztán végül kihozta őket a sodrukból, s amikor látták, hogy senki sem törődik velük, némelyeket erővel tuszkoltak vissza a kocsikba. Munkájuk azonban hiábavaló volt, mert hárman nem tudtak elállni minden kijáratot. Csak azt érték el, hogy még jobban felingerelték az embereket. A kisfiú végre elkészült a lánccal. Letette a földre, s vastag házicérnát húzott elő a zsebéből. Leharapott belőle egy darabot, ráerősitette az utolsó szemre. Majd leoldozta a zsebkendőt a pohárról, és kivette belőle a békát. A zsineg másik végét rákötötte az állat lábára. Nehezen készült el, zavarta az utasok és a három kalauz fülsértő szitkozódása, ahogy kölcsönösen szidalmazták egymást. Megunta ezt a nevetségesen gyermeteg perpatvart. Megsimogatta a béka fejét, letette a földre. Aztán éleset, kacskaringósat fütyült, mint a sárgarigó. A zöldbéka megindult, gyors, fürge ugrásokkal cipelte maga után a pitypangláncot. A kanyaron túl megrándult a nagy, fekete mozdony is. Rekedten, hosszan fütyült, nyálas gőzt köpködve a falevelekre. Az ütközők, csavaros vonóláncok csikorogva kinyújtóztak, mint a meszes csigolyák. A hangoskodó népség szempillantás alatt elcsendesedett, s szapora könyökléssel fölkapaszkodott a meginduló vonatra. 18
