A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-10-11 / 31. szám

BAJOM TÁMADT A POSTAVAL

Augusztus utolsó hetében kezdődött. Megírtam a iportot, s a nyers filmekkel együtt betettem a borítékba, leragasztottam és elvittem a postára. Mmt tavaly, vagy tavalyelőtt — több mint öt éve immár. S eddig minden küldeményem rendre meg is érkezett. Most azonban az történt, hogy az ifjú elvtársnő, vagy kisasszony, aki ott ült az üvegfal másik oldalán, azt kérdezte küldeményem láttán:

— Mi van a borítékban?

— Két film, meg egy riport — mondtam őszinte jóhiszeműséggel.

— Akkor nem vehetem fel — mondta bánatosan.

— S miért? — álmélkodtam.

— Mert az előírás szerint filmet csak dobozban vehetünk fel.

— Ez érdekes — mondtam — öt éve minden héten így küldtem a filmeket, és nem tiltotta az előírás.

— Az eddig volt.

Nem volt mit tennem, haza kellett kutyagolnom filmestől, riportostól. Csakhogy hiába forgattam föl a fél lakást, megfelelő dobozt nem találtam. Hozzáláttam hát, hogy valamit összeeszkábáljak, de amit készítettem, mindenre hasonlított, csak dobozra nem. Mindegy, gondoltam, próba-szerencse. Hátha elfogadják, s küldeményem idejében megérkezik a szerkesztőség címére. Odabátorodtam hát ismét, s —' egek! — egy kevés „ez-az, emez-amaz" után, amely arról szólt, hogy mégsem előírásos a dobozom stb., mégis csak postára kerültek a filmek. S meg is érkeztek — a nem előírásos doboz ellenére — szerencsésen.

Okulva e kálvárián, a következő alkalommal már dobozba csomagoltam a küldendő filmet, s büszkén, öntudatos polgárként mentem a postára — baj nem lehet, íme, dobozban a film! Az én szívem hölgye azonban ismét talált kifogásolni valót a dobozomon.

— Nem megfelelők a méretei, — adta vissza kisded dobozkámat — nem vehetem fel.

Néztem a szép, fehér dobozra, s igen elszomorodtam, aztán pedig ideges lettem. Kimentem hát járni egyet, majd a posta vezetőjéhez kopogtattam be, s előadtam gondjaimat.

A dobozomat egy zöld műanyag-vonalzóval szépen megmérte, majd visszaadta.

— Valóban nem vehetjük fel — mondta —, a legkisebb méret, amit felvehetünk 11,5 X 7,5 centiméter.

Később még hozzátette:

— A borítékba küldött filmek miatt sok volt a reklamáció; így a filmgyárak által kibocsájtott borítékokat sem vesszük fel. Ez a rendelet.

Vagyis marad a doboz!

De: a filmgyárak a diapozitívok és színes filmek árába az előhívást és a postaköltséget is belekalkulálják. Namármost, ha veszek egy 18, 30, vagy 50 koronás diapozitívot, akkor síépen ráfizetek a posta „jóvoltából“ az üzletre, (mert a posta a filmhez mellékelt, kizárólag erre a célra készült borítékot nem hajlandó felvenni. Mert az boríték és nem — doboz! így a boríték előállítási költsége ablakon kidobott pénz a rajta lévő portóval együtt. Egy-egy diafilm esgtében 8—10 korona úszik el a semmibe.

így, ellátva immár mindennemű tudnivalóval, ismét haza kocogtam és hozzáláttam dobozom megnagyobbításához. Közben Örkény István Tóték-ja járt az eszemben; ha nekem volna most egy dobozoló gépem! Készítenék olyan dobozokat, hogy még a posta is megcsodálná! De dobozológépem nincs. Ellenben van két rossz, engedelmeskedni nem akaró kezem, ami sok mindenre alkalmas, de dobozkészítésre alig. Mégis hozzáláttam a dobozoláshoz. A kis dobozt belegöngyöltem egy nagy újságba, hogy megkapjam a kívánt méreteket (11,5X7,5 cm!). Az így nyert alaktalan papírtekercset szépen átkötöttem cérnával, majd doboz alakúra formáztam. A szélessége már megfelelt — 8 cm volt — de a hossza még mindig 11 centi alatt maradt. Alig egy órás munkával végül elkészült a doboz. Egy 7 X 2 cm méretű filmtekercs számára!

I Most fölkerekedek ismét és viszem a dobozt, s kíváncsian várom milyen kifogással kapom vissza ...

Közben azon gondolkodom majd — feltehetően — hogy milyen szép is ez a mi életünk, amelyben minden az embert hivatott szolgálni; ahol az előírásokai igazítják az igényekhez, s nem fordítva. Csak az von borút szépséges egemre, ha eszembe jut, hogy a jövő héten ismét dobozt kell készítenem .. . Aztán ismét és ismét. Az idők végezetéig, mert ezt egy előírás így parancsolja.

GÁL SÁNDOR

Bevásárló-központ

H

a egy turista a falu házait, utcáit, létesítményeit nézi, azt gondolja, hogy valami új településre érkezett. Látszólag közel is jár az igazsághoz. De csak látszólag, mert a település már idestova 900 éves.

Az igaz, hogy közigazgatásilag csak a felszabadulás utáni években vált önálló községgé. Mai arculatát pedig az 1965-ös nagy árvíz után nyerte, amikor a falu szinte teljes egészében újjáépült. ..

Az árvíz, a katasztrófa képe, még ma is sokakban visszarémlik: az állva „meghalt“ fák, a szétmállott falú házak, alattuk az emlékeket őrző — többnyire ócska, mégis „drága“ — limlom, a romok között tébláboló kétségbeesett emberek . . . Emberek, akikkel akkor semmiképpen sem lehetett volna elhitetni, hogy a romok helyén — tíz év múlva — villaszerű házak fognak állni . . . hogy kertjeikben gazdagon termő gyümölcsfák pompáznak majd . . . hogy a faluban minden úttest és járda betonból lesz ... hogy a kertek öntözéséhez a vízcsapot kell kinyitni ... A hidroglóbusz az emletes községháza, a ravatalozó és nem utolsósorban a lassan Európa-szerte ismert termálfürdő — minderről álmodni sem mert volna senki... akkor... És ma mindez valóság. Ez a valóság a szocialista módra gondolkozó és érző emberek egész államunkra kiterjedő összefogásának az eredménye. Pat lakossága ma is különös hálával gondol Prága II. kerülete lakóinak védnöki se-PAT