A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-07-12 / 21. szám
AZ OLIMPIAI LANG Montreal felkészülten várja a nyári olimpiai játékok ünnepélyes megnyitóját. A közel hárommillió lakosú kanadai kikötőváros központjában létesített ötven hektárnyi területű Olimpiai Park már benépesedett. A világ legjobb sportolóinak első csoportjai már megérkeztek az olimpiai faluba, o továbbiak útban vannak, és július 17-éré, a viadalok színpompás megnyitójára megérkeznek mindazok, akik az olimpiai öt karika jegyében, a világbékét hirdető olimpiai láng fényében állnak rajthoz, küzdenek a legnagyobb sportdicsőségért, az olimpiai győzelemért. A második világháború befejezése óta hetedszer rendezik meg az olimpiát. London, Helsinki, Melbourne, Róma, Tokió, München után a kanadai Montreal következik. Londonban, az első háború utáni olimpián még nem volt teljes a világ megbékélése, a további olimpiai játékok előtt pedig fel-felizzott a háborús veszély parazsa. A béketábor igyekezete azonban erősebbnek bizonyult a háborús uszításnál. A Szovjetunió és a szocialista tábor országainak kezdeményezésére tavaly Helsinkiben, az európai biztonsági és együttműködési értekezleten a résztvevő államok vezető képviselői záróokmányban fektették le az európai béke alapjait, amely a tartós világbéke egyik alappillére lehet. A helsinki záróokmány külön fejezetben tér ki a népek közötti megértés, baráti kapcsolatok, a bizalom megszilárdítása fejlesztésének jelentőségére, és ennek érdekében többek között az országok közötti sportkapcsolatok elmélyítését, bővítését szorgalmazza. Pontosan emlékszem, 1952. augusztus 3-án, a helsinki olimpiai stadionban történt. . . A látóhatár peremén lebukó nap sugárözönében egy aggastyán, az öregség terhétől megtört ember állt a díszpáholyban elhelyezett mikrofon elé. Megfontolt lassúsággal, mégis hangjában bizakodó reménységgel a rádió útján o következő szavakat kiáltotta világgá: „Az olimpiai játékok újra a világbéke eszközének bizonyultak! Vajha mindig így folytatódnék . . . ľ A szózatnak, óvaintésnek, sőt kérésnek is beillő szavakat Sigfrid Edström, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke mondotta a helsinki olimpia záróünnepélyén. Az alkonyati csöndben messze szállt a hangja, hogy a világ valamennyi részéről egybesereglő sportolók, sportvezetők és a helsinki játékokra érkező szurkolók meghallják, szivükbe véssék, megfogadják. FÉNYÉBEN Pierre de Coubertin: ODA A SPORTHOZ (Részlet) A béke vagy te, Sport! népeket egymáshoz fűző szép szalag: és testvérré lesznek mind általad, önuralomban, rendben és erőben. Mert önbecsülést tanulnak az ifjak tőled, s más népek jellemét is éppúgy megértik s nagyra tartják, hogyha te tanítod őket túlszárnyalni egymást: mert versenyed a béke versenye. (Devecseri Gábor fordítása) Pontosan huszonnégy év telt el a helsinki olimpia óta. Azóta az ausztráliai Melbourn-ben, Olaszország fővárosában, Rómában, a felkelő nap országának fővárosában, Tokióban, majd a bajor világvárosban, Münchenben kitűnően si.került olimpiai játékokon, most meg a kanadai Montrealban találkoznak az öt világrészből összesereglett sportolók, hogy az újkori olimpiai játékok alapítója, a francia Pierre de Coubertin hagyatékának és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság második elnöke, a svéd Sigfrid Edström helsinki szózatának szellemében, az omlipiai láng fényében nemes vetélkedéseken mérjék össze sportbeli felkészültségüket. A montreali olimpián szinte minden versenyszámban nagy küzdelmek várhatók. Biztos favoritja egyetlenegy számnak sincsen. Aranyéremmel a legjobbak közül is csak a legjobbat tüntethetik ki. A csehszlovák élsportolók eddig tizenöt olimpián vettek részt. A két világháború közti években a legtöbb olimpiai érmet és helyezést a tornászok érték el, de sikeresen szerepeltek a súlyemelők, birkózók, a lavosok és a kenuzók is. A felszabadulás után már az atléták, ökölvívók, sportlövészek és a vitorlázók is komoly szóhoz jutottak. A nyári olimpián résztvevő csehszlovák élsportolók szorgalmasan, a legkorszerűbb módszertani edzéstervek alapján készültek fel a versenyekre. Szocialista köztársaságunk minden lehetőséget megadott számukra. A Csehszlovák Testnevelési Szövetség Központi Bizottságának és a Csehszlovák Olimpiai Bizottság elnökségének lehető legmesszebbmenő segítségével készültek a montreali versenyekre. Valamennyien hisszük, hogy Montrealban versenyzőink tanúságot tesznek küzdőképességükről, becsülettel megállják helyüket és további sportdicsőséget szereznek szocialista hazánknak. Az öt világrész legjobb sportolóinak versenyei július 17-én, az ünnepélyes megnyitó után megkezdődnek. Az olimpiai bajnok büszke címéért, a világ legjobb sportolójának rangjáért becsületes küzdelemben mérik össze tudásukat, felkészültségüket, függetlenül nemzetiségüktől és arcszinüktől, az olimpiai versenyszámokban rajtoló sportolók. A montreali olimpiai játékok ismét alkalmat adnak arra, hogy a sportolók kölcsönösen megismerjék egymást, és barátságot kössenek. Es ezek az új barátságok nemcsak az olimpiai játékok idejére szólnak. Közelebb hozzák egymáshoz a nemzeteket, és a világbéke megszilárdítását is elősegítik. Az olimpiai gondolatban minden bizonnyal az a legszebb, hogy az emberek egyenlőségét, barátságát és testvériségét hirdeti. Es az, hogy visszautasítja a háborút, mely a civilizáció pusztulását idézné elő. A televízió képernyőin sok százmillió, talán egymilliárd ember figyeli majd nap nap után a montreali olimpia nagy versenyeit, izgalmas viadalait. A világ békeszerető népei bizakodva várják, hogy az olimpiai láng lobogó fényében tovább erősödik a béke, az emberiség szerte a világon megtalálja a megbékélés útját, és reméljük, hogy a montreali nyári olimpiai játékok után is idézhetjük Edström helsinki szózatát: „Az olimpiai játékok újra a világbéke eszközének bizonyultak . ..!“ A CSEMADOK Központi Bizottságának képeslapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Arpád. Telefon: 328-64. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 328-65. Terjeszti o Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Szedi a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Nyomja a Polygrafické závody, n. p., Bratislava—Krosňany. Előfizetési díj egész évre 117.— Kčs. Előfizetéseket ejfogad minden postahivatal és levélkézbesítö. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SUTI 6/46. Címlapunkon Prandl Sándor, a 32. oldalon Kontár Gyula, L. Lisický és L. Dénes felvételei 2