A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-09-13 / 28. szám
Költészetünk arcképcsarnoka TUDÓSÍTÁS EGY VILLANYFÉNYES KUPADÖNTŐRŐL Százszirmú, áram gyújtotta nárcisz szórta a fényt, a permet dinnyebélvörös mezekre és dinnyemagfekete nadrágokra hullott. Az ellenfél Adria-kék és napsárga színekben pompázott: csokor virág. Vért, vért, hörögte az Ismeretlen Szurkoló, alkohollal csempészett szájüregéből kiugráltak a téboly fehér egerei és megszállták q lelátókat. Fütyült a bíró — egy kósza rigó holtan bukott a fűbe és teljesen elgörbült az ég. Olykor ívfény gyűlt a csatárok lába és a háló között — ez volt a gól. Tetvesek! — villámlotta az egyik vörös és köpése mint pokolbéli harmat ragyogott a másik arcán. Rongyosok! — szikrázta valamelyik kék, s a zöld gyep perzsaszőnyegén vonagló ellenfelére lépett. (Sípcsontja úgy tört ketté, akár háborúkban a hid.) Olykor ívfény gyűlt a csatárok lába és a háló között— ez volt a gól. Vörös köd ült az arénában, s a kamerák fémszemeivel is látó világ azt hitte, a futballnak nevezett „nemes vetélkedést" szemléli. Ó urak, pici tévedés van a dologban, ez még csak tatárbitsztek. A FINOM KÖLTŐ A finom költő? Az érzékeny, mint a mimóza? Jött egy lány, s ő egyszerre szilaj lett, mint forradalma lángszekerén görögve Dózsa, a szeméből szabadult fénylovak — egy egész méntelep — mohón legelték a nyak és comb füvét, virágostul! pusztították a has rétéit, a test csodás gyepét! SZERELEM TULIPÁNBALLADA Fehér almafavirágok, kicsit odébb egy piros tulipán, kicsit odébb egy piros tulipán sziromvitorlái a széfben kidagadnak, s akár egy parányi hajó ring a légvizen, meg-megindul. hogy elérje az almafavirág-partokat. Meg-megindul, pillanatonként szinte, de mégis mindig ottmarad. RÓMEÓ ÉS JÚLIA Rómeó korallvörös tűzszökőkút most is, szerelme tejutak csillagkövezetét izzítja, ám hiába röppen fel az éjszaka kék kakasa, Júlia ajkán nem ragyog a szerelem szép foszfora, combjai tüzére kövér záporokat zúdított az idő, nyárestéken illatos baracklekvárral szöszmötől immár, finom újjai pihés gyümölcsök testére fonódnak — az erkélyjelenet így sajnos rendre elmarad. IGAZSÁGTALANSÁG Ki mondja meg, miért van az, hogy a szél csak a lányok szoknyáját libbenti fel, s arra az öregasszonyra ott, egy csomó piros virággal, olyan vadul sziszeg, mintha el akarná fújni, mint egy gyertyát, hogy ne lobogjon, pedig régen ellobogott már szegény. HÁBORÚK Az első legpirinyóbb háború óta szaporodnak a holtakat siratok: szeretők, apák, anyák, feleségek, testvérek. Szemeikből este csillagok peregnek, s az ég kék terein pattognak szét — akár esőben a járdán — a forró könnycsillag-buborékok. Elkések néha. Szemeid vádlón az órát nézik. — A csigabiga mindig késik! Mert nagyon szeretlek, telefirkálom neveddel a könyved, könyvemet, asztalt, papirost, falat. — Vizek kék lapjára írják úntalan szerelmük nevét ők is — a halak! öngyilkosként pottyan a földre a megcsalt alma a fáról: ha nem szeretsz, egy kötélen a csillagokba röppenek a világból! Lehet, hogy túl heves vagyok. Szétvetnek belső parazsak: de majd kig/úlnak tőle ők is, a szentjánosbogarak! Vigyázz! A nyári forró lihegésbe, mire őszi szelek jártak, belekopaszodott feje a mákvirágnakI Mégis, mit tehetek? Akárhová nézek, látom: összesimulnak gyufáskatulyámban a pálcikák, barátom, alig győzik kivárni, míg a fedelet ismét rájuk zárom. Cipőm a fűzővel, ingem a gombokkal. kabátom a váltammal van gyönyörű, nehéz szerelemben, így válik világom is szebbé napról napra: felfedeztem, hogy összekacsingat a tej és kanna, s egyszerre testvérekké lettetek tárgyak, állatok, emberek: ti is szerettek, én is szeretek/ ESTE A szemetet összeseprik, a csillagokat az égre kiseprik, finom szálai szempilládnak pici seprőként neklállnak, házat is, fényt is elsepernek, az egész világot kirekesztik. Gondolj ilyenkor rám egy percig. TÁBORNOK ÚR! Idomítsa a rózsafákat! Vezényeljen a pezsgőknek, azok zöldek, azok majd lőnek! Nem érti? Nem tudok ölni! Védtelenül — mit ér a szőrzet-drótsövény? élek e csillag tetején: kinőttem ezt a világot, mint a kabátot! BATTA GYÖRGY (1943) .Versei tiszták, akár a virágok, játékosak, mint a madarak röpte" — irta a kritika Batta első verseiről. .Az 1965-ben megjelent .Virágot nyit a puskacső" új fényt, ízt és bangót hoztak a csehszlovákiai magyar lírába. A friss költői képek, a harmattiszta nyelvezet, a világhoz és az emberekhez való egyéni viszony olyan költőt ígértek Battában, aki őszintén áhította verseiben a világ és az emberi élet harmóniáját". A négy évvel később megjelent .Testamentum" kritikai fogadtatása már korántsem ilyen egyhangú. .Új versei a költői hangulat .hátraárcai" — írja Zalabai Zsigmond, Mészáros László pedig .korai végrendeletéről beszél ugyancsak e kötet kapcsán. .Az út, amelyen Batta elindult, véleményünk szerint sokkal több lehetőséget kínál, mint amennyit abból ezidáig megvalósított" — olvashatjuk a harmadik kötetről a kor- és költőtárs Gál Sándor tollából. .Az egész kötetben a virágok, a hópihék, a madarak támadnak, bombáznak — vagyis Batta .Huszadik világháború"-ja a tiszta béke: virágoké, madaraké, embereké" — írja ugyancsak Gál. S Batta így kommentálja az ellentmondó kritikákat: .Jónéhány kritika megjelent könyveimről. Az elemzések általában két véglet között ingadoztak: volt, aki nagyon tehetségesnek, volt aki tehetségtelennek tartott. Érdekes, hogy az átlagos, vagy a közepes jelzőt sem hazai, sem magyarországi recenzens nem használta velem kapcsolatban". BIBLIOGRAFIA: Virágot nyit a puskacső — versek (1965) Testamentum — versek (1969) Tizenöt sportriport — (1973) Huszadik világháború — versek (1974) HAZAFELÉ Ez az út haza vezet: simítnák falevelek. (Anyám meg apám kezén épp ilyen az erezet.) 1«
