A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-09-13 / 28. szám
akarsz, gyere velem. Jött ... Veszélyes és nehéz volt a hazafelé vezető út. Bementünk például egy udvarba, tele volt némettel. Kérdem a gazdától, merre vezet az út Kékkő felé, mire a bácsi fordult egyet: orra menjenek, amerre a sapkám sittje mutat. A legnagyobb csetepaté közepette vergődtünk át a frontvonalon. De nem részletezem: január nyolcadikán értem hoza. Akkorra a szovjet csapatok már felszabadították a vidéket. Egyenesen a majorba mentem ... Lenn a faluban — Zsélyen — építkezni kezdtek, s nyár derekán be is költöztek az új lakásba) persze akkor még nem úgy nézett ki, mint most). Azóta is itt laknak. Ablakokat, ajtókat, sőt még a bútorokat is maga, Lajos bácsi csinálta. Aztán több helyen dolgozott fűtő és kovácsként, nyolc évig egy autójavító vállalatnál is, ahol egy ideig műhelymester volt, végül hazakerült Zsélybe, a Kovohron autójavító üzembe, ahol tíz évig autóbádogosként dolgozott, majd nyugdíjba ment. Nyugdíjba? Hivatalosan. Dehogy is tudna meg lenni munka nélkül. A nemzeti bizottságtól működési engedélyt kért és kapott, s továbbra is bütyköli a kiszolgált autókat. Pillanatnyilag egy nagyon régi Wartburgból próbált újra autót csinálni, ami inkább kacsaúsztatónak vagy ócskovas halomnak néz ki, mint járműnek, de Lajos bácsi szerint, fog még utána porolni az út. Dr. Morkovics Béla, a nagykürtösi kórház igazgatója például így vélekedik a szorgalmáról és a szakértelméről: — Évekkel ezelőtt az egyik sofőrünk ripityára törte a Volgánkot. Valóban úgy nézett ki, mint egy szemétdomb. Egyetlen üzem sem vállalta a kijavítását. Nagy Lajos bácsi azonban elvállalta. Néhány hétig reggel behoztuk őt, este hazavittük, s mintha csak varázspálca érintette volna meg a szemétdombot, összeállt belőle egy új Volga, ami azóta is vígan rója a kilométereket. — Igaz — pislog rám Lajos bácsi —, szerencsére sikerült. Nem jártam úgy, mint az egyszeri kőműves mester, okivei az egyik faluban kéményt húzattak. Kissé ferdére sikerült a kémény, fohászkodott is magában a mester, csak addig álljon valahogy, míg el nem szelei a foluból. Csak addig állt. Aztán nagy robajjol lefordult a háztetőről... Közben nagy csapás érte a családot: Tibor tizenhat éves korában meghalt gyermekbénulásban. — Azt hittem, nem élem túl... — hajtja le a fejét Lajos bácsi —, dehát.,. sok mindent kibír az ember, ha muszáj,.. Egyébként most már szépen élünk, megvon mindenünk, a lakásunk is megfelelő, autó is áll o gorázsban. Kínólgotom Lajos fiamnak, de neki nem kell, fél tőle. Nem baj: majd jó lesz az valamelyik unokának. Mert kettő is von: Zoli és Attila. Jól sikerült két gyerek. Szeretjük őket. Túlságosan is. Jószerivel ők éltetnek, értük élünk. Tőlünk telhetőén segítjük is őket, igaz-e, anyu? ... Nagy Lajos bácsi nem egy rendki- ' vüli személyiség. Nem ismerik őt a nagyvilágban, sem Európában, de még országszerte sem. Pedig a hozzá hasonló tíz- és százmilliók szorgalmas munkáján nyugszik a világ, megy előre az élet. LOVICSEK BÉLA (A szerző felvételei) „A szép utáni vágy az ember ugyanolyan természetes adottsága, mint mondjuk a beszéd“ — írja egy tanulmányába G, H. Mills, az ismert amerikai pszichológus. „Nincs ember akiben valamilyen formában ne élne, „munkálkodna,“ csak megnyilvánulásai különböznek. Érdemes Vegyes érzelmeket kelt bennem ez o szó. Értem, helyeslem, amíg az ember „természetes adottsága” a szép utáni vágy megnyilvánulása, még ha „tárgya” ez esetben nem is olyan kikristályosodott esztétikum, mint egy művészeti alkotás, hanem ruházati cikk. Megvetem azonban a „csak azért mert más is ..., mert divat” indítékú fellóngolásokat. Nem értem miért kéne teszem azt a kockás zakót hordanom, ha a fél város is abban jár... Vagy pláne akkor.. . Sajnálom a „divatőrülteket", mire megszerzik a „legújabb cuccot”, máris hajkurázhatjók a mégújabbot. .. A trencséniek előszeretettel teszik városuk neve utón a „divat fővárosa” jelzőt. Megbocsójthatá elfogultság, s nem is teljesen alaptalan ... Nem csak Szlovákia legnagyobb ruhagyára van a városban, de itt kerül minden évben, immár hagyományosan megrendezésre a ruházati, bőrdíszműves, bizsutériai árucikkek és lokóstextíiiót, egyszóval divatárut gyártó üzemek legújabb termékeinek seregszemléje is. Az idén tizennegyedik alkalommal rendezték meg a „Trenčín — a Divat városa" kiállítást. Hetven hazai cég közel háromezer kiállított termékén mérhették le augusztus 13.-a és 22.-e között a látogatók a divat legújabb változásait, de főleg a minőség örvendetes javulását. A minőségi változás leginkább a férfi és gyermek készruhákon (konfekció) volt szembeötlő. Oj tetszetős fazonú és anyagú öltönyök, felöltők, kabátok, öszszeállítások széles skáláját láthattuk itt. 5 ha a közelmúltban jogos volt a panasz, miszerint az üzleteinkben árusított gyermekruhák mind szabásukban mind szín-összeállításukban „fantáziaszegények”, úgy látszik rövidesen megváltozik a^helyzet. örvendetes minőségi változás figyelhető meg a legújabb cipő-modelleknél is. A közismerten tartós és tetszetős hazai lábbelik — végre — puhított bőrből készülnek s így már „fekvésükben" is tartani tudják a versenyt a külföldi termékekkel. Nem értem viszont, hogy miért rikító sárga, rózsaszín, piros, fűzöld színű egy sor kényelmes és szép vonalvezetésű férfi cipő ... A csehszlovák szőrmeipar köztudottan világhírű. Ezt a Trencsénben bemutatott modellek is meggyőzően bizonyították. Azt hiszem kivétel nélkül, minden nő és férfi megtalálná itt a neki legjobban megfelelő kucsmát, bundát, szőrme-zubbonyt. Kérdés azonban hányán fogják vásárolni a 15— 20—60 sőt 80 ezer koronás termékeket. A'kiállítás kellemes, üde színfoltja volt az „A” pavilonban helyet kapott bútor-textíliái bemutató. Tarka színek, nagy ötletes minták domináltak itt. Eddig bizony csak külföldi divatmagazinok hasábjain láttam hasonlót... A kiállításról szólva nem feledkezhetünk meg a rendezők, pontosabban az ERPO — reklám-ipari n. v. dolgozóinak ötletességéről sem. A kiállított áruk célszerű, tetszetős elrendezésére gondolok. Nem kis mértékben az ő érdemük is, hogy a látogató esztétikai élménnyel távozhatott. A kellemes, szép, modern környezetben még az sem hatott túlságoson zavaróan, hogy bizony egy tucat cég már huzamosabb ideje gyártott és árusított termékekkel szerepelt, pedig az ember elsősorban új, a legújabb árukra lenne kíváncsi egy ilyen kiállításon. A kiállítás ideje alatt naponta divatbemutatókkal és könnyűzenei műsorokkal kedveskedtek a látogatóknak. A zenés műsorok színvonaláról olyan tapasztalt előadók gondoskodtak mint Karel Duchoň és a Prognóza együttes, de a divatbemutatók esetében nem volt szerencsés az „újítás”, o manökenek öncélúnak ható, esetenként botladozó tánca a színpadon, bár a koreográfiái elgondolás érezhetően ötletes volt. — Csők felhajtás az egész ... — legyintett még trencséni látogatásom előtt szomszédasszonyom. — Nem megyek Trencsénbe. Minek? Dühöngeni, hogy lám milyen szép, modern dolgokat tudunk gyártani, kiállítjuk, hencegünk vele, de az üzletekben marad minden a régiben ... — Az itt bemutatott áruk kilencvenhárom százaléka legkésőbb a jövő év első negyedében az üzletek pultjaira kerül — mondta Jón Hajmach mérnök, a kiállítás igazgatója, miután tolmácsoltam néki szomszédasszonyom szavait. — Az Arany Fatima díjjal is erre ösztönözzük a gyártókat. A legjobb termékeket jutalmazzuk ezzel a díjjal. Az idén 454 benevezett termék közül 45- nek ítélte oda a bírálóbizottság. Ha azonban a termék nem kerül o megszabott határidőn belül a piacra, a dijat visszavonjuk. Egyébként o legtöbb bemutatott árut a megnyitással egyidejűleg árusítani is kezdtük. Igaz, egyenlőre csak a kiállítási parkban létesített üzlethelyiségekben és o trencséni PRIOR-óruhózban és az OTEX itteni üzleteiben ... Mit tehet mindezekhez hozzá a krónikás? Talán csak annyit: így kell, így érdemes — így fair — hasonló kiállításokat rendezni... —hzy— (ČSTK felvételek)
