A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-08-02 / 23. szám

PRAGA FELSZABADULASA - FILMEN

Prága az idén májusban mintha teljesen visszaváltozott volna — kerek harmincegy eszt^dővel. Számos prágai utcán ismét barikádok épültek, „igazi" háborús hangulat uralkodott: puskaropogás hangzott mindenfelől, kelepeltek a géppuskák, géppisztolyok, gránátok, bombák robbantak. Újra ott dübörögtek a prágai utcákon a német megszálló csapatok páncélosai, önjáró lövegei, emberek, cseh hazafiak hullottak a kövezetre az ellenség puskatüzében. Prága ismét átélte a harmincegy év előtti felkelés minden borzalmát. Megint — ugyanúgy, mint az akkori májusi napokban — kevés volt a lőszer, kevés a hatásos fegyver, megint farkasszemet néztek egymással a barikádok két oldalán a hazafiak az állig felfegyverzett náci csapatokkal.

De ugyanúgy virágoztak a prágai parkokban, kertekben a vadgesztenyefák, ugyanolyan bódítóan illatozott a tavasz virága, az orgona. Az utca- s a cégtáblákon keresztülmázolt német feliratok, a kövezeten halottak. A kíváncsiskodók előtt valamelyik német koncentrációs táborból kiszabadult, csonttá soványodott, csíkos ruhás foglyok vonultak el csapatostul. Néhány napra visszaváltozott Prága azzá, ami harmincegy évvel ezelőtt volt.

Otakár Vávra rendező ugyanis most forgatja — Az árulás napjai és a Szokolovo utáfi — filmtrilógiájának utolsó részét, a Prága felszabadulását.

A forgatókönyvet maga Otakár Vávra írta Miloslav Fáberral. A dokumentum hűségével forgatott film felvételei az eredeti helyszíneken készülnek, a szerzők történelmi alakokat vonultatnak fel, hogy minél hitelesebben nyújthassák a második világháború utolsó napjainak, befejező akkordjainak krónikáját.

Otakár Vávra, a rendező elmondja, hogy igen nehéz feladatra vállalkozott, rengeteg nehézséggel kellett a filmeseknek megküzdeniük. Nemcsak azért.

mert rengeteg a filmben a tömegjelenet, mert nagy mennyiségű különböző katonai egyenruhára, korabeli — ma már történelmi — fegyverre, haditechnikára volt szükség, de azért is, mert ebben a filmben csehszlovák színészeken kívül igen sok külföldi színész is szerepel, akik a történelmi szereplőket alakítják. Ezért is készül ez a film a Moszfilmmel és a berlini DEFA filmvállalattal közösen.

De nézzük, kik a film főbb szereplői. Klement Gottwald alakját Bohuš Pastorek, Ludvík Svoboda tábornokét Ladislav Chudík, dr. Albert Pražákét — aki 1945 májusában a Cseh Nemzeti Tanács elnöke volt — Oto Sklnečka személyesíti meg.

Konyev marsallt Szergej Polezsájev, Ribalko tábornokot Dmitrij Franko, Antonov tábornokot Vlagyimir Sztrzselcsik, Goncsarenkót, annak a történelmi harckocsinak a parancsonkát, amely elsőként érkezett meg a harcoló Prágába, s aki pár kilométer után Klárovban egy német önjáró löveg gránátjától találva halt hősi halált, Genagyij Korolkov,

Játszanak a filmben lengyel és német színészek is. Wilhelm Koch-Hooge alakítja Toussaint tábornokot, Prága városparancsnokát, Günther Neumann Schorner marsallt, Fred Alexandert láthatjuk Göbbels, Günther Zschieschowot K. H. Frank, Gunnar Möller svéd filmszínészt pedig Hitler szerepében.

Otakar Vávrának két segédrendező is áll rendelkezésére: az egyik cseh, a másik szovjet. A szovjet hadsereg nemcsak harckocsikat bocsátott a filmesek, rendelkezésére, hanem katonákat is, akik a Prága felszabadításában részt Vett vöröskatonákat — apáikat, sőt nagyapáikat játsszák. A film egyik szaktanácsadója V. D. Fomicsev, a Szovjetunió kétszeres hőse.

MIROSLAV VODERA

A szerző felvételei

eléggé eredeti — módján ő is a „gazdasági csoda" részese akart lenni, s még abban az évben kocsitulajdonos lett.

A jóljövedelmező „pénzforrást“ egyre gyakrabban vette igénybe. Pincéjében kis műhelyt rendezett be, ahol maga készítette el speciális „felszerelését". A felesége azonban gyanakodni kezdett, mert rájött, hogy férje lényegesen többet költ magára, s többet ad a háztartásra is, mint amennyit a fizetéséből adhatna. Egyelőre azonban még nem merte megkérdezni a férjét, honnét szerzi a pénzt. Ha valamilyen célzást tett, férje mindig durván letorkolta. Egyszer aztán, amikor Hugo felesége éppen a fehérneműs szekrényben rakodott, nyolc aranyórát talált. Fogta magát és egyenesen megkérdezte férjét:

— Honnét kerültek ide ezek a drága órák?

— Képzeld el, találtam őket! — vigyorgott a rendőr.

Ezzel azonban nem nyugtatta meg a feleségét, s az megfenyegette, hogy jelenti a feljebbvalójának.

— Csak próbáld meg! Akkor megöllek!

Az asszony megrémült, nem váltotta be fenyegetését, de azután már állandóan azon rettegett, vajon mit hoz a jövő.

„PÉLDÁS BUZGALMÁÉRT"

Aggodalomra volt is oka szegény asszonynak bőven, bár nem volt elég buja a fantáziája, s el sem hitte volna, hogy a férje hogyan jut pénzhez. A rend kétarcú őre már két hamburgi ékszerüzletet rabolt ki. Az ilyen zsákmány elrejtése és eladása mindig bizonyos kockázattal jár, de „hősünk" nem ijedt meg a maga árnyékától. Közben véglegesítették, s úgy nézett ki, hogy a rendőrségtől megy majd nyugdíjba. Ráadásul több ideje jutott a „tervezgetésre" is.

Beköszöntött 1960 karácsonya;

Hugo egyre azon törte fejét, hogyan szerezhetne hirtelenében egy tetemes összeget. Már régen két szolgálati pisztolya volt.

Pisztollyal és álarcai zsebében indult el izgalmasnak és jövedelmezőnek ígérkező karácsonyi kirándulására.

Alffcke ugyanis tudta azt, amit a többi gonosztevő nem tudhatott. Hozzáférhetett a bankok riasztó berendezéséhez. Tudott a titkos rendeletről is, hogy

rablótámadás esetén a bankok alkalmazottai nem szállhatnak szembe a rablókkal.

1960 december 9-én volt a „főpróba",

A reinbeki népbankra esett a választása. Röviddel zárás előtt lépett be a bank pénztárába a 182 cm magas rendőr. Civil ruhában, fején fekete selyemharisnyával. Az alkalmazottak kővé meredve álltak a rájuk szegeződő pisztoly csöve ^lőtt. A gazfickó 3070 márka készpénzt vett magához, s amikor helyszínre érkezett a rendőrség, ő már túl volt árkon, bokron.

A siker alaposan megnövelte Alffcke önbizalmát. Tudta azt, ha „ügyesebb“ lesz, sokkal nagyobb öszszeget is szerezhet. Fél év múlva az aumühlei bankot rabolta ki. Felszerelése itt is kellőképpen hatott a bank alkalmazottaira. A kisportolt rendőr elegáns ugrással vetette át magát a pulton és a páncélszekrényből „áthelyezett" a saját táskájába 18 380 márkát.

A rendőrséget riasztották, de Alffcke nem gyulladt be. Hiszen ismerte kollégáinak technikáját és képességeit.

A rendkívüli alapossággal végrehajtott bankrablással szemben tehetetlennek bizonyult a rendőrség, A rendőrőrmester játszi könnyedséggel orránál fogva vezette az egész rendőrséget, az ugyanabban a kiképzésben részesített kollégákat.

Egyre nőtt az önbizalma. Tökéletesítette a „technikáját". Az egyik bankba például álarc nélkül ment be. Rablásai vetekedtek az' amerikai gengszterkollégák „vállalkozásaival". Mint rendőr azonban még mindig csak átlagosnak számított, bár némi elismerésben azért mégis részesült.

1963. október 16-án ünnepelte rendőrködésének huszonötödik évfordulóját, mivel a wermachban töltött hat évét is beszámították. „Példás buzgalmáért" oklevelet és pénzjutalmat kapott.

Három héttel később újabb tanujelét adta „példás buzgalmának". Kirabolta a bispingeni zálogházat. Pisztolyával öt alkalmazottat tartott sakkban. Zavartalan nyugalommal „dolgozott" és a zsákmány értéke 16 310 márka volt.

Közben „derék" Hugónk a hamburgi rendőrigazgatóság őrségéhez került. Hiszen senkinek sem volt még csak sejtelme sem „hősünk" kettős életéről.

Ha szolgálatban volt, a jómadár ott üldögélt a főbejárat melletti üveg-kalitkában. Limonádét iszogatott, amiért átjárt a tűzoltókhoz, mert ott néhány garassal olcsóbba került, mint a rendőrségi büfében. Néha-néha még pénzsegélyt is kért, siralmas anyagi helyzetére hivatkozva I

A bispingeni zálogház kirábalását öt további akció követte. Ezután hosszabb pihenő következett. Egy nagyszabású rablásra készült, amit 1966. január 3-ra ütemezett be. Az oldenburgi bank fiókját szemelte ki. Karácsony és újév között Z 878 rendszámú autójával kémszemlére indult Delmenhorstba.

Január 3 hőtföi napra esett. Alffcke rendőr éppen szabadnapos volt. Már hajnali négykor készülődni kezdett a rablásra. A hamburgi úton hajtott, s mindössze egyszer állt meg. No nem azért, hogy pihenőt tartson, hanem hogy kicserélje kocsija rendszámtábláját DEL — T645-re. (Ha valaki véletlenül megjegyezné a számot, tulajdonosát csak keressék Delmenhorstban!...)

Alffcke 8.20-kor lépett be a bank pénztárába. Eggerking pénztároshoz fordult és udvariasan megkérte, váltsa fel ezermárkás bankjegyét. Míg a hivatalnok elfordult s a pénzt számolta, az ügyfél — anékül, hogy a hatvanhárom alkalmazott közül egy is észrevette volna — odment a néhány lépésnyire lévő, nyitott páncélszekrényhez. Jobb kezében már ott volt a pisztoly, balkezével pedig ügyesen és gyorsan már rakta is táskájába a bankókötegeket. Amikor Eggerking megfordult, pontosan 100 000 márka volt benne.

— Pofa be, mert lövök! — sziszegte Alffcke a hatvanéves pénztárosnak.

Egy pillanatig szinte hipnotizálton meredtek egymásra. S azután történt valami, amire a rablóvá vedlett rendőr egyáltalán nem számíott. A pénztáros ütött, s bár kezét inkább a félelem, mint a bátorság vezérelte, ökle a rendőr csuklóját érte és a pisztoly a földre esett.

Dulakodni kezdtek, de ekkor már négy alkalmazott segítségére sietett a pénztárosnak. Alffcke harcolt foggal, körömmel, karmolt és harapott, de a túlerő végül is legyűrte. Véresen és eszméletlenül hevert a bank padlóján, amikor a rendőrség a helyszínre sietett.

25