A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-01-20 / 3. szám
BÁBI TIBOR: Tűnődés Nem festmény ez itt — valóság! Fejem fölött a derűs égbolt. Áttetsző, kék üvegbúra — üvegharangI S alattam is égbolt: a beláthatatlan, elvarázsolt táj, ágaskodó könnyű tornyok, havas csúcsok és árnyas, mély tengerek. Vagy mindez jégmező, s én Amundsen vagyok? Nem jégmező, csak felhők. Prágába utazom. Egyszer Kijevből Adler be menet az Azovi tenger fölött repültem el. Kiszaladt, elfutott alólunk a ködös, párás partvonal, s akkor nem a tengert láttam, hanem a tengerben tükröződő mélységes eget. A Nap arany sugaraitól bevilágított kék gömb kellős közepén szálltam. A szivem énekelt, mint o pacsirta otthon a búzamezők fölött. Ez a szerelem — gondoltam akkor. Szeretek egy asszonyt, ő az otthonom. Most is hozzá — haza sietek; Prága csak közbül eső állomás. Hiába, olyan vagyok már, mint a megöregedett himfecske. Föl kell nevelnem a fiaimat. Ez a gond űz, kisérget, s nem érek rá tűnődni, aggaszt mégis, hogy a gép sebessége megfoszt kezem és lábam használatától. A gép küzd meg helyettem a mélységgel és a magassággal. Félek — o gondnak nincsen szárnya. Az csak az ifjúságnak van, a madaraknak és repülőgépnek. Nem hallom már a szívem dobogását, sem a pacsirta énekét. A motorok dörgése fogta be mind a két fülem. Mégis romantikus lény vagyok. Szeretnék kiszállni itt a felhőtornyok árnyékában, s elbarangolni e valószínűtlen égi tájon. Majd ha párává sisteregtem. Akkor könnyebb lesz a fajsúlyom. Most halálos veszéllyel jár minden pillanatom. Ha behúnyom a szememet, napfényt és búzamezőt látok. Ez annál különösebb, hogy a legteljesebb sötétségből merül föl bennem a hazai táj képe. Az is oly különös, hogy ilyen sötétséget és ilyen vakító napfényt hordozok magamban. Most újra hallom a pacsirta énekét. Mindent, ó mindent magammal hoztam, amiért élni érdemes. Mintha soha fel se szálltam volna, most is otthon vagyok. Mindig és mindenütt otthon vagyok. Valaki nagyon szeret engem. A csehszlovákiai magyar prózairodalom egyik legigényesebb alkotása kétségtelenül Rácz Olivér több mint tíz esztendővel ezelőtt megírt regénye. A Megtudtam, hogy élsz azóta is eleven olvasmányt, s csak sajnálhatjuk, hogy az elmúlt tíz évben nem adták ki újra, s azt is, hogy kiváló prózaírónk olyan sokáig nem jelentkezett újabb művel. De íme, ami késik, nem múlik, a tízesztendős hallgatásnak megtermett a gyümölcse, Rácz Olivérnek most megjelent elbeszélésgyűjteménye, az Álom Tivadar hadparancsa méltó párja, s lényegében szintetikus több síkon árnyalt folytatása a „Megtudtam, hogy élsz"nek. Az elbeszélésekben a szerző újra megcsillogtatja színvonalas, egyéni stílusát, szarkazmusig terjedő, fanyar humorát, tanúságot tesz elkötelezett humanizmusáról. A négy különböző hangvételű ciklusból („Alom Tivadar hadparancsa" — „A fa. Tanulságos történet három változatban és egyéb tanulságos történetek" — „Teremjen meg az új világ" — „Az Ezeregyéjszaka új meséiből") álló kötet történeteit különös módon foglalja egységbe szerzőjük művészete és atmoszférateremtő ereje. A novellasorozat írásaiban, akár a valóság reális élettényeiből épültek fel, akár az abszurd elem, sőt a paródia, a gúny szélsőséges határán mozognak, az események értelme és lényege egy magasabb szintű valóságszervező fantázia parancsára bontakozik ki. Rácz Olivér kötete, amely a Magyar Könyvbarátok Köre tagilletmény-köteteként jelent meg Kopócs Tibor illusztrációival, jelentős eredménye prózairodalmunknak, tudatos esztétikai kiérfeltsége, etikai egyértelműsége, téma- és gondolatgazdagsága komoly társadalmi érték. A múltszázadi francia naturalizmus legnagyobb mesterének, Emile Zolának egyik legjobb regényét, a Patkányfogót jelentette meg új, immár ötödik kiadásban a Madách, az Európával közösen. A regény egy külvárosi csapszékről, Colombe apó Patkányfogó-járól kapta a címét. Ez a csapszék a regényben félelmetes jelképpé mélyül: mint valami iszonyú mocsár, elnyeli Coupeau-t, a szerencsétlenül járt bádogossegédet, elemészti iszákos munkatársait, sírjává lesz Gervaise-nek, a Párizsba szakadt, szánalomra méltó mosónőnek is. Gervaise — a regény főhőse — szívósan küzd a fojtogató sors ellen, de felőrlődik férje és szeretője között, akik irgalmatlanul gyötrik, s lelketlenül kihasználják. A „Patkányfogó" ijesztő körkép, mely magában hordja erkölcsi tanulságát — írja Zola. A legsötétebb színekben festi meg a munkások s a munkássorból kitörni akaró Gervaise életét: komor környezet, siralmas odúk, kapualjakból kifolyó bűzös szennyvíz, butító munka, csavargás, iszókosság, lealjasító nyomor, torz jellemek, tragikus sorsú félemberek — ez a Patkánylogó világa, ahová csak véletlenül téved be egy-egy vidító napsugár, hogy utána annál sivárabbnak hasson a mindent elborító reménytelenség . . . Zola regényét Antal László fordításában ugyancsak a Magyar Könyvbarátok Köre tagilletmény-kötetként jelentette meg a kiadó. Az Olcsó Könyvtár legújabb köteteként jelent meg Alfred de Musset: A század gyermekének vallomása című híres önéletrajzi regénye Benedek Marcell magyarításában. Musset, a hódító dendi, a lélekben romantikus, írásművészetben minden iskolától független, örökifjú bájos költő és a XIX. század leghíresebb kékharisnyája, a betű bűvöletében tobzódó irodalmi sznob, a módfelett sok regényt világra szülő, keményen férfias George Sond szerelmébe enged bepillantást ez a regény. Abba a világba, ahol a féktelen, néha gonoszul szeszélyes, de mindig emberien szenvedélyes költő és a szerelemben csak megmártózó, feloldhatatlan, céltudatos regénygyárosnő élnek. Kapcsolatuk két évig tartott, de Musset-be olyan mélyen beivódott, hogy több nagyjelentőségű mű is fakadt belőle: a minden vétket vállaló, bűnbánó, vallomás, a hű beszámoló (ez a könyv), a múlt boldogságát visszasóvárgó lírai töprengés, az Éjszakák című versciklus, s végül a gúnyos-kegyetlen érzelmi leszámolás, a Fehér rigó. „A század gyermekének vallomása?" — kérdi a kései olvasó. Ilyen lett volna a tizenkilencedik század, a „haladás hitének, a nagy reményeknek" százada, ahogy nevezték, az a század, amelyben Victor Hugo és Darwin, Pasteur és Petőfi, Byron és Marx élt és dolgozott? Igen. Napóleon bukása után, a Szent Szövetség uralmának idején így indult a fiatal tizenkilencedik század — vagy óvatosabban fogalmazva: így is indult, legalábbis a kivérzett, ábrándjait vesztett Franciaországban —, hogy egy tétova, fáradt, kiábrándult nemzedék szép, költői bánatai után merőben másfelé kanyarodjék, másféle gyermekei szülessenek. A Magyar Helikon Könyvkiadó nagyszerű „Bibliotheca Classica” sorozatában jelent meg gyönyörű kivitelben, Kis Ferencné mesteri fordításában Gaius Suetonius Tranquillus világhírű életrajzgyűjteménye, a Caesarok élete. A Szépirodalmi Könyvkiadó Móricz Zsigmond Összegyűjtött Művei sorozatának legújabb kötete a Regények második gyűjtemnyét tartalmazza, éspedig A fáklya, Légy jó mindhalálig, Kivilágos kivirradtig, A pillangó, Úri muri című regényeket. Az újabb magyar szépirodalmat a korán elhunyt Bóka László legszebb regénye, az Alázatosan jelentem képviseli. Emlékezetes, hogy a regényből annak idején nagy sikerű film is készült, s bizonyosak lehetünk, hogy az új kiadás is újabb híveket szerez a kiváló szerzőnek és a regénynek. Gyimesi György újabb vadászélményeit jelentette meg két évvel ezelőtt megjelent első vadászkönyve után. Az új kötet címe a Meru lankáin, s Afrikába, közelebbről Tanzániába kalauzolja el az olvasókat. Jaroslav Hašek a Svejk, a derék katona világhírű szerzője, nevezetes regénye mellett rengeteg apróbb elbeszélést, szatírát, humoreszket is írt. Válogatott elbeszéléseinek gyűjteménye, a Dekameron most egy csokorba gyűjtve kínálja a nagy cseh szatirikus száz legszebb rövid prózáját, Hubik István válogatásában. De hogy az ifjúsági olvasmányokról se feledkezzünk meg — Zelk Zoltán: Mese a kiscsikóról és sok más barátunkról, Móra Ferenc: Dióbél királyfi, Edward Eager: Félvarázs című könyvét, valamint Nefelejcs címen a kisiskolások számára szép magyar verseknek egy gyűjteményét jelentette meg karácsony előtt a Madách Könyvkiadó. — nyi — 19
