A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-06-21 / 19. szám

Közeledik o nyári szabadságok ideje. S akik várják a pihenést, azok már szinte kivétel nélkül tudják, hol töltik szabadságukat. Közülük sokan utaznak a tengerhez, mások autócampingozóst terveznek, de sokan vannak olyanok is, akik otthonukhoz közel, vagyis üdülőházakban akarják eltölteni régen várt nyári szabadságukat. Ami mindenképpen lényeges, hogy a nyári szabad­ságban érdekelteknek kényelemre van szükségük, semmi kedvük ezzel-azzal bajlódniuk, szállást keres­niük stb. Azok, akik pihenéssel akarják eltölteni sza­badságukat, már az első napokban élvezni fogják a nyugalom perceit, s egyáltalán nem jut eszükbe a munka. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a semmittevés unalommá válhat s inkább fáraszt, mint pihentet. Éppen akkor, amikor az ember pihen, tehát nem csinál semmit, veszi észre, hogy mi mindenen kellene javításokat végeznie s mit kellene átfestenie stb. Egyszóval pihenés közben izgatni kezdi az el nem végzett munka, s egyre jobban nyugtalanítja a lázas tenniakarás. Miközberr munka utáni vágya elhatal­masodik, egyre inkább az bosszantja, hogy nincs megfelelő anyag a kezeügyében. Ez a körülmény nemcsak bosszantja, de el is kedvetleníti. Hiszen pillanatok alatt felismeri a helyzetet; elkerülhetetlen a városba való beutazás, a felesleges időveszteség, a nyugalmasnak látszó pihenésből való kizökkenés. ÚJ FESTÉKEK, ÜDE SZÍNEK Mindez annak ellenére is bosszantja az embert, ha egyébként szívesen el is ruccanna valahová egy kis időre. A valóban gondtalan nyári szabadság érdekében már most figyelmeztetjük önöket, hogy még bőven jut idő gondolkozásra, töprengésre, mi szükséges ahhoz, hogy kellemesen töltsük szabadságunkat. Mi szükséges nyaralójukhoz, illetve nyaralójuk rendbe­szedéséhez, azt előre is beszerezhetik. Egész biztosan szükségük lesz valamilyen festékre, amelyet körül­tekintő gondossággal ki is választhatnak a festék- és lakkboltokban vagy drogériákban. S erről a körül­tekintő gondosságról vagy választásról ejtünk is né­hány szót. Mindjárt előre bocsájtjuk, hogy festeni mindenki festhet, de az eredmény nem minden esetben lesz ugyanaz. Egyiknek jobban sikerül, a másiknak rosz­­szabbul. Mi most néhány jó tanácsot szeretnénk adni az amatőrök festéséhez. És ezt azért tesszük, hogy ne kelljen szégyenkezniük sok türelmet igénylő mun­kájuk miatt. Mielőtt elkezdjük a munkát, mielőtt felnyitjuk a festékes doboz tetejét, töröljük le róla a port, hogy ne hulljon bele a festékbe. A fénymózas és olaj­festékek a doboz tetején vékony kérget képeznek, amelyek nehézséget okoznának a munkában. Ezért nagyon fontos, hogy a festéket jól elkeverjük a do­bozban s ily módon eltávolítjuk a kérget is. Jegyezzük meg hát jól, hogy a festéket el kell keverni és szük­ség esetén hígítani is kell a hozzá való hígító anyag­gal. Nagyobb felületek festéséhez ajánlatos nagy doboz festéket venni. Ennek az az előnye, hogy nem kell félnünk árnyalati eltérésektől. Ha viszont több egy­forma tartalmú festékes dobozunk van, legjobb és legcélszerűbb összeönteni egy nagy edényben. Ha így járunk el, szintén nem kell tartanunk árnyalati eltérésektől. A festés kifogástalanul egységes lesz. Megjegyezendő továbbá, hogy minden festés előtt álló felületnek száraznak, tisztának és zsírtalannak kell lennie. A régi, kopott festéket le kell kaparnunk vagy drótkefével le kell kefélnünk a felületről. Mikor ezzel a munkával készen vagyunk, smirglivel, esetleg festékmosóval lecsiszoljuk a felületet. Mindezek után pedig tiszta vízzel szépen lemossuk a tárgyat és hagyjuk egészen megszáradni. A festéshez tehát kefére, smirglire, törlőre, üvegpapírra, alap- és fedő­festékre és megfelelő hígító folyadékra van szükség. A munkák némelyikénél nincs szükség ennyi minden­re, de nem árt, sőt előnyünkre van, ha mégis kéznél vannak. A festékek elkészítésénél ügyelni kell a biz­tonsági előírásokra, mert a legtöbb festék tűzveszé­lyes, hirtelen lobbanékony, nagy bajt okozhat. Azt se felejtsük el, hogy az ólomfestékek mérgező anyagot tartalmaznak. Az a legjobb, ha a festést szellős, tiszta környezetben végezzük, azután pedig szappan­nal jól megmossuk a kezünket. A festéshez megfelelő nagyságú ecsetre van szük­ség. Ha a pemecs hosszú rajta, össze kell kötnünk, így a festéket nem fröcsköli szét. Ha festék, ecset készen áll, nyugodtan elkezdhet­jük a munkát. Nem kell tartanunk attól, hogy valami miatt félbe kell szakítanunk. Néhol az ajtót, néhol a verandát, az erkélyt vagy a nyaraló belső berende­zését kell befestenünk. Nem kell különösebben hang­súlyoznunk, hogy belekezdhetünk a munkába akkor is, ha nem vagyunk mázolok. Hogyan fogjunk tehát hozzá? Ha a faanyag még festetlen, meg kell tisztítanunk a portól és külső fény­mázzal be kell kennünk. A száradás 36—48 óráig tart, az időjárástól függően. Aztán fénymázfestékkel megint bekenjük, majd további két napot várunk a harmadik kenésig. Amint látják, a munkához nem kell szédületes gyorsaság. Ha a régi festésen akar­nak javítani, az már sok munkájukba kerül. A régi festéket el kell távolítani drótkefével, smirglivel le kell csiszolni, aztán le kell törölgetni. Ha az egész nyaralót rendbe akarják szedni, pár napra biztosít­ják maguknak a szórakozást. Ha mindennel elkészül­tek és mindent letisztítottak, akkor külső fénymáz­festékkel elkezdhetjük a kenést. Ha a festék egészen megszáradt, újra megismételhetjük a munkát.'Utána persze megint pihenhetnek. Természetesen be tudjuk festeni a kerti berende­zést, az ablakkereteket és az ajtókat is. Amikor az alapfesték megszáradt, a felületet gittel egyenlítjük ki. Körülbelül nyolc óráig tartó száradás után a felü­letet üvegpapírral simára csiszoljuk. Ha ezzel a mun­kával elkészülünk, mégegyszer átfestjük alapfény­­mázas festékkel, majd ha ez is megszárad, külső olajfestékkel bekenjük. A festék hígításához és az ecset kimosásához megfelelő mennyiségű szintetikus olajhígítót használjunk. Mindezeket persze nem kell megjegyeznünk. A fes­ték- és drogériaboltokban tapasztalt szakemberek vannak, akik készségesen állnak rendelkezésre és hasznos tanácsokkal látják el a vásárlókat. Ha az elárusítók segítségét igénybe veszik, egészen biztosra vehetik, hogy ahhoz a munkához, amelyet nyári sza­badságuk alatt akarnak elvégezni, nem fog hiányoz­ni semmi,

Next

/
Thumbnails
Contents