A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-06-21 / 19. szám

iüdqh4w-TECHNM SZÁZÉVES A TELEFON Bell telefonja Bell első telefonkészüléke Bell felavatja a New York és Chicago közötti 1520 kilométer hosszú vonalat 1892-ben 1876-ban történt: Alexander Graham Bell, 29 éves skót származású fiatalember, lakásából laboratóriummá átalakított bostoni kis otthoná­ban, kezdetleges készülékén átszólt a másik szobában levő laboránsnak: „Mister Watson, kérem fáradjon át hozzám". Nem telt el tíz másodperc és Watson a lakás két szobáján átrohanva megjelent mesterénél. Ez volt az emberiség történetének első távbeszélése. Bell még abban az esztendőben szabadalmaztatta találmányát, majd bemutatta a százéves Phila­delphia jubiláris kiállításán. A kiállítás rende­zői csak nehezen álltak rá, hogy befogadják a „gyanús", új szerkezetet. Végül Don Pedro, Brazília császára vállalta érte az anyagi és er­kölcsi felelősséget. Másfél évtized múlva Bell, már mint ünnepelt, népszerű ember, maga avatta fel a New York és Chicago közötti telefonvonalat. A statisztikák szerint a világon ma Minden tizenkettedik embernek van telefonja. Földgömbünkön összesen 336 000 000 telefonállomás van bekapcsolva a világ telefonhálózatába. Évente 7 százalékkal emelkedik a telefonállomások száma, s ez azt jelenti, hogy nem egész tíz év alatt a telefon­­állomások száma megduplázódik. A legszenve­délyesebb telefonálók a brazilok: évente 7574 telefonbeszélgetés esik egy brazil állampolgár­ra; A második helyen a honkongiak állnak — egy személy átlagosan 3678 telefonbeszélgetést bonyolít le a tizenkét hónap alatt. A belföldi telefonbeszélgetések számarányát tekintve az Egyesült Államok áll az első helyen, külföldre viszont a nyugatnémetek telefonálnak a leg­gyakrabban. Szlovákia területén jelenleg 695 000 telefon­­állomás működik. 1976. március 31-ig 96 363 telefonigényló maradt kielégítetlenül a Szlovák Szocialista Köztársaságban, s ebből több mint 30 000 kérvényező esik a fővárosra. Sajnos az el nem intézett kérvények száma fokozatosan emelkedik . . . TUDJA-e HOGY... AZ ÉV AUTÓJA Az év autója címét a SIMCA 1307 S típus nyerte el. A szakértők szinte egy­hangúan az év, sőt az évtized legjobb és legbiztonságosabb autójának tartják. A négyhengeres, 82 lóerős motorral ellátott négyüléses luxusautó maximális se­bessége 146 km'ó. Fogyasztása 100 km-re: 70 km-es sebességen 7.0, 100 km-es se­bességen 8,9 liter. ÚJJÁ CSERÉLHETI RÉGI AUTÓJÁT ... szemizmaink testünk legtöbbet foglalkoztatott izmai? Egy napi olva­sás alatt 100 000-szer mozdítják meg szemgolyóinkat. ... a madaraknak nincs verejték­mirigyük, ezért mindig zihálnak a hőségben? ... a század legmelegebb napja 1922. szeptember 13-án Líbiában volt? +57,8 C° mértek. A legalacso­nyabb hőmérsékletet a Déli-Sarkon észlelték: —94,5 C°. ... a vadon élő macskaféléket könnyebb idomítani, mint azokat, amelyek fogságban születtek? ... hajunk nappal gyorsabban nő, mint éjjel? . . . reggel, ébredéskor vagyunk a legmagasabbak? A nap folyamán magasságunk fokozatosan csökken, 12 óra alatt néha 2,5 centimétert is. ... az egész állatvilág 75 száza­lékát rovarok alkotják? ... Földünkön körülbelül kétszer annyi halfaj él, mint kétéltű, hüllő, madár és emlős együttvéve? .. . azzal az energiával, amelyet az emberi szív egy életen át felhasz­nál 10 000 embert fél méterre a föld fölé lehetne emelni? . . .• az USA-beli Michigan állam­ban több ezer tó van, de csak 440- nek van neve? Kilencvenhetet Nagy­tónak, nyolcvanötöt Alsó-tónak, hat­vannyolcat pedig Kerek-tónak ne­veznek. ... az indiai Assam-tartomány a világ legcsapadékosabb vidéke? Évente 10 160 milliméter eső hullik itt. .. t a legtöbb japán városban nincsenek házszámok? Ahol fel is tüntetik, ott sem sorrendben mennek, hanem qjzerint, milyen időrendben épültek a házak. A Csehszlovák Autógyárak és a Moto­­techna hivatalos statisztikája szerint, az év első negyedévében 36 756 személy­autót adtak el. Az autók iránti kereslet márciusban csúcsosodott, amikor több mint 21 ezer különböző típusú autót vá­sároltak. A kereslet, különösen a szabad­ságidény kezdetekor minden valószínűség szerint még fokozódik. Felkerestük Mi­loslav Janovec mérnököt, a Mototechna igazgatóját, akitől az új eladási rend­szerről kaptunk felvilágosítást. — Az 1974. és 1975. évben gyártott autók eladási árát lényegesen csökken­tettük. Ezt a lehetőséget sokan használ­ják ki új kocsi vásárlására — tájékozta­tott Miloslav Janovec mérnök. — A rak­tárokon tévő autók több mint kétharma­dát eladtuk. De nemcsak a régebbi típu­súak iránt nagy az érdeklődés. Sokan vásárolnak új típusú autókat, és termé­szetesen a hazai gyártmányok mellett a külföldről behozott autók iránt is nő az érdeklődés. Ebben az évben 135 650 új gépkocsi kerül a hazai piacra. Ebből 72 650 bel­földi, 63 000 külföldi gyártmányú. A nyári szabadságidény után ismét nagyobb és rendszeresebb lesz a választék. A piac folyamatos ellátását lényegesen elősegítik azok a speciális vagonok, melyeket a Mototechna vásárolt, s melyeken a szál­lítást bonyolítják le. — A Mototechna új lehetőségekkel se­gíti elő az új autók vásárlását. Rövidesen rendszeresítjük, és országos viszonylatban bevezetjük a régi autók átvételét az újak vásárlásánál. A becserélésre felajánlott régi autót szakbizottságok értékelik, a megállapított árat az új kocsi árából vonják le. A Mototechna ezzel az intézkedésével is a biztonságos, baleset nélküli forgalmat kívánja elősegíteni, a műszakilag már nem minden esetben kifogástalan autó­kat kívánja így a forgalomból kivonni. («) AUTÓ - MOTOR • JUGOSZLÁVIÁBAN megkezdték annak az új, korszerű, 1200 kilo­méteres távú autósztrádának az épí­tését, mely az osztrák határtól a görög határig vezet. Az.új autósztrá­da Belgrádtól a román, Nistől a bolgár határ felé ágazik. Az építke­zési költségek meghaladják a negy­­venmilliárd új dinárt. xxx • HÁROMSZÁZMILLIÓ autó köz­lekedett őz elmúlt évben a világ útjain. Becslések alapján ez a szám a 2000. évre megduplázódik. Szak­értők véleménye szerint, egyes or­szágokban a közúti forgalom korlá­tozása és irányítása már most idő­szerűvé vált. xxx • MAGYARORSZÁGON tavaly 19 764 közúti baleset történt; 2,2 szá­zalékkal kevesebb, mint az 1974-es évben. A fegyelmezetlen és elővigyá­zatlan gépkocsivezetők a legtöbb balesetet Budapest közelében okoz­ták. A balesetek 20 százalékát ittas állapotban levő gépkocsivezetők okozták. xxx • AZ AUTÓK „ÉLETKORÁT" a svéd szakértők tizennégy évre becsülik. Az „életkoremelkedést" az autók jobb minősége és a szakszerű kar­bantartás segítik elő. xxx • AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN is évről évre csökken a közúti balese­tek száma. A biztosító intézetek ennek ellenére rövid néhány hónap alatt 13—20 százalékkal növelték a gépkocsik biztosításának díját. 27

Next

/
Thumbnails
Contents