A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-06-21 / 19. szám
NAGY ÖZLÁBGOMBA (Macrolepiota procera — bedla vysoká). Erdők talaján, erdőszéleken, napsütötte füves tisztásokon június végétől októberig termő, jóízű, ehető gomba. A képen fiatal példánya látható, a felnőtt példányok 10—15 centiméter magasak, kalapjuk ernyő alakú. A gomba könnyen összetéveszthető a súlyosan mérgező párducgalócával. A legszembeötlőbb különbség: az őzlábgombának nincs bocskora, ezenkívül kalapja közepén kiálló kemény barna csúcs van és szára is pikkelyezett. Kirántva a legízletesebb. KIRÁNDULÓKNAK GYILKOS GALÓCA (Amanita phalloides — Muchotrávka zelená). Igen súlyosan mérgező gomba, az esetek döntő többségében fogyasztása halált okoz! Legfontosabb ismertető jelei: lemezeinek fehér színe, tönkjén a gallér és a bocskor, kalapjának olajzöldtől olajbarnáig terjedő árnyalata. Húsa fehér, szaga a nyers burgonyára emlékeztet. Lombos erdők talaján, tölgyfák alatt, kivételesen fenyvesben is június közepétől október végéig terem. TÖVISEK ES ILLÚZIÓI A kaktuszok hálás, igénytelen növények. Sokkal kevésbé kényesek, mint bármely más növény, és mégis: nevelésük tulajdonképpen örökös harcot jelent, hogy egészségben megtarthassuk őket az életnek, harcot a színpompás, dús virágokért. Ha ez nem így volna, ha a kaktuszok úgy nőnének és egész évben úgy virágoznának, mint a gyom, aligha lelne valaki olyan örömet bennük, mint amilyet a kaktuszok a gyűjtőnek okoznak. Igaz a mondás: értékelni csak azt tudjuk, ami áldozatot vagy fáradságot követel tőlünk. Az is lekötelezetté válik, aki ad. Aki sokat ad, eladósodik. Aki pedig állandóan adakozik, rabbá teszi önmagát. A mi esetünkben kedvtelésünknek és szenvedélyünknek leszünk rabjai. Itt, valahol ebben gyökerezik a kaktuszok és koktuszgyüjtök csodálatos „szimbiózisa“, amelynek 24
