A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-06-21 / 19. szám
a békességnek ara van „ HENRY O'HAMILTON Larry Boston egyre rosszabbodó szíve meghozta a várt eredményt: az United Motor's olelnökét nyugdíjaztatták. Larry felesége — még mindig igen jó megjelenésű volt — azonnal akcióba lépett. — Szép és kellemes éveket töltünk majd el egymás mellett — mondta a férjének. — Először is szétverjük ezt a szörnyű tornácot — folytatta —, a tornácok kimentek a divatból. — De Evelyn — lázadt fel Larry —, én szeretem ezt a tornácot. Olyan jó ülni ott és olvasni. — Ostobaság! Olvasni mindenütt lehet. Ô, nagy munka vár reánk, Larry. Kellemessé akarom tenni a lakásunkat. Egymás mellett megöregedni, igen, de varázslatos környezetben. Van ebben egy kis romantika, tudom. Csönd és békesség ... ez kell neked. A szíved miatt. Gondolj csak arra, mit mondott az orvos. Kerülnöd kell az izgalmakot. Tehát egyetértesz velem? — Igen, Evelyn. — Tudtam! — mondta Mrs. Boston diadalittason. Evelyn munkához látott. Felkereste Buck Brummontot, a jó hírű lakástervezőt. Ez a Brummont ugyancsak értett a nőkhöz és természetesen értette a szakmáját is. Érdeklődéssel hallgatta az asszonyt. Hamarosan megtekintette az öreg házat. Három hónappal később a munkálatokat befejezték. Ekkor Mrs. Boston első ízben perelt a tervezővel. — Nem értem. Elhatároztuk, hogy a házat újjávarázsoljuk és valami mégis hiányzik. — Talán nem tetszik a falak színe? — A színek tökéletesek. — Talán a szőnyegek? Rossz közérzetet keltenek? — Nem, nem. — Hát akkor? Hol rontottuk el? A tervező elgondolkodott. Valahogy fájdalmas pillantásokkal méricskélte a szobát, majd megszólalt: — Nem szeretném felbosszantani, de ... — Beszéljen bátran. — Nem értem. Őszintén szólva én csak egyetlenegy választ tudok adni. Az asszony furcsán megremegett. —-Larry! Larry jelenléte fölösleges a házban. Rontja a harmóniát. — Kitűnő az ízlése, drága asszonyom. Nem kedveli a giccset. — Mit keres ő egyáltalán abban a szép házban? Csak totyog ide-oda, és milyen nevetségesen gömbölyű feje van. Ö ahhoz a régi házhoz tartozik. A tornáchoz, a muflonfejhez, a vörös karosszékhez .. . — Egyetértek önnel, asszonyom, de mit lehet tenni? Mr. Bostont nem szállíthatjuk el egy tehergépkocsin a régiség boltba. — Gondolja? Larry beteg ember: emiatt nyugdíjaztatták. Az orvos azt mondja, hogy egy sokk nagy kárt tehetne benne. A legnagyobbat. Tehát át kell élnie valami izgalmasat. Ha valamitől megijedne... Buck! önt mindez nem érdekli? — Érdekel, érdekel, de végeredményben az ön házáról van szó. — A magáé is lehetne. Miért maradjon a kastély férfi nélkül? Brummont közelebb lépett az asszonyhoz. — Esetleg elejthet egy villanyégőt. Nem gcndolja? Még aznap este, amíg Larry nyugodtan pihent az egyik székben, az asszony észrevétlenül besurrant a konyhába, kicsavarta a villanyégőt és teljes erejéből a falhoz csapta. A villanykörte akkorát durrant, mint egy bomba. — Mi történt? — kérdezte Larry. — összetörtél egy poharat, drágám? Evelyn belátta, hogy kudarcot vallott. Másnap reggel a következő kérdéssel fordult a férjéhez: — Megvan még az öreg mordály, Larry? — Melyik? — Hát amelyikkel elejtetted őzt a muflont. — Fent őrzöm a padláson. Miért kérded? — Csak úgy. Magam sem tudnám megmagyarázni ... Délután felment a padlásra és megkereste a puskát. Alaposan megvizsgálta: töltve volt. A szalonba puskástul lépett be. Larry ijedten nézett a feleségére. — Az isten szerelmére, Evelyn! Óvatosan azzal a fegyverrel! — Hiszen nincs megtöltve — szólt nyugodtan az asszony és meghúzta a ravaszt. A golyó a kandalló felett süvített el. Larry megkérdezte: — Nem sérültél meg, drágám? — Semmi bajom — mondta Evelyn dühösen. — Majdnem átlőttelek, és te velem vagy elfoglalva? Larry elsópadt. — Igazad van. Majdnem eltaláltál. Megyek, lefekszem. Evelyn reményteljesen nézett utána, de estére Larry mór a régi volt. — Csőd, csőd, csőd — panaszkodott másnap a tervezőnek. — Larry mindent kibír. Szívós, mint a rozmár. Igaz, a puskalövés után egy picinykét elsápadt. Engem féltett, saját magával édeskeveset törődött. — Tehát szereti. Nem mellékes körülmény. — Mit akar ezzel mondani? — Nagyon a szívén viseli az ön sorsát. Ho magával történne valami — megszakadna a szíve, nem gondolja? Hiszen erre várunk, nemde? Az asszony rövid szünet utón kivágta. — Eszembe jutott a megoldás. — Igazán? — Igen. Felakasztom magamat! Larry minden reggel pontosan 7.30-ra állította be az ébresztőórát. De azon a végzetes reggelen a felesége harminc perccel megelőzte. Nesztelenül kikászálódott az ágyból, lement a szalonba és a következő szöveget vetette papírra: „Egyetlen Larrym! Bocsáss meg, amiért fájdalmat okozok neked. Ez a harminc esztendő veled — gyönyörű volt. Most arra kell gondolnom, hogy te talán megelőzöl a halálban. Nem bírnám tovább az életet nélküled. Drágám, bocsáss meg nekem, ha megtalálsz a pincében. A te Evelyned!” Megírta a levelet és besétált a hálószobába. A levelet Larry párnájára tette, lement a konyhába, ahol megtalálto a kötelet, majd irány a pince. Ott tanácstalanul megállt és szék utón kutatott, hiszen az „öngyilkossághoz“ az is kellett. Hasztalon forgatta fel az ócska holmit, széket nem tolóit. Ezért visszament a szalonba, felkapott egyet, a legszebbet az új bútorgarnitúrából, és röviddel később a pincében szaporán megtette az előkészületeket. Felkapaszkodott a székre, a kötél végét átdobta egy vastag csövön és csomóra kötötte. A hurkot óvatosan áthúzta a fején. Lábujjhegyen állt o széken, fejét egy kissé félrefordította, mert úgy gondolta, hogy ez a póz „élethü“. Most nem marad más hátra, mint várni, mondta félhangoson. Végre aztán: zrrrr. Larry szobájában megcsörrent az ébresztőóra. Most rögtön felkel, elolvassa a levelet és félóráit: — Evelyn! Erre várt! Gyorsan felvette a legelőnyösebb pózt. Egyik kezével a kötélbe kapaszkodott, hogy elkerülje oz esetleges balesetet. Behunyta a szemét. Hallotta Larryt, amint a bútorok között botorkál. Végre kinyílt a pince ojtaja. Lépteket hallott. Larry tehát lemászott. Az asszonynak úgy tűnt, hogy Larry szíve úgy zakatol, mint a mozdony. Várta az utolsó szívdobbanást és mór-mór hallani vélte a nehéz test zuhanását . . . de egyelőre nem történt semmi. — Nini, no lám — mondta Larry kedélyesen. — Ki hitte volna? Ez lehetetlen: Larry tiszta szívből kacagott. — Aha! Ez az ő széke! Nekem megtiltotta, hogy üljek rajta! Tragédia: Larry egyik lábával kirúgta a széket. Az asszony hirtelen azt érezte, hogy teste meglódul a levegőben. — Larry! — sipította kétségbeesve: — Larry! A jelek szerint Larry egy szót sem hallott. Morogva ment fel a lépcsőn. — A legjobb lesz, ha értesítem a rendőrséget — motyogta félhangosan. — Larry! — Ez volt az asszony utolsó kísérlete, mert lábai már a levegőt kaszálták. — Larry, ha istent ismersz ... — Ha megtalálnám az öreg karosszéket az ócskásnál. .. Minden pénzt megadok érte. így távozott a pincéből a férfi. Néhány nap múlva az orvos letette a sztetoszkópot és csak ennyit mondott: — Varázslat, Larry. A tragédia után azt vártam, hogy összetörsz, de te kitűnő formába lendültél, öregem .. . — Sokat jelent nekem a csönd és a békesség — válaszolta Larry és megsimogotta a vörös karosszéket. — Hát nem te mondtad, dokikám, hogy a szívbajosok kerüljék az izgalmakat? 22
