A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-05-18 / 16. szám

Gyermekkoromban nem kis büszkeséggel töltött el, hogy olyan faluban élhetek, ahol gyár is működik. Igaz, csak egy téglagyár, 2 kilométerre a falu végétől, ám ha belegondolunk, ez is valami, hiszen a szomszédos falvakban még ez sem volt. Erről a gyárról persze én vajmi keveset tudtam, legfeljebb csak annyit, amennyit azoktól az osztálytársaimtól hallottam, akiknek a szülei a téglagyárban dolgoztak. A hallottak alapján valami csodálatos helynek képzeltem a gyárat, s még inkább a környékét, ahol — állítólag — az erdőben vaddisznók tanyáznak, meg mindenféle fantasztikus dolgok történnek. Mondanom sem kell, nagyon furdalta az oldalamat a kíváncsiság, vajon tényleg úgy van-e minden, ahogy mesélik. S ezzel nemcsak én voltam így, hanem mindenki, aki még nem járt a gyár közelében. El is határoztuk egyszer, hogy utána járunk a dolognak. Otthonról azzal az ürüggyel kéredzkedtünk el, hogy ibolyázni megyünk az erdőbe, s a megbeszélt helyen és időben hiánytalanul össze is verődtünk. Lányokat természetesen nem hívtunk, mert a vaddisznókkal nem lehet tréfálni, ha netán harcra kerülne sor, akkor a lányok csak sipítoznának, és még baja esne valamelyiknek. Hogy mi fiúk mihez kezdtünk volna, arra nem is gondoltunk, természetesnek vettük, hogy annyi komoly legényke (már hatodikosok voltunk!) együtt könnyedén elbánunk a vadkannal, annál is inkább, mert jónéhányan már segítettek a disznóölésnél. De azért — bátorság ide, merészség oda — pár lépésnél messzebbre nem mentünk egymástól. Vaddisznó persze sehol, mégcsak egy árva nyulacska sem tévedt az utunkba. Ibolya viszont bőven volt minden fa

6