A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-05-18 / 16. szám

A műemlék közkincs

övében, szedtünk is egy-egy csokorra rolót, de úgy éreztük: becsaptak bérltünkét.

— No majd a gyárban — gondoltuk jztán, s ettől kissé jobb kedvre deültünk. Ám ott is csolódnunk kellett. Hatalmas gépeket és nagy épületeket 'ártunk, ehelyett zötyögő masinák, nyi:orgó fogaskerekek fogadtak bennün:et; a kémény ugyan magas volt, de :z nem volt meglepetés, mindenki tuda, sőt már messziről lóthotto, hogy a :émény az valóban magas. Egyébként emmi különös. Talán még a kemence ett volna érdekes, de azt is épp ak:or javították, úgyhogy végül is erednénytelenül fejeződött be ez a „különixpedíció".

Ekkor jártam először (és sokáig utolára) a köbölkúti (gbelcei) féglagyárlan. Mígnem aztán pár hónappal ezelőtt az egyik volt tanárom megkérlezte tőlem:

— Hát mikor írsz már a falunkról >? Itt van például a téglagyár, Czilng Jóskára biztosan emlékszel, ő most íz igazgatója. Meg érdemein éneik egy ikket.

— Hogy hogy? Még működik a yár? — kérdeztem csodálkozva.

— Működik-e? Jobban, mint valaha, ’agy öt évvel ezelőtt teljesen átépítetik. Rá sem ismernél.

így kerültem el tizenöt év után újól a gyárba.

Az első meglepetés már a kapuban árt. Hogy egyáltalán kapu van, pontsabban, hogy porta meg sorompó an, az volt a meglepetés. A követke- 3 meglepetés meg az volt, hogy egy agy épület állt azon a helyen, ahol ddig a téglákat tárolták.

— Czilling Józsefet keresem — mondim a portásnak, aki kérdőn nézett im.

— Az igazgató elvtárs nincs benn. eteg. Úgy tudom, influenzája van.

— És a helyettese?

— 2ilák elvtárs? Ö odafönt van az odójában.

Útközben csupa ismerőssel találkozim. Ebben nem lett volna semmi kümös, csak az lepett meg, hogy ők t dolgoznak a gyárban. Ahogy ké- 3bb megtudtam, a régi gyárban dolozott gárdából jó ha öten maradtak

itt; sokan nyugdíjba vonultak, a többiek meg máshol kerestek munkát. Pedig amikor az új gyár felépült, úgy tervezték, hogy sokéves tapasztalattal rendelkező munkások alkotják majd a törzsgórdát. Furcsa módon az a helyzet állt elő, hogy az elavult berendezésekhez szokott emberek idegenkedtek az automatizációtól. A munka ugyan könnyebb lett, de idegileg mégiscsak fárasztóbb.

— Vaióban olyan nagyfokú az automatizáció a gyárban? — kérdezem az igazgatóhelyettest.

— No nem éppen, csak ahhoz ké pest, ami itt volt annak idején. Még mindig vannak olyan részlegeink, ahol komoly fizikai munkát kell végezniök a dolgozóknak, mert még nem sikerült olyan gépeket beszereznünk, amelyek helyettesíthetnék őket. Viszont sokkal többet is keresnek.

A gyárban szép számmal dolgoznak nők is. Az adminisztrációban, az automaták mellett, de a legtöbben a T—16-os félkésztermékekből készült gerendák összeállításánál.

— Mit gyártanak még?

— M—19/60-as tetőbetéteket, ezek olyan nagy lyukacsos téglák, mennyezetet készítenek belőle. Továbbá négyféle CDK-típusú téglát, az össztermelés évente körülbelül négy és fél millió darab.

Keresem a régi jó téglákat, azokat, amelyeket valamikor a falusi ember súlymértéknek is használt, ha más nem akadt éppen, de sehol se látom.

— Azt mi már nem gyártunk — mondja nevetve az igazgatóhelyettes.

— De ha annyira látni akarja, egyet mutathatok. Ott van az irodámban. Emléknek.

A régi kemence már nem működik, a kémény is fölöslegessé vált, de még itt vannak, annak ellenére, hogy sok helyet foglalnak.

— Nemsokára lebontásra kerülnek

— jegyzi meg kísérőm. Panelgyárat építünk a helyükre.

— És honnan veszik a panelekhez szükséges cementet?

— Nem kell cement. A panelek téglából készülnek majd.

— Valamikor magánszemélyeknek is adtunk el téglát, korlátlan mennyiségben. Ez akkor volt, amikor úgy nézett ki, hogy a gyárat megszüntetik. Aztán egyszerre megnőtt a kereset, mindenkinek tégla kellett, újjáépítették a gyárat, s most már az állami vállalatoké az elsőbbség.

Közvetlenül a gyár mellett húzódik az erdő; annak idején errefelé „kergettük” a vaddisznókat. S az erdő alatt van a bánya. Szürkésbarna homokos agyag mindenütt — ebből készül a tégla. Két teherautó egyebet sem csinál egész nap, csak a nyersanyagot szállítja a 200 méterre levő szelektorhoz.

— Futószalaggal nem lenne egyszerűbb?

— Többe kerülne, ráadásul sok technikai problémával is járna.

Felkapaszkodunk a dombra, teleszivjuk tüdőnket friss levegővel.

— Valaki volt itt a minisztériumból tavaly — mondja Ladislav 2ilók — és megjegyezte, hogy ez nem gyár, hanem szanatórium. Szőlők a dombon, a gyár mellett strand, erdő. S Itt van a Párizs-csatorno, ahol esetleg pecázni is lehet. A kemencét már nem kell szénnel fűteni, nincs se füst, se bűz. Ideális környezet. Bár csak ilyen volna mindenhol.

Visszaballagtunk az irodába. Az igazgatóhelyettes asztalán egy papírlap hevert, rajta névsor: Csernák Ferenc, Franyo László, Grofcsíik Vendel, Sebők László, Stettel Sándor, Racska Anna, Vass Anna. Vas István. Tavaly az építők napja alkalmából ők kapták meg a „Példás dolgozó” kitüntetést.

— Kérem, ne felejtse el őket megemlíteni — mondja Ladislav 2ilák.

Nem felejtettem el.

LACZA TIHAMÉR (a szerző felvételei)

A műemlékvédelemnek az utóbbi években egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak hazánkban, hiszen megőrizni, ápolni az elődök hagyatékát — legyen az szellemi, vagy anyagi jellegű — minden nemzet elsődleges feladatai közé tartozik. Ügyszintén kötelessége polgárainknak is, hogy segítsék a műemlékvédelmi szervek munkáját. A műemlékvédelmi feladatok végzése járási szinten a járási nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozik. Levicében (Léván) 1975 áprilisában létrejött a Járási Műemléki Felügyelőség, amely a jövőben a járás területén a műemlékek védelmével, karbantartásával kapcsolatos összes ügyeket intézi, mint a jnb végrehajtó szerve.

Az intézmény szakmai kérdésekben kikéri felettes szervének, az Állami Műemléki Felügyelőségnek a véleményét. A Járási Műemléki Felügyelőség feladatai közé tartozik új építkezések és más jellegű beavatkozások esetén a műemlékek védelme és védőövezetük meghatározása, a Műemlékek karbantartása, restaurálása, a műemlékek nyilvántartásának vezetése stb.

Jelenleg a járás területén több helyen folyik műemlékek karbantartása és helyreállítása. 1975 tavaszán megkezdődött a lévai vár állagának konzerválása és statisztikai bebiztosítása, mint egy hosszabb lejáratú akció első szakasza. A munkálatok átnyúlnak egészen a hetedik ötéves terv időszakába, mivel nemcsak a vár szorul tatarozásra, hanem hozzá tartozó bástyarendszer és a Dobó István, az egri hős által építettett kastély is.

Pukanecben (Bakabányán) a múlt év őszén fejeződött be a városfalak egy részének rekonstrukciója és konzerválása Kalinčiakovóban Honto (Varsányban) szintén 1975-ben adták át rendeltetésének a felújított klasszicista stílusú kastélyt, amely most kultúrházként szolgálja a lakosságot, Dolný Piai (Alsópél) községben megkezdődött az ugyancsak reneszánsz kastély tetőszerkezetének rekonstrukciója. Az 1976-os év folyamán folytatódnak a tatarozási munkálatok a bátovcei (báti) kúrián, a peénicei (hontbesenyődi) barokk kastélyon, s megkezdődnek az előkészítő munkálatok a Horné Túrovce-i (felsőtúri) kúria felújítására is.

A hatodik ötéves terv folyamán az említetteken kívül karbantartási munkálatokat hajtanak végre a szovjet hősi emlékművön a Léva melletti Siklós hegyen. Feltárásra és konzerválásra kerülnek Léva mellett, a középkorban még létezett Barátka község románkori templomának alapjai. Restaurálási munkálatok folynak a Bakabányai Szt. Miklós templom rendkívül értékes gótikus oltárain.

Ez a felújítási program azonban még az év folyamán bővülni fog, mivel néhány műemlék — főleg barokk szoborcsoportok pl. Alsópélen, valamint középkori freskók Százdon — olyan állapotban van, hogy megelőző jellegű, az adott helyzetet állandósító munkálatokra van szükség, míg teljes felújításukra sor nem kerül.

Az idei év folyamán bővülni fog a műemlékek állami nyilvántartásában vezetett objektumok száma (jelenleg 85-öt tartanak nyilván). A jegyzékbe előreláthatólag felvesznek néhány népi építészeti és régészeti emléket.

TALIGA ISTVÁN

7