A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-05-11 / 15. szám

„Karácsony a világ tetején" címmel jelent meg egy válogatás Hemingway írásaiból a népszerű „Világjárók“ sorozatban.

A tizenöt éve elhunyt Nobel-díjas amerikai író bejárta az egész világot. Az első világháborúban Olaszországban önkéntes, utána a Közel- Keleten és Görögországban tudósít, Spanyolországban élvezi a bikaviadalok mozgalmas vidámságát és brutalitását. Harcol a spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán. 1941-ben Kínában jár. A második világháború idején részt vesz a normandiai partraszálásban. Afrikában oroszlánra, a kubai partokon nagyhalra vadászik, saját bőrén érzékelve ember és természet örök harcát, hogy bebizonyítsa: az ember, ha akar, a természet legyőzhetetlennek látszó erőitől sem szenved vereséget.

Otthon nem érzi jól magát: Amerikáról kevés a mondanivalója. Témái a háború és a halál, a bátorság és a helytállás, a sport és a szerelem. A kalandos életre részben az élményszerzés hajtja, mert nagy súlyt kelyes arra, hogy jól ismerje azt, amiről ír.

„Ha az ember oda megy, ahová mennie kell, és azt teszi, amit tennie kell, eltompítja és kicsorbítja az eszközt, amivel ír. De inkább legyen csorba és tompa, és inkább kelljen újrakalapálnom, köszörülnöm és fennem, csak tudjam, hogy van miről Írnom ..." — ez írói felfogása. Szabályos útikönyvet soha nem írt. Sükösd Mihály novelláiból, riportjaiból állította össze ezt a válogatást, amely négy színtéren Amerikában, Afrikában, Európában és a tengeren mutatja be a világhírű utazót.

„Már óvodás vagyok" újságolja büszkén a gyerek, amikor először indul óvodába.

Bizony már óvodás! — sóhajt meghatottan a szülő, és arra gondol, hogy milyen gyorsan repül az idő.

„Te már óvodás vagy!" — ébresztgeti a gyerekben az óvónéni az öntudatot, amit azt jelenti, hogy egy óvodás sok mindent tud, amit azok a gyerekek, akik nem járnak óvodába még nem tudhatnak.

Mert valóban nagy esemény a gyerek életében az, ha óvodába kerül, ahol az óvónéni szeretettel, észrevétlenül alakítja ki a közösségi élet első formáját.

Ebből a vidám, okos, nagy gyermekismeretre valló könyvből, Janikovszky Éva „Már óvodás vagyok" című meséjéből a fiatal szülők is jobban megismerik óvodás korú gyermekeik örömeit, és megismerik ki nem mondott félelmeit és szorongásait is.

A kissé érettebb olvasók is sok gyönyörűséget lelnek legújabb könyveink közt lapozgatva. Az „indián-történetek" kedvelői a Szürke Bagoly címen ismert szerző „Két kicsi hód“ című könyvét olvashatják a „Delfin Könyvek" sorozatban.

A „Pettyes" sorozat legújabb kötete a svéd Ingrid Bredberg leányregénye, a „Katrin professzor".

A történelmi elbeszélések kedvelői Jókai Mór „A huszti beteglátogatók" c. könyvét forgathatják gyönyörűséggel, s azok akik még nem olvasták Molnár Ferenc regényét, „A Pál-utcai fiúk"-at, most pótolhatják mulasztásukat, a regény huszadik kiadósa alkalmából.

A természetbarátok népes táborát egyszerre három kiadvány is megörvendezteti. Paul Raths könyve, „Az állatok téli álma", a „Gondolat Zsebkönyvek“ sorozatban jelent meg, míg a „Kutyák", illetve a „Kígyók, békák" című kötetek a rendkívül népszerű „Búvár Zsebkönyvek" sorozatát gazdagítják.

A huszadik századi cseh irodalmat ezúttal Václav Ŕezáč nagy regénye reprezentálja, „A választóvonal".

A szovjet irodalom középnemzedékének kiváló költője Jevgenyij Vinokurov, válogatott verseit kínálja a magyar olvasóknak, Rab Zsuzsa értő válogatásában és tolmácsolásában a „Napjaink költészete" sorozatban. A kötet cime: „Tilalmas kékség".

Ugyancsak lírát kínál az „Iskolások Könyvtára“ legújabb kiadványa, a „Mai magyar költészet" című antológia.

A kortárs világirodalmat a chilei elbeszélők antológiája kínálja fel, amely „A flamingó" címmel látott napvilágot.

S végül a világirodalom egyik legnagyobb regénye, Victor Hugo „A nyomorultak" című prózai eposza, amely ugyancsak most jelent meg, immár tizedik kiadásban magyar nyelven.

A Madách és a Gondolat kiadó új sorozatban, a „Magyar Históriá“ban jelent meg Fodor István kiváló munkája „Verecke híres útján" címmel.

A magyar nép őstörténete és a honfoglalás — ahogy az alcíme jelzi.

„A magyarság történetének kezdetét mintegy két és fél ezer évvel ezelőttre tehetjük: ekkor váltak ki távoli elődeink az ugor népközösségből, s kezdték meg önálló életüket. E hosszú történelmi életútnak csak alig több mint ezer esztendős szakaszát tették meg a Kárpátmedencében. Az első másfél ezer évet az Urál vidéki és kelet-európai szállásaikon töltötték. Ezt az időszakot nevezzük magyar őstörténetnek. A tőlünk időben is és térben is oly távoli történelmi eseménynek felderítsése rendkívül nehéz és felelősségteljes feladatot ró a szakemberekre. Felelősségteljeset, mert a magyarság származása és kialakulása tudatunk szerves része, ezért a közvélemény is élénk figyelemmel kíséri munkájukat“ — írja előszavában a szerző.

A népszerű, ismeretterjesztő munka, amelyet gazdag illusztrációs anyag bővít, a bevezetésen kívül az alábbi címeket viselő korszakokat tartalmazza:

„A finnugorok legkorábbi története“ — „Az ősmagyarság kialakulása“ — „A hosszú vándorút" — „Honfoglalás".

A kötetet egyébként kiválóan használható irodalom, időrendi áttekintés és képjegyzék egészíti ki.-nyi

Az 1926-tól 1940-ig Kolozsvárott megjelenő Korunk nem csupán romániai folyóirat volt, hanem keletközép-európai társadalmi és művészeti kérdésekkel foglalkozó, marxista szemléletű lap, amelynek jelentőségét különösen fokozza az a tény, hogy a moszkvai Új Hang megjelenéséig magyar nyelven ilyen hosszabb életű folyóirat sem Magyarországon, sem másutt nem jelent meg. Általában Gaál Gábor lapjaként szokás a Korunkat emlegetni, pedig alapításában, az első évfolyamok szerkesztésében a Magyar Tanácsköztársaság volt népbiztosáé, Dienes Lászlóé volt a vezető szerep, s erről röviden Fábry is megemlékezik A Korunk negyven éve című cikkében: „1925 őszén Erdélyből prospektust hozott a posta: egy új folyóirat tervét. Címe: Korunk. Szerkeszti Dienes László. Megjelenik 1925 karácsonyán. Dienes Lászlót csupán a kolozsvári Keleti Újság hasábjairól ismertem, ahol én két-három éven át a szlovenszkói magyar irodalom évösszegező és értékelő cikkeivel jelentkeztem ... A hangsúly tehát kezdettől a kollektív jelzőre esett. A Korunk egy pillanatra sem akart csak erdélyi folyóirat lenni, egy a sok közül. Az utódállamok magyarságának világkapcsolatát, világszemléletét akarta megteremteni és kialakítani egy új helyzet adottságai közepette. A cél a terv kezdettől horizonttógítón rögzítődött. (Stószi délelőttök, Madách K. 1968. 138.)

Dienes Lászlótól Fábry hagyatékában 41 levél és levelezőlap maradt fenn, s ezek azt bizonyítják, hogy Dienes viszonya és a Korunkban való együttműködése Fábryval hasonló volt, mint később Gaál Gáborné, sőt egy fokkal szívélyesebb, barátibb is. Amint Balogh Edgár találóan megállapította Gaál Gábor és Fábry Zoltán barátsága című tanulmányában, Gaál hivatalos hangon levelezett Fábryval, „kedves uramnak" szólítva. „A kedélyesség különben is hiányzott kettőjük munkolevelezéséből, legalábbis csak úgy egyszer csillan fel mellékesen egy közvetlen személyi vonás, amikor Gaál bizonyára egy kapott stószi képeslapra hihatkozva kimért udvariassággal közvetlen emberi bókot mer szövegébe szőni..." (Fábry Zoltán kortársai szemével, Madách K. 1973. 129.) Általában Dienes is hivatalos tónusban ír, de gyakran közöl Fábryval személyes, baráti dolgot is, érzelmes kifejezésekkel. Mór első levelét így kezdi: „Kedves, jó Fábry Zoltán! De mennyire örömmel fogadom segítő testvér-kezét." Későbbi leveleiben is gyakran szól Fábryhoz lírai hangon: „Levele nagyon mélyen

érintett, örültem, hogy véletlenül még itthon talált, s tudtam intézkedni. Higygye el nekem, önt oly közel testvérnek érzem, s szeretnék önnek minél hathatósab baráti segítséget nyújtani." 1926 novemberében pedig oldalakon át magyarázkodik Fábrynak, aki megsértődött, amiért Dienes nem közölte Kassákról szóló esszéjét: „Szeretném, ha megérezné, hogy teljesen őszinte vagyok, s ez enyhítene rossz érzésén. Levelét nem merem újra elolvasni, úgy fáj ha már rátekintek is. Mert látja, én igazán oly közel álló testvér-leiket véltem megérezni önben, s érzek ma is, amilyet az ember csak egykettőt talál egész életében. S nagyon fáj, hogy ön (akár) egy óráig feltételezhette rólam, hogy én el akarom ejteni önt... Hát olyan kicsiny embernek gondol ön engem? S ha ilyennek gondol, hogyan érdemesített még egy levélre is?” A későbbi levelekből arra is következtethetünk, hogy személyesen is találkoztak, amikor Dienes átutazott Csehszlovákión, utolsó ránk maradt levelében pedig magához hívja, berlini látogatásra: „Mondja, Fábry, nem tudna anynyi pénzt összeszedni, amiből az útiköltség kitelik Berlinbe? Mi egypár hétig tudnánk vállalni, úgyhogy legfeljebb csak egy kis zsebpénzre volna szüksége. S most volna hely is, egy kicsike

szoba . . . Lássa feljöhetne néhány hétre felüdülni egy kicsit. Én olcsó belépőjegyeket is tudnék szerezni, úgy hogy kevés pénzből sokat láthatna."

A romániai magyar sajtóban többen vitatták vagy elhallgatták Dienes érdemeit a Korunk alapításában és első évfolyamainak szerkesztésében. A bírálók elsősorban a lap programját meghirdető Beköszöntőre szoktak hivatkozni, amelyben Dienes azt írja, hogy a Korunk az egymással ellentétes nézetek szabad fóruma lesz. Az első évfolyamokban valóban megjelentek különböző polgári radikális nézeteket hirdető cikkek is a lapban, a művészeti irányok közül pedig mind a szerkesztő, mind Fábry erősen szimpatizált az avantgardizmussal. A folyóirat azonban rövidesen és egyre radikálisabban balra orientálódott, s a húszas évek végén Dienes újból „a Kommunista Internacionáléban látta nagylelkű álmai jótékony megvalósulásának zálogát". (Remete László: Dienes László és a Korunk Itk. 1965. 297.)

Dienes kezdettől fogva haladó szellemű lappá akarta alakítani a Korunkat, s egyre több marxista felfogású munkatársat szerzett. Fábrynak írt levelei a legjobb bizonyítékok eme szándékáról és arról is, hogy ezt a törekvését 0 romániai cenzuraviszonyok miatt nem üthette dobra, s arra figyelmeztette a munkatársakat, hogy a marxista eszméket lehetőleg burkoltan, körülírva fejezzék ki, de semmiképpen se hallgossák el. Már első levelében, 1926 januárjában ilyen kéréssel fordul Fábry Zoltánhoz: „Adna egy listát azokról a Szlovenszkóban élő magyar írókról, és publicistákról, akiket be lehetne vonni közreműködésre. Természetesen csak progresszív irányú emberekről lehet szó." Még egyértelműbben fogalmazza meg álláspontját, de egyúttal a megfogalmazás tompításának fontosságát is 1929. január 23-ón kelt levelében: „S azt se felejtse el: a Korunkban mindent meg lehet mondani, de az objektivitás a pártatlanság köpönyegébe takarva . .. proletárállóspontot elfoglalni szabad, sőt kell is, de nem szabad azt kikiabálni. Mondhatja ugyanazt, amit mond, de ne verje a mellét. Ez szerintem a polgárság megdolgozásának előfeltétele."

Később mégis egyre nyíltabban fejezte ki a Korunk a „proletárálláspon- tot", s Dienes egyik levelében megállapítja, hogy a polgárság jó része lemondta az előfizetést, a munkásoknak pedig nincs pénzük ilyen igényes folyóiratra. Amint a további levelekből kitűnik, a Korunkat az anyagi csődtől csupán néhány „jóbarátja” (nyilvánvalóan mecénások) mentették meg, több alkalommal is. Fábrynak Dieneshez írt levelet bizonyára megsemmisültek. (A szerkesztő előbb Berlinbe, majd Moszkvába kényszerült emigrálni, s csak a felszabadulás után tért vissza Budapestre, ahol 1953-ban elhunyt). De a válaszlevelekből és a Korunkban megjelent írásokból nyilvánvaló, hogy a legtöbb haladó szlovákiai magyar írót ő nyerte meg a folyóirat munkatársának, ő kérte meg Győry Dezsőt, hogy a Prágai Magyar Hírlapban a lapot buzgón propagáló cikket tegyen közzé ezt később Dienes felhasználta az erdélyi propagácia erősítésére). Még Sziklay Ferenctől is kéri a Kazinczy Társaság tagjainak névsorát, előfizetők toborzása céljából, pedig akkor már maga kilépett a Társaságból, melyet eszmei fejlődésében meghaladott.

Kapitalista körülmények között a szocialista folyóirat létezésének is központi problémája a pénz, s mivel állami támogatást a Korunk sehonnan sem kérhetett, a leveJek, jelentős része is az anyagi nehézségekkel való küszködést tükrözi. A lap egy példánya nálunk 15 koronába került, ami kb. nyolctízszerese egy mai folyóirat árának, az évi előfizetés pedig meghaladta egy földmunkás egyhavi fizetését. A jobban fizetett értelmiség és polgárság pedig idővel hátat fordított az egyre radiká-20