A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-05-11 / 15. szám
Legenda a nyúl paprikásról TERSANSZKY J. JENŐ Z Nosza Gazsi! Iramodik, lélekveszetten rohan ... Hasztalan! A tolvajok gyorsabbak a ködből... Rohan Gazsi összevissza, cselesen, mint a gyerekek a cicézésnél, hogy mégiscsak megelőzheti a tolvajt egy vérfoltnál... ó! Kegyetlen csalódás! ... Üresek, mind üresek a vérfoltok, mire Gazsi odaér hozzájuk ... Már abba is hagyná ezt a sikertelen, vesztett hajszát... De nem bírja!... Cikáznia kell lihegve, kiszakadásig, dobogó szívvel Gazsinak, bukdácsolva a hóban ... őrjöngően a kíntól... az üres vérfoltok után, holott a lába ólom ... De már azt csak minden kocavadász, sőt, akárki más is tudja, hogy milyen esztelen hagyományokban rögződtek meg az öreg nyulak. Az öreg nyulak a nyúltaktika tetes-tetejének tartják azt a szokást, hogy a világért sem szabad rögtön fölugrani minden gyanús közeledésre, zajra. Nem! Ellenkezőleg, mikor az ember, illetve a nyúl valami fenyegetőt észlel, legjobban éppen akkor lapuljon oda éppeni búvóhelyéhez. Mert a fekvő, környezet színével összemosódott nyulat nehezen venni észre, ámde a mozgó, futó nyulat biztosan észreveszik. És a puska messze hord az emberek kezében, sőt, még a kő, a bot is veszedelmes olyiknál. Eddig rendben lenne az öreg nyulak tanítása, ahogy az apáról-fiúra száll, és a nyúlifjúság, mint az imádságot úgy fújja. De már ennek a nyúl életbölcsességnek a szándéka nem egészen helytálló és érthető. Mert az öreg nyulak azt állítják, ezen életszabály függelékében, hogy: Ha azonban, a fekvő nyúl úgy érzi, hogy a veszedelem tovament mellette, akkor ugorjon föl, és vesd el magad! Meneküljön el mindenesetre az olyan helynek a tájáról is, ahol megzaklathatják, ahol ember jár! Ez is szép elméletben! De a gyakorlatban az öreg nyulak azt kinekkinek a temperamentumára bízzák, hogy megállapítsa a lapuló nyúl, mikor érkezett el az a pillanat, hogy felugorjék, és tovaillanjon az emberlátogatta terepről. És éppen az szokott lenni legnagyobb hibája minden nyúlnak, hogy hamarabb sejti a veszedelem elmúltát, mint bekövetkezett, és akkor az okos lapulás is hiábavaló volt. Szóval a nyúl életbölcsesség sem különb más életbölcsességnél. A helyes alkalmazása dönti el, hogy érjen-e valamit vagy sem? Sőt, az alábbkövetkezőkben eklatánsul azdokumentálódik, hogy okosabb lehet az életszabály elhanyagolása, mint az okos betartása. Az idei nyúlszaporulatban a Nyu1 las dűlőn ugyanis egy nyúlmamának nagyon későn támadtak családi örömei. Különösen az egyik, ötödik fia, nem valami sikerült gyerek lett. Annyi baj volt vele, hogy netovább! Gyönge volt, buta volt, álomszuszék volt. Testvérei réges-régen rendes, életrevaló nyulakká fejlődtek, ez az egy ötödik még folyton az édesanvja gyámolítására szorult. Egyáltalán, ez az ötödik le nem ragadt soha édesanyjáról a vízfejével, még anyányi kamaszkorában sem. És hát mit tegyen egy jó nyúl édesanya? Tűrte koloncának ezt a hülye ötödiket, és gyámolította, babusgatta, ahogy tudta. Noha tudta, hogy csak paprikás lesz belőle még ez idén. Túl szaporítani se kelljen a szót ezzel a mafla paprikásjelölttel. Ez ott, lógott még azidőtt is édesanyja nyakán, amikor leesett az első, vastagabb hólepel a mezőre, és kijöttek az urak körvadászni. A pontos szituáció akkor a következő lett. A paprikásjelölt ugyanazon kökénybokor alján húzódott meg édesanyjával, a Nyúlás dűlőnek a faluhoz legközelebb eső fertályán. Ott, ahol az urak a gyilkos fegyverekkel az első nagy kört formálták meg é. szűkítették egyre. Borzalmas volt az öldöklés! Bizony alig menekült meg a puskások köréből a legbölcsebb nyúl is. Már éppen odaért a vadászok szűkített köre ahhoz a kökénybokorhoz, amelyikben Paprikás kuksolt édesanyjával. Na, ez a lüké Paprikás nyugodtan szundított a bokor alatt. Hagyta édesanyjára azt a rettegést egészen, mit a vadászok közelgetése, a fegyverek durrogása okozott minden jóravaló nyúlban. Nem kellett édesanyjának figyelmeztetnie ezt a bárgyú Paprikást, hogy betartsa a nyúl életszabvány első passzusát, és lapítson a veszedelem előtt. Paprikás, a báva, ügyet sem vetett a közeledő vadászokra. Aludt! így szerencsésen megtörtént az, hogy a vadászok köre már elhaladt amellett a kökénybokor mellett, ahol Paprikás és édesanyja lapultak. És nem vették észre a vadászok őket. Most következett volna a nyúltaktika záradéka, hogy: de aztán ugorj, tapsifüles, onnan, ahol emberek mozognak! Hát a vadászok még nem messze jártak, a nyámnyila Paprikásnak édesanyja elérkezettnek látta ezt a pillanatot. Persze, mint jó anya, makutyi fiáról sem feledkezett meg. Nagyot rúgott édesanyja Paprikáson: — Ugorj, és fuss velem! Te! Azzal a Paprikás édesanyja már fel is szökött a kökénybokor alól, és hatalmas iramban vágott a fehér mezőnek neki. És itt történt meg az a nevezetes eset, amikor Paprikás jobban járt a nyúlbölcsesség teljes mellőzésével. Paprikás álmosabb volt, lustább, semhogy rögtön engedelmeskedett volna édesanyja parancsának. Ásított előbb és nyújtózott, és aztán kezdett volna nyavalyásán, siránkozva édesanyja után loholni. Hanem közben bizony az történt, hogy a Paprikás szabály szerint iramodó édesanyját egyszerre három vadász észrevette és célba vette, a körön kívül. És egyik fegyver gyilkos sörétje bizony ^terítette Paprikás édesanyját. Most már aztán ez a mámó Paprikás valóban nem tudta: mit tegyen? mindenesetre ott maradt a kökénybokor alatt egyelőre, és pityeregni kezdett elvesztett mamájáért. Ez mentette meg végleg Paprikás életét. Ez a mulyaság, ez az élhetetlenség, ez a bűnös semmibevevése a nyúl életbölcsességnek. A vadászok köre tovahaladt végleg onnan. A második kört alakította meg már, a Nyúlás dűlő távolabbi felén. A vadászok tovavonuló csoportja után két ember maradt ott csupán a nyúlhullákkal tele, vérfröcskös mezőn. Az5 egyik volt a mezőőr, a másik a városból kijött társzekér kocsisa. Nem a tavalyi kocsis. Egy másik kocsis volt. Természetesen a zsákmányt szedték össze a mezőn, és lökték garmadába, körülbelül a körnek a közepén. Egyelőre távol jártak még Paprikástól. De hát biztos volt, hogy közelebb is eljönnek. Hiszen édesanyja teteme, nagy vértócsában, ott feküdt, nem messze Paprikástól. Paprikás mindenesetre meg sem mozdult a kökénybokor alatt továbbra sem. A tökéletes biztonság érzését keltette benne ottfeküvése. Hát nem moccant! A kocsis volt az, a mezőn cserkészve, aki hivatva volt Paprikást megközelíteni. A mezőőr másutt szedegette föl az áldozatokat, távolabb Paprikástól. Ámde a véletlen úgy akarta, hogy ennek az új kocsisnak pont abban a percben, amikor Paprikás közelébe ért, nagyon gyakorlatias eszméje támadt. Hátha egy-két nyulat, mintegy véletlen, ittfelejténe ő a havas tarlón, és aztán majd érte jönne másnap? — gondolta magában a kocsis, amint Paprikás édesanyját lábánál fogva, három más társával markában tartotta. És aztán a kocsis tovább ókumlált. Hogy tudniillik, egy kis baj van. Mert az még csak meglehet, hogy az ördög nem jár holnapig ezen a havas tarlón, hogy meglelje, ha eldug egy-egy nyulat a hóba. De miről jegyzi meg azt, hogy hova dugta? Olyan egyforma zsombékos, kökénybokros, kórós, szerbtövises ez az egész völgy. Majd ő maga sem leli meg az eldugott nyulakat másnap. Gondolt egy okosat a kocsis! Bele kellene avatni ebbe a pakliba ezt a mezőőrt. Ez itten ismeri a tájat, mint a tenyerét, és főleg még ma utánajöhet az eldugott nyúlpecsenyének. Holnap aztán osztoznak! A kocsis már ordította is a mezőőr felé: — Hé-hé, hallja! Győjjék csak erre egy kicsit. Hé-hé! Na, erre a mezőőr, szintén vagy három nyúltetemet cipelve, odajött a kocsishoz. Ajjajajj! Hogy a kocsis mostan egy sohasem halott eszmét vetett volna föl a mezőőr előtt. A. Zalay illusztrációja (Folytatjuk) 18
