A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-01-13 / 2. szám
szálláshelyed, hegesztő gépsorok építéséhez. Mindegyik kompresszorállomás mellett komplett lakótelep épül, 120 lakással, iskolával, postahivatallal, utakkal és sportpályával, játszóterekkel. A csehszlovák szakaszon kilenc helyen folyik az előkészítő építkezés. Az építők először a saját, majd a később érkező hegesztők, szerelők és más szakmunkások elhelyezésére szolgáló lakásokat, klubhelyiségeket, üzleteket, konyhákat, éttermeket, orvosi rendelőket és mozihelyiségeket építik meg. Ez a munka mór megkezdődött és tefjes ütemben folyik. Maguknak a (kompresszorállomásoknak az építése a tavasszal kezdődik. A mi viszonyainkhoz képest szokatlanul nagy távolságokat kell itt leküzdeni. Számunkra valóbon szokotlan, hogy a legközelebbi vasútállomás 194 kilométerre legyen az építkezéstől, márpedig ilyen távolsággal (kell számolniuk a krivszkoji 4. számú kompresszorállomás építőinek, a košicei (kassai) Kohászati Építő Vállalat dolgozóinak. Vagy 120 kilométer távolságból szállítani teherautókon a betonozáshoz szükséges kavicsot, ráadásul kompon az igen széles volgai mesterséges tavon keresztül, mint ahogy azt az ostravai Bányaépítő Vállalat dolgozói teszik a Volgától keletre elterülő beláthatatlan sztyeppén, Pallaszovka városkában. A szovjet földgáz mór áramlik több KGST-országba. A képen: a nyugat-szibériai gázvezeték építése A határidő rövid, de a földgázra — amely fűtőanyag és egyben vegyipari nyersanyag is — várnak az építkezésben részt vevő országok. Már ma tudjuk, milyen óriási segítség a szibériai Tyumenyből a Testvériség távvezetéken át áramló szovjet földgáz. Az oren— burgi gáz további jelentős lépéssel járul majd hozzá a KGST-orszógok fűtőanyag- és energiaellátási problémái- Millerovo — nak megoldásához. vasúti — ta — kirakóállomás A Szaljut 3 ugyancsak vizsgálta a Tadzsik és az Uzbég Szovjet Szocialista Köztársaságban a szeizmikus tevékenységet. Egy másik űrállomás segítségével megállapítottuk a földrengés veszélynek kitett pontokat, melyeken keresztülhalad a Bajkál- Amur főútvonal. Az űrhajózás szinte felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tesz az emberiségnek azzal is, hogy segít azon tervek kidolgozásánál, melyek segítségével megváltoztatjuk majd a folyók folyásának irányát a Szovjetunió észak-európai részében és Nyugat-Szibériában. # Milyen helyet foglal el az űrhajózás az elkövetkező ekológiai forradalomban?. A bioszféra biotechnoszférává alakul át. Ez a folyamat elkerülhetetlen. A mi feladatunk nem is az, hogy ezt a folyamatot fékezzük vagy elodázzuk, esetleg megállítsuk, hiszen erre képtelenek is lennénk, hanem az, hogy a lehető legnagyobb mértékben az emberiség javára fordíthassuk ezt a változást. Ahogyan ma az összes tudományágban tért hódit az űrkutatás, a közeljövőben ekologizálódik majd minden tudomány, mert előtérbe kerül a természet irányításának problémája, s ennek megoldása. Az ekológiában mint egészben az űrhajózásra legalább két igen fontos feladat hárul: életkörnyezetünk vizsgálata és ennek ellenőrzése. Lehet, hogy azután még egy harmadik feladata is lesz: a természet átalakítása. # Annak pontos meghatározásához, hogy mit csinálhatunk a természettel és mit nem, még nagyon sok mindent kell megtudnunk és tisztáznunk. Milyen eszközeik és feltételeik vannak erre a célra? A természeti kincseknek az űrből való felkutatásáról ma nagyon sok szó esik, mert a lehetőségek szinte korlátlanok már. Néhány példát említek csupán. A Szaljut 3 térképezte fel a Szovjetunió jelentős részét, beleértve a Káspi-tenger vidékét és az Üzbég Köztársaságot. Egy szakaszon, 40 000 négyzetkilométernyi területen 67 nafta és földgáz lelőhelyet fedezett fel. Üzbégisztánban már hatvan éve kutatnak a geológusaink, azóta 102 nafta és földgáz lelőhelyre bukkantak. Az űrállomás három hónap alatt 84 olyan helyet talált, melyek előzetes becslések szerint több tízmillió tonna naftát rejtenek. 9 Említette, hogy az űrhajózás hatással van a környezetünkre is. Mondjon még ezzel kapcsolatban valamit! A gyakorlati űrhajózás még húsz esztendős sincs. Nehéz ma arról beszélni, milyen mértékben lehet hatással a természeti folyamatokra. Lehet, hogy az éghajlat megváltoztatásában vagy valami hasonló cél megvalósításában vehetjük hasznát. 9 Földünket gyakorta hasonlítják egy olyan űrhajóhoz, melynek korlátozott mennyiségű készlet áll rendelkezésére. Egyes külföldi tudósok borúlátó jóslatokba bocsátkoznak. Nem szeretem a pesszimista jövendőmondókat még akkor sem, ha az illetők véletlenül éppen tudósok is. Azt hiszem, hogy a jövő században élő emberek óriási fejlődés szemtanúi lesznek majd. Földünknek űrhajóhoz hasonlítása némileg indokolt. A különbség csupán az, hogy bolygónkon egyidőben több legénység él és dolgozik. Minden a népek kölcsönös megértésétől függ. A társadalom és a természet közti ellentéteket a különféle társadalmi rendszerek különféleképpen akarják megoldani és bizonyára ennek a törekvésnek köszönhetik létüket az egymásnak ellentmondó jóslatok is.