A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-05-04 / 14. szám
Az ígéret földje A. Wajda egyik legsikerültebb alkotása Jelenet a Régi idők focija cimü magyar filmből FILMUJDONSAGOK Színes, minden néző igényeit kielégítő müsorválaszték várja ezekben a ■hetekben filmszínházaink látogatóit, hiszen áprilisban nem kevesebb, mint húsz uj hazai és külföldi film kerül bemutatásra. Végigpillantva a gazdag műsoron, gondolom, jogosnak tűnik a megállapítás, hogy aíigho akad mozilátogató, aki ne találna kedvére való szórakozást a bemutatásra kerülő filmek sorában. Valóban igényes, ko moly művészi mércével mérhető alkotás épp úgy szerepel az áprilisi filmműsorban, mint fordulatos kalandfilm, izgalmas krimi és mulatságos vígjáték, sőt, a rajzfilmek kedvelőit egy lengyel gyártmányú kisfilmösszeálhtás is várja a mozikban. Melyek hát a bemutatásra kerülő új filmek? Részletesen szót ejteni mind a húsz alkotásról nem áll módunkban, vázlatos áttekintést azonban nyújthatunk, hogy ezzel is megkönnyítsük olvasóinknak a müsorválasztás kellemes gondjait. A hazai produkciót ezúttal öt új film képviseli, melyek közül négy a csehországi, egy pedig a kolibai filmstúdiókban készült. Jogos várakozás előzi meg például Václav Varlíček rendező színes, szélesvásznú filmjének a Forrongó bornak oemutatásót, mely iionizáló, enyhén humoros hangvételben eleveníti fel az 1968/69-es időszak zavaros eseményeinek néhány mozzanatát. Az emberek hiszékenységét, befolyásolhatóságát pellengére állító alkotás cselekménye egy dél-morvaországi bortermő faluban játszódik, ahol a szövetkezet elnökének kemény harcol kell vívnia a tagsággal s az egész falu lakosságával, hogy a megtévesztett emberekkel sikerüljön megértetnie a tetszetős szólamokat hangoztató felforgató elemek nem a nép javát szolgálják, hanem saját meggazdagodásukra törekszenek. A film főbb szerepeit B. Turzunovová, VI. Mensik, jirí Vala és B. Skalski játsszák. Ostraván történik Dušan Klein rendező Csendes a város című bűnügyi filmjének cselekménye s a közbiztonsági szervek egy nyomozó csoportjának munkájáról szól. A látszólag csendes városban azonban egyetlen napon egyszerre három, egymástól független bűntény felderítésén is fáradoznak. Felszabadulásunk első napjaitól a munkásosztály februári győzelméig történt események sorozatát eleveníti meg a Drámai út című cseh dokumentumfilm, s a további hazai alkotások közül még egy-egy cseh és szlovák film teszi színesebbé mozijaink áprilisi műsorát. Ugyancsak öt új filmmel mutatkozik be ezekben a hetekben a szovjet kinematográfia is. Napjainkban játszódik például A férfi című színes, szélesvásznú film; s egy építkezési munkabrigád mindennapi életében adódó konfliktusról szól. Kolja, a film főhőse, az egész brigád nevében vállalja, hogy megvédelmezi saját és munkatársainak álláspontját a brigád áthelyezésével kapcsolatban — az építkezés vezetőségével szemben. A harmincas években játszódik Jevgenyij Matvejev rendező legújabb filmje; a Földi szerelem. Központi hőse egy olyan ember, aki csak későn tudta megtalálni egyéni boldogságát. Egy izgalmas gyilkosság felderítésének történetét mondja el Vaszilij Breszkanu, fiatal szovjet rendező A vád című filmjében. Egy fiatal férjet házasságkötése napján gyilkosság vádjával le tartóztatnak, és a tényleges tettes csak sok bonyodalom árán kerül rendőrkézre. A kalandos, izgalmas történetek kedvelői bizonyára szívesen tekintik meg a Férfiak nyara című szovjet' filmet is, de joggal tort igényt közönségsikerre a Vítya, Mása és a tengerészgyalogság című vígjáték is. Filmszínházainkban ezekben a napokban kerül bemutatásra a világhírű lengyel rendező, Andrzej Wajda- Az ígéret földje című alkotása is, amely a lengyel iparosodás kialakulásának korszakába viszi a nézőt. A történet a forrongó, zsibongó Lodz városában játszódik, s Wajda három fiatalember gondolkozás- és életmódja, illetve sorsuknak alakulása révén mond véleményt a vagyonszerzés ki méletlen eszközeiről s az emberi élet értelméről. A film egyik főszerepét az ismert Daniel Olbrychski alakítja. Edith Piaf életéről szól Guy Casaril rendező színes filmje, melyben a leghíresebb francia sanzonénekesnő szerepét Brigitte Ariel játssza. A film hűen ábrázolja Piaf pályakezdésének és művészi pályafutása csúcspontjainak leglényegesebb mozzanatait. Hasonlóképpen zenés történet — bár művészi igényeiben lényegesen szerényebb — az Újszerű világ című spanyol film a népszerű Karinával a főszerepben. A film meséje mindössze ennyi: egy fiatal falusi lány fölkerül a városba s egy hanglemezkiadó vállalat vezetőjének családjában lesz nevelőnő. Itt kapcsolatba kerül a zenével, mígnem egyhamar ő is remekül beilleszkedik o zenélő, daloló famíliába . . . Legenda a jó emberekről — ez a címe France Stiglic jugoszláv rendező színes, szélesvásznú filmjenek, melyben egy tiszta érzelmeken alapuló szerelem balladisztikus képe rajzolódik ki c néző előtt. Az angol és az olasz kinematográfiát ezekben a hetekben egy-egy kalandos bűnügyi film képviseli. Mindkét alkotásban e műfaj több ismert „klisséjével" és rutinjellegű mesterfogásával találkozunk ugyan, a témafölvetés eredetisége, valamint a jo szereposztás így is kellemes másfél két órás szórakozást Ígér. Mándy Iván regénye alapján készült Pál Sándor rendező filmjének: a Régi idők focijának forgatókönyve. A cselekmény Budapesten, 1924-ben játszódik; főhőse Minarik Ede mosodatulajdonos, akinek minden vágya, hogy a győztes focicsapat tagja lehessen . . . A film nagy közönségsikert aratott Magyarországon, s nálunk is joggal tart igényt az érdeklődésre. A főbb szerepeket Garas Dezső, Major Tamás és Esztergályos Cecilia játsszák. Nyári remények, téli emlékek — ez o címe Gilbert Cates amerikai filmrendező lélektani drámájának, melyben a gazdag és csinos Rita Walden házaságának próbotélelszerű, nehéz pillanatai elevenednek meg előttünk. A feleség súlyos lelki zavarokban szenved, s csak férjének türelmes, kitartó segítsége révén talál ismét szilárd talojra saját házasságában. A házaspárt Joanne Woodward és Martin Balsom alakítják. Természetesen, egyetlen rövid ismertetés keretei nem nyújtanak módot arra, hogy az összes filmről részletesen is szót ejtsünk, a fentiek alapján ellenben nyilvánvaló, hogy valóban gazdag müsorválaszték, egy sor értékes alkotás várja a mozilátogatók tízezreit. (Archív felv.) 21