A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-05-04 / 14. szám

A NEPPEL TŰZÖN-VÍZEN ÁT

A decemberi sztrájk leverése után a burzsoázia fokozta elnyomó és kizsákmányoló politikáját. Az 1921-es esztendő elején több mint 100 ezerre növekedett a munkanélküliek száma. Különösen súlyos volt a helyzet Szlovákiában és Kárpataiján. A cseh financtőke vérszemet kapott, s a német és a magyar burzsoázia visszaszorításával párhuzamosan az ipart is leépítette Szlovákiában. A proletárok egyre hevesebben védekeztek az ipar leépítése és átköltöztetése, valamint az áremelkedések ellen. 1921. február 21-én a krompachyi asszonyok a lisztfejadag csökkentése ellen tüntettek. A burzsoázia kivezényelt csendőrei lelkiismeretfurdalás nélkül a tüntetőkbe lőttek. A durva beavatkozás következménye 4 halott és 14 súlyos sebesült lett. Persze a burzsoá élnyomó hatalom kíméletlen fellépése mit sem változtatott a munkásosztály nyomorúságos helyzetén. A munkanélküliség egyre nagyobb méreteket öltött és elűzte az országból a dolgozókat. Szlovákiában és Kárpátalján a huszas évek legelején 17170 kivándorlási engedélyt állítottak ki. A decemberi sztrájk leverése után a burzsoázia a megtorló intézkedések egész sorát hajtotta végre. Letartóztatta, bebörtönözte a sztrájkotokat, s a rendkívüli bíróságok ún. „hazaáruló pereket“ készítettek elő. A kegyetlenkedések és megtorlások azonban csak siettették a baloldal öntudatra ébredésének folyamatát.

Prágában megtartotta országos konferenciáját a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt (baloldal) elnökségének országos konferenciája, amelyen a szlovák, német, magyar és ukrán baloldal képviselői is megjelentek. A többség egyetértett a Kommunista Internacionálé 21 pontjának feltételévef és követelte az egységes kommunista párt létrehozását. A résztvevők elhatározták, hogy vitát kezdeményeznek a pártban a Kommunista Internacionálé 21 feltételéről és 1921 március végére összehívják a párt kongreszszusát. Az 1921. január 16—17-én Fenyőházán (Ľubochňa) megtartott kongresszusán részt vettek a marxista baloldal szervezeteinek a képviselői, köztük Marek Culen, František Kubáé, Nagy Gyula. Josef Schiffel, akik később élére kerültek a szlovákiai kommunista mozgalomnak. A küldöttek egyhangúlag elhatározták a Kommunista Internacionáléba való belépést, s elfogadták a 21 feltételt. A párt nevéről még nem döntöttek. Magától értetődően a burzsoázia meg akarta hiúsítani a Kommunista Internacionáléhoz való csatlakozást. Mikor a küldöttek erről tárgyaltak, feloszlatta a kongresszust, amely Ružomberokban folytatta munkáját.

A forradalmi ifjúság is siettette az egységes CSKP megalakítását. 1921 február elején Prágában a Csehszlovák Szociáldemokrata Ifjúság (baloldal) kongresszusán megalakította a Csehszlovák Kommunista Ifjúsági Szövetséget, amelynek soraiból olyan káderek kerültek ki, mint Bruno Köhler, Václav Kopecký, Ján Šverma, Nógrády Sándor és mások. 1921. március 12—15 között Liberecben tartotta meg kongresszusát a német baloldal. A küldöttek ellenszavazat nélkül elfogadták a Kommunista Internacionáléhoz való csatlakozást és a 21 feltételt. Ezzel megalakult a CSKP több mint 60 ezer munkást egyesítő német szekciója, amely jelentősen hozzájárult a CSKP megalakításáért folytatott harchoz. Ilyen előzmények után ült össze 1921. május 14—16-án a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt (baloldal) XIV. kongresszusa, amelyet a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága levélben üdvözölt. Bírálta a baloldal határozatlanságát a CSKP megalakításával kapcsolatban és óva intette a küldötteket a nacionalizmus, az opportunizmus, veszélyétől. A kongresszus fő szónoka B. Smeral volt. Megalakult az erős, szervezett párt, amely harcra szólította fel a tömegeket a szabadságjogok korlátozása, az üldözés és a Szovjetunióval szembeni uszítás ellen. A mind jobban élesedő osztályharcban ez az erős, szervezett párt megtanulta azt is, hogyan lehet kihasználni a burzsoá parlamentet saját céljaira.

A Kommunista Internacionálé IIL kongresszusa különösen jelentős volt Csehszlovákia Kommunista Pártja számára. Döntés született arról, hogy a CSKP-t és német szekcióját felveszik a Kommunista Internacionáléba. A végrehajtó bizottság megjelölte a CSKP és a német szekció egyesülésének időpontját is. Ennek alapján 1921. október 30 és november 4 között Prágában a smíchovi Nemzeti Házban összeült a CSKP egyesítő kongresszusa, amelyen megszületett a döntés a párt egyesítéséről. Az egyesítő kongreszszus elfogadta az egyesítés rezolúcióját és a CSKP szervezeti szabályzatát. A központi bizottság tagjaivá, illetve póttagjaivá választották Marek Culent, Jin' František Chaloupeckýt, Rudolf Kohnt, Kari Kreibichet, Seidler Ernőt, Josef Schiffelt, Bohumír Smeralt, Antonin Zápotockýt és másokat.

A huszas évek második esztendejében tovább mélyült a gazdasági válság. A munkanélküliek száma meghaladta a 140 ezer főt. A munkásosztálynak és élcsapatának arra kellett törekednie, hogy a dolgozókat a kapitalizmus elleni harcra szervezze. Az országban és a nemzetközi helyzetben kialakult viszonyok a Komintern III. kongresszusát arra késztették, hogy határozatába foglalja az egységfront taktikáját. Ez azt jelentette, hogy valamennyi munkás egységes harca szükséges a legégetőbb követelések teljesítéséhez. Az államgépezet persze mindent elkövetett az egységfront kialakulása ellen. Üjabb hajszába kezdett. Üldözte, zaklatta a kommunistákat. A burzsoá és reformista pártok ugyanakkor mindent megtettek azért, hogy a munkások éberségét elaltassák. A Csehszlovák állam „osztályfeletti és demokratikus“ jellegét hangsúlyozták, és arra szólították fel a munkásokat, hogy törődjenek bele a bérek csökkentésébe, hozzanak áldozatot a fiatal köztársaságért. A dolgozók tömörítését megnehezítette az a körülmény, hogy a Komintern III. kongresszusán elfogadott lenini elvek komoly ellentéteket idéztek elő a CSKP vezetőségében. Smeralékkal szemben, akik elfogadták a határozatot, B. Jílek és V. Bolen vezetésével szélsőbaloldali csoport alakult. Ez a csoport elutasító magatartást tanúsított a dolgozók gazdasági és politikai részköveteléseivel és az egységfront taktikájával szemben.

E csoport opportunista magatartása következtében pl. a kommunisták nem érték el a kívánt eredményt a szakszervezeti kongresszuson. Ekkor a szélsőbaloldaliak háttérbe szorultak a CSKP vezetőségében. Jilek lemondott végrehajtó bizottsági tisztségéről, Bolen pedig kilépett a párt szőkébb körű vezetőségéből. A CSKP első kongresszusán (1923) Smeral beszámolójával és a vitával befejeződött a harc a szélsőbaloldali ellenzék ellen. Határozatba foglalták a Komintern IV. kongresszusának az irányelveit a munkáskormány uralomra juttatásáért folytatott harcról. A kongreszszus hibájául róható fel, hogy nem lépett fel határozottan a jobboldali opportunista nézetek ellen a kapitalizmus elkerülhetetlen bukásával kapcsolatban. Ezen a nézetek ugyanis a kivárás veszélyes hangulatát keltették, s azt hirdették, hogy a munkáskormányt a burzsoá demokrácia keretei között is meg lehet valósítani. Hibásnak bizonyult a nemzetiségi kérdésben elfoglalt álláspont is. Ezen a kongresszuson a Jilek-csoport követőit már nem választották be a központi bizottságba.

Ezekben az években úgy tűnt, hogy a kapitalista stabilázáció időszaka következik be. Mindez azonban csak látszat volt. Nyugalom és béke nem lehetett az osztályharc frontján. A Kommunista Internacionálé V. kongresszusa (1924) felszólította a kommunista pártokat, álljanak a munkásosztály és a parasztság gazdasági és politikai részköveteléseinek az élére. Keményen bírálta az egységfront taktikájának opportunista elferdítését, és kitűzte a kommunista pártok bolsevizálásának jelszavát. A határozat a következő alapvető elveket tartalmazta: el kell nyerni a munkásosztály többségének támogatását, a tömegeket ki kell vonni a burzsoá és reformista pártok befolyása alól, tömöríteni kell a kizsákmányoltak és elnyomottak széles tömegeit és szilárdítani kell a pártot a demokratikus centralizmus lenini elvei alapján. A Komintern bírálta a CSKP-t az első kongresszuson elkövetett hibáiért is. Természetesen, a Komintern V. kongresszusának az eredményeiről vita indult a CSKP-ban. A bolsevizálásért folytatott küzdelemben a balszámy bizonyult erősebbnek. Tagjai között olyan elismert vezetők voltak, mint Kopecký, Šverma stb., Szlovákiában pedig Gottwald, Fried és mások.

A szélsőbaloldali szektás irányzatok újra felütötték a fejüket. Űjra hallatták a hangjukat egyes opportunista elemek is. A párt bolsevizálásában fontos határkőnek számít a CSKP II. rendes kongresszusa (1924). Ezen olyan új központi bizottságot választottak, amely a balszámy 18 és az addigi vezetőség 14 képviselőjéből állt. Lényegében tehát a balszárny vette át a CSKP vezetését. A kongresszuson fontos határozat született a pártfunkcionáriusok és a párttagok rendszeres oktatásáról, a szakszervezetek szétforgácsoltságának megszüntetéséről, a szakszervezeti egység felújításáról, a dolgozó parasztság követeléseinek teljesítéséért indított harcról, a proletariátus és a parasztság szövetségének a megteremtéséről. A munka befejezése azonban csak a CSKP V. kongresszusán (1929) következett be, amikor a bomlasztó Jilek-féle csoport teljes és végleges vereséget szenvedett. Ezen a kongresszuson a fő beszámolót (A párt helyzete és feladatai) már a párt bolsevizálásában rendkívül nagy érdemeket szerző Klement Gottwald mondta el, akit a CSKP központi titkárává választottak.

14