A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-05-04 / 14. szám

A NEPPEL TŰZÖN-VÍZEN ÁT A decemberi sztrájk leverése után a burzsoázia fokozta elnyomó és kizsákmányoló politikáját. Az 1921-es esztendő elején több mint 100 ezerre növekedett a munkanél­küliek száma. Különösen súlyos volt a helyzet Szlovákiában és Kárpat­aiján. A cseh financtőke vérszemet kapott, s a német és a magyar bur­zsoázia visszaszorításával párhuza­mosan az ipart is leépítette Szlová­kiában. A proletárok egyre heve­sebben védekeztek az ipar leépítése és átköltöztetése, valamint az áre­melkedések ellen. 1921. február 21-én a krompachyi asszonyok a lisztfej­adag csökkentése ellen tüntettek. A burzsoázia kivezényelt csendőrei lelkiismeretfurdalás nélkül a tünte­tőkbe lőttek. A durva beavatkozás következménye 4 halott és 14 sú­lyos sebesült lett. Persze a burzsoá élnyomó hatalom kíméletlen fellé­pése mit sem változtatott a munkás­­osztály nyomorúságos helyzetén. A munkanélküliség egyre nagyobb mé­reteket öltött és elűzte az ország­ból a dolgozókat. Szlovákiában és Kárpátalján a huszas évek legelején 17170 kivándorlási engedélyt állí­tottak ki. A decemberi sztrájk leve­rése után a burzsoázia a megtorló intézkedések egész sorát hajtotta végre. Letartóztatta, bebörtönözte a sztrájkotokat, s a rendkívüli bíró­ságok ún. „hazaáruló pereket“ ké­szítettek elő. A kegyetlenkedések és megtorlások azonban csak siettették a baloldal öntudatra ébredésének folyamatát. Prágában megtartotta országos konferenciáját a Csehszlovák Szo­ciáldemokrata Munkáspárt (balol­dal) elnökségének országos konfe­renciája, amelyen a szlovák, német, magyar és ukrán baloldal képviselői is megjelentek. A többség egyetér­tett a Kommunista Internacionálé 21 pontjának feltételévef és követel­te az egységes kommunista párt lét­rehozását. A résztvevők elhatároz­ták, hogy vitát kezdeményeznek a pártban a Kommunista Internacio­nálé 21 feltételéről és 1921 március végére összehívják a párt kongresz­­szusát. Az 1921. január 16—17-én Fenyőházán (Ľubochňa) megtartott kongresszusán részt vettek a mar­xista baloldal szervezeteinek a kép­viselői, köztük Marek Culen, Fran­tišek Kubáé, Nagy Gyula. Josef Schiffel, akik később élére kerültek a szlovákiai kommunista mozgalom­nak. A küldöttek egyhangúlag elha­tározták a Kommunista Internacio­­náléba való belépést, s elfogadták a 21 feltételt. A párt nevéről még nem döntöttek. Magától értetődően a burzsoázia meg akarta hiúsítani a Kommunista Internacionáléhoz va­ló csatlakozást. Mikor a küldöttek erről tárgyaltak, feloszlatta a kon­gresszust, amely Ružomberokban folytatta munkáját. A forradalmi ifjúság is siettette az egységes CSKP megalakítását. 1921 február elején Prágában a Cseh­szlovák Szociáldemokrata Ifjúság (baloldal) kongresszusán megalakí­totta a Csehszlovák Kommunista If­júsági Szövetséget, amelynek sorai­ból olyan káderek kerültek ki, mint Bruno Köhler, Václav Kopecký, Ján Šverma, Nógrády Sándor és má­sok. 1921. március 12—15 között Liberecben tartotta meg kongresszu­sát a német baloldal. A kül­döttek ellenszavazat nélkül elfogad­ták a Kommunista Internacionáléhoz való csatlakozást és a 21 feltételt. Ezzel megalakult a CSKP több mint 60 ezer munkást egyesítő né­met szekciója, amely jelentősen hoz­zájárult a CSKP megalakításáért folytatott harchoz. Ilyen előzmények után ült össze 1921. május 14—16-án a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt (baloldal) XIV. kon­gresszusa, amelyet a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsá­ga levélben üdvözölt. Bírálta a bal­oldal határozatlanságát a CSKP megalakításával kapcsolatban és óva intette a küldötteket a nacio­nalizmus, az opportunizmus, veszé­lyétől. A kongresszus fő szónoka B. Smeral volt. Megalakult az erős, szervezett párt, amely harcra szó­lította fel a tömegeket a szabadság­­jogok korlátozása, az üldözés és a Szovjetunióval szembeni uszítás ellen. A mind jobban élesedő osztály­harcban ez az erős, szervezett párt megtanulta azt is, hogyan le­het kihasználni a burzsoá parla­mentet saját céljaira. A Kommunista Internacionálé IIL kongresszusa különösen jelen­tős volt Csehszlovákia Kommunista Pártja számára. Döntés született arról, hogy a CSKP-t és német szek­cióját felveszik a Kommunista In­­ternacionáléba. A végrehajtó bizott­ság megjelölte a CSKP és a német szekció egyesülésének időpontját is. Ennek alapján 1921. október 30 és november 4 között Prágában a smí­­chovi Nemzeti Házban összeült a CSKP egyesítő kongresszusa, ame­lyen megszületett a döntés a párt egyesítéséről. Az egyesítő kongresz­­szus elfogadta az egyesítés rezolú­­cióját és a CSKP szervezeti szabály­zatát. A központi bizottság tagjai­vá, illetve póttagjaivá választották Marek Culent, Jin' František Cha­­loupeckýt, Rudolf Kohnt, Kari Krei­­bichet, Seidler Ernőt, Josef Schif­felt, Bohumír Smeralt, Antonin Zá­­potockýt és másokat. A huszas évek második esztende­jében tovább mélyült a gazdasági válság. A munkanélküliek száma meghaladta a 140 ezer főt. A mun­kásosztálynak és élcsapatának arra kellett törekednie, hogy a dolgozó­kat a kapitalizmus elleni harcra szervezze. Az országban és a nem­zetközi helyzetben kialakult viszo­nyok a Komintern III. kongresszusát arra késztették, hogy határozatába foglalja az egységfront taktikáját. Ez azt jelentette, hogy valamennyi munkás egységes harca szükséges a legégetőbb követelések teljesíté­séhez. Az államgépezet persze min­dent elkövetett az egységfront kia­lakulása ellen. Üjabb hajszába kez­dett. Üldözte, zaklatta a kommunis­tákat. A burzsoá és reformista pár­tok ugyanakkor mindent megtettek azért, hogy a munkások éberségét elaltassák. A Csehszlovák állam „osztályfeletti és demokratikus“ jel­legét hangsúlyozták, és arra szólí­tották fel a munkásokat, hogy tö­rődjenek bele a bérek csökkentésé­be, hozzanak áldozatot a fiatal köz­társaságért. A dolgozók tömörítését megnehezítette az a körülmény, hogy a Komintern III. kongresszusán el­fogadott lenini elvek komoly ellen­téteket idéztek elő a CSKP vezető­ségében. Smeralékkal szemben, akik elfogadták a határozatot, B. Jílek és V. Bolen vezetésével szélsőbaloldali csoport alakult. Ez a csoport eluta­sító magatartást tanúsított a dolgo­zók gazdasági és politikai részköve­teléseivel és az egységfront taktiká­jával szemben. E csoport opportunista magatar­tása következtében pl. a kommunis­ták nem érték el a kívánt ered­ményt a szakszervezeti kongresszu­son. Ekkor a szélsőbaloldaliak hát­térbe szorultak a CSKP vezetősé­gében. Jilek lemondott végrehajtó bizottsági tisztségéről, Bolen pedig kilépett a párt szőkébb körű veze­tőségéből. A CSKP első kongresszu­sán (1923) Smeral beszámolójával és a vitával befejeződött a harc a szélsőbaloldali ellenzék ellen. Hatá­rozatba foglalták a Komintern IV. kongresszusának az irányelveit a munkáskormány uralomra juttatá­sáért folytatott harcról. A kongresz­­szus hibájául róható fel, hogy nem lépett fel határozottan a jobboldali opportunista nézetek ellen a kapi­talizmus elkerülhetetlen bukásával kapcsolatban. Ezen a nézetek ugya­nis a kivárás veszélyes hangulatát keltették, s azt hirdették, hogy a munkáskormányt a burzsoá demo­krácia keretei között is meg lehet va­lósítani. Hibásnak bizonyult a nem­zetiségi kérdésben elfoglalt állás­pont is. Ezen a kongresszuson a Ji­­lek-csoport követőit már nem vá­lasztották be a központi bizottságba. Ezekben az években úgy tűnt, hogy a kapitalista stabilázáció idő­szaka következik be. Mindez azon­ban csak látszat volt. Nyugalom és béke nem lehetett az osztályharc frontján. A Kommunista Internacio­nálé V. kongresszusa (1924) felszó­lította a kommunista pártokat, áll­janak a munkásosztály és a paraszt­ság gazdasági és politikai részköve­teléseinek az élére. Keményen bí­rálta az egységfront taktikájának opportunista elferdítését, és kitűzte a kommunista pártok bolsevizálásá­­nak jelszavát. A határozat a követ­kező alapvető elveket tartalmazta: el kell nyerni a munkásosztály többségének támogatását, a töme­geket ki kell vonni a burzsoá és reformista pártok befolyása alól, tö­möríteni kell a kizsákmányoltak és elnyomottak széles tömegeit és szi­lárdítani kell a pártot a demokra­tikus centralizmus lenini elvei alap­ján. A Komintern bírálta a CSKP-t az első kongresszuson elkövetett hi­báiért is. Természetesen, a Komin­tern V. kongresszusának az ered­ményeiről vita indult a CSKP-ban. A bolsevizálásért folytatott küzde­lemben a balszámy bizonyult erő­sebbnek. Tagjai között olyan elis­mert vezetők voltak, mint Kopecký, Šverma stb., Szlovákiában pedig Gottwald, Fried és mások. A szélsőbaloldali szektás irányza­tok újra felütötték a fejüket. Űjra hallatták a hangjukat egyes oppor­tunista elemek is. A párt bolsevizá­­lásában fontos határkőnek számít a CSKP II. rendes kongresszusa (1924). Ezen olyan új központi bi­zottságot választottak, amely a bal­számy 18 és az addigi vezetőség 14 képviselőjéből állt. Lényegében te­hát a balszárny vette át a CSKP ve­zetését. A kongresszuson fontos ha­tározat született a pártfunkcioná­riusok és a párttagok rendszeres oktatásáról, a szakszervezetek szét­­forgácsoltságának megszüntetéséről, a szakszervezeti egység felújításá­ról, a dolgozó parasztság követelé­seinek teljesítéséért indított harcról, a proletariátus és a parasztság szö­vetségének a megteremtéséről. A munka befejezése azonban csak a CSKP V. kongresszusán (1929) kö­vetkezett be, amikor a bomlasztó Jilek-féle csoport teljes és végleges vereséget szenvedett. Ezen a kon­gresszuson a fő beszámolót (A párt helyzete és feladatai) már a párt bolsevizálásában rendkívül nagy érdemeket szerző Klement Gottwald mondta el, akit a CSKP központi titkárává választottak. 14

Next

/
Thumbnails
Contents