A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-05-04 / 14. szám

Havasi Ferenc mérnök, a hnb elnöke dicsérő oklevelet vesz át ÖSSZHANG ÉS EREDMÉNY Veľká Ida (Nagyida) a harma­dik legnagyobb község a Košice (Kassa) -vidéki járásban. A hnb a legutóbbi választások óta igen eredményes munkát végzett. Jó kapcsolatot épített ki a Nemzeti Frontban tömörült társadalmi szervezetekkel, találkozót szer­vezett a 3500 lakosú község értel­miségi dolgozóival, s jól össze­hangolta munkáját az állami gaz­dasággal. A jó kapcsolatok ered­ménye aztán az lett, hogy a la­kosság önzetlenül teljesítette kö­telezettségvállalásait, hozzájárult a szocialista munkaverseny ki­bontakoztatásához, a választási program teljesítéséhez. Nyolc komolyabb akció szere­pelt a hnb választási program­jában, s ezeken kívül még 40 to­vábbi kisebb-nagyobb akciót is megvalósítottak. Az ötödik öté­ves terv esztendeiben nem ke­vesebb mint 10 millió korona értéket állítottak elő. Tavaly a polgárok 27 000 óra társadalmi munkát végeztek, amelynek ér­téke 6 millió koronára rúg. Az 1975-ös évben átadták rendelte­tésének az egészségügyi közpon­tot, a szolgáltatások házát, a ka­zánházat; portalanították az uta­kat, kitisztították a kutakat, kar­bantartási munkálatokat végez­tek a kultúrházon, a mozin, a hangosbemondón, és szélesítették a zöldterületet. Környezetszépítésre is sok tár­sadalmi munkát fordítottak. Pénzbeli értéke kb. 1,3 millió koronát tesz ki. Autókkal és egyéb gépekkel az állami gazdaság se­gített. Érdemes megemlíteni, hogy az utóbbi 5 év alatt a polgárok 142 200 órát dolgoztak társadalmi munkában; s ami szintén emlí­tésre méltó, hogy a hnb 25 kép-Cipka Tibor mérnök, a jnb kép­viselője viselője 5 év alatt 17 921 órát dolgozott társadalmi munkában. Ez annyit jelent, hogy egy-egv képviselő 140 órát vállalt. A hnb munkájához nagy segít­séget nyújtott Cipka Tibor mér­nök, a járási nemzeti bizottság képviselője. Természetesen, a képviselőtestület és a polgárok jó munkája Havasi Ferenc mér­nöknek, a hnb elnökének érde­me. Iván Sándor SZOCIALISTA MÓDON Hontianska Vrbica (Hontfüzesgyar­­mat) óriásit fejlődött a felszabadulás óta. 900 lakosa 300 családi házban él. Ezek közül 30 új. Közép- és fő­iskolai végzettséggel 79-en rendel­keznek. 34 lakos autó, 42 motor­­kerékpár tulajdonos. A háztartások­ban 150 televíziós készülék, 102 hűtő­­szekrény, 208 mosógép, 50 gáz- és villanytűzhely található. A szövetke­zet 1949-ben alakult. Évről-évre fej­lődött. 1974-ben a tagság már több mint 15 millió korona bevételre tett szert, s az átlagos havi jövedelem meghaladta az 1600 koronát. Tavaly a zbrojnikyi (Fegyvernek) és a kuku­­őinovói (nemesoroszi) szövetkezettel egyesültek, a s Május 9. nevet viselő efsz ma mór több mint 4000 hektár földterületen gazdálkodik.. A meg­nagyobbodott szövetkezet elnökévé Brza Mihályt választották, aki 1964 óta a hontfüzesgyarmati szövetkezet elnöke volt. Az eredményekről o kö­vetkezőket mondotta: — Járási viszonylatban is a jó szövetkezetek közé tartozunk. Terv­feladatainkat aránylag jól teljesít­jük. A tejtermelésben viszont lema­radtunk a tehenek betegsége miatt. Az idei évről szólva megtudtuk, hogy a szövetkezet tagjaira rendkívül igényes feladatok várnak. Gabona­­nemüekből 48, cukorrépából 400 má­zsás hektárhozamot akarnak elérni. 2 millió 600 ezer liter tejet és 7842 q húst termelnek. Ezek o nagyobb fel­adatok csak még odaadóbb munká­val teljesíthetők. Segítségükre van a szocialista munkaverseny, amelynek a szövetkezeti tagság körében már komoly hagyományai vannak. A kö­telezettségvállalások pénzbeli értéke ebben az évben meghaladja a két­millió kétszázhatvannégyezer koro­nát. Nagyobb figyelmet fordítanak környezetük szebbé tételére, és nem feledkeznek meg az idős és beteg szövetkezeti tagokkal kapcsolatos gondoskodásról sem. Támogatják a tagság kulturális fejlődését és mind­három községben a sportéletet. Brza Mihály, az efsz elnöke éppen azt hangsúlyozta, hogy a CSKP XV. kongresszusa évében a „Mindenki szocialista módon" mozgalom szel­lemében szeretnének élni és dolgoz­ni. ABEL GÁBOR Brza Mihály (balra) a dohánytermesztő csoport tagjai között A hontfüzesgyarmati határ DETTEK ELÉGE Akik Vojnicében (Bátorkeszin) megfordulnak, észrevehetik azt a fejlődést, amelyet a község az utóbbi években elért. A korábbi választási időszakban az általá­nos iskola épületét tornaterem­mel, toyóbbi osztályokkal és ét­teremmel bővítették. Megfelelő körülmények között gondoskod­nak a tanulók neveléséről. Az óvodás korú gyermekek oktatá­sára is nagy gondot fordítanak. Az elmúlt választási időszakban (60 — 60 gyermek részére) két óvodát kapott a község. És így teljesítették azt a kötelezettség­vállalásukat, amely szerint min­den három éven aluli gyermek­nek helye lesz az óvodában. Ez bizony követésre méltó példa. A korábbi hónapokban a szü­lők, a nevelők és a gyermekek örömére Éva Bekeová, a járási tanfelügyelő átadta rendelteté­sének a Lúcska patak partján épült 2-es számú óvodát. Az óvodások büszkék, a szülők elé­gedettek. Dékány Imre, a hnb titkára szerint az építkezés 1 665 000 koronába került. .A be­rendezésre fordított összeg is kitesz 140 000 koronát. örömmel újságolta, hogy a falu lakossága 28 000 óra társa­dalmi munkával járult hozzá az építkezéshez. Sokat segítettek a tömegszervezetek, különösen a Nőszövetség helyi szervezete. Az új óvoda minden szempontból megfelel az oktatás követelmé­nyeinek, A három pedagógus, Pallag Istvánné, Hrmo Tiborné és Miriak Ferencné, valamint Miholics Mária, az óvoda igaz­gatója megfelelően gondoskod­nak a gyermekek neveléséről. Szívvel-lélekkel végzik munkáju­kat. Az óvoda korszerűen berende­zett konyhájában két szakácsnő (Hasziláné és Csákyné) főz a gyermekeknek. Miriák Ferenc A

Next

/
Thumbnails
Contents