A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-03-16 / 9. szám
PETŐFI Dr. Révész Bertalan- PATRIOTA ES INTERNACIONALISTA Petőfi és az 1848—49-es magyar forradalom, Európa forradalmi és szabadságmozgalma egymástól elválaszthatatlan, tudatunkban régóta együvé tartoznak, egyik a másik nélkül elképzelhetetlen. Miként 1848—49 eseményeit, küzdelmeit Petőfi Sándor nélkül — Petőfi életművét, közéleti-politikai költészetét sem érthetjük meg annak a forradalomnak és szabadságharcnak története nélkül, amelynek előkészítésében és megvalósításában tevékenyen részt vett. Petőfi nemcsak az Alföld, a magyar róna, a népélet, a barátság és a szerelem örökbecsű lírikusa — noha ez sem lenne kevés —, hanem a 1848. március 15-én kirobbant forradalom viharmadara, a szabadságharc európai rangú költője, a forradalom és szabadságharc lelke, szívdobogása. S mert forradalmár volt — ezért lehetett a legkövetkezetesebb szabadságharcos. Szembeszál’lt mindazokkal, akik nem akarták vagy nem tudták felismerni a forradalmi átalakulás idejének ama legfőbb törvényét, hogy nincsenek félmegoldások, és veszteni az veszt, aki nem meri az egészet vállalni. Élesen szembeszállt a megalkuvókkal, akik még a fegyveres harc idején is tétováztak, alkudoztak. Petőfinek, a plebejus forradalmi politikusnak a nagysága abban állt, hogy felismerte és alkalmazta a forradalmi átalakulásnak azt a másik fő törvényét, mely szerint kíméletlen eréllyel le kell számolni az árulókkal, a „belső bitangokkal" Petőfi tudatos forradalmár volt: ő tudta legjobban 1848-ban, hogy a magyar szabadságharc része egy nagy európai szabadságmozgalomnak, amelytől elkülönülni nem lehet és nem szabad, amellyel vállalni kell a közösséget. A népek demokratikus szolidaritásának, a világszabadságnak, a magyar nemzeti ügy és a világszabadság ügye egységének nem volt nála nagyobb értője és hirdetője. Sza-badságeszméje: kiérlelt, egyetemes, szabadságeszme, melynek lényege: a humanizmus, hit az emberben. Innen ered szabadságimádata, a szabadságnak világmozgató erőként, istenségként való ünneplése: Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve, Kerestünk mi égen-földön téged Egyetlenegy igaz istenséget, Te vagy örök, a többi mind bálvány, Mely leroskad, egy ideig állván. Az a költői örökség, mellyel Petőfi fellépésekor — tehát még a -negyvenes évek közepén is — szembetalálja ma- j gát: meglehetősen borúlátó és távlat- j talon. Nem csoda, hisz kezdettől fogva — de különösen a 18. század végétől — a nemzeti lét és nemlét kérdésével vívódik. A nemzethalól nemzedékenként fokozódó aggodalma, gyötrő fájdalma Berzsenyi, Vörösmarty, de különösen Kölcsey költészetében tetőződik: „És más hon áll a négy folyom partjára. /Más szózat és máskeblű nép .. ."Petőfi e tekintetben a kiáltó ellentétük: költői szárnypróbálgatásától fogva a | derűt, a bizakodást, oz életörömet, a sors jobbrafordulását hirdeti — jóllehet a valóságot ő is világosan látja, a maga teljes zordságában. A hagyományosan keserű, borúlátó hangot, noha újra meg újra ajkára tolakszik, tudató- ! san visszafojtja. Elődeivel szemben — j akik még jobbára a nemességhez és a nemesi osztályról szóltak — ő már a néphez, a szűrös, gubás parasztemberekhez beszélt; azoknak pedig, úgy érzi, csak biztatót és buzdítót mondhat. Petőfi hitt népe, nemzete jövőjében — mert hitt eszméinek holnapjában! Ezek az eszmék pedig az elnyomott társadalmi rétegeknek éppúgy szabadságot ígértek, akár az elnyomott nemzetnek. A „haza és haladás" dialektikuson értelmezett, ebben az egységben rejlik Petőfi forradalmiságának kettős indító oka. Világszabadság! —kiáltotta el magyarul versben elsőként a szót, ő, a legnemzetibb költő, s ebben nincs ellentmondás, hiszen jól tudjuk: Petőfi azért bízik a magyar nép ügyében, mert bízva bízik az egész emberiség ügyének jobbra fordulásában: Élni fogsz, hazám, mert élned kell ... dicsőség És boldogság lészen a te életed . . . Véget ér mór a hétköznapi vesződség, Várd örömmel a szép derült ünnepet! Illyés Gyula Petőfi születésének 150. évfordulóján elhangzott beszédében a népek közti megértés halhatatlan hirdetőjeként állította elénk Petőfit. íme: „Századunk fő átka, a nemzeti türelmetlenség, egyre súlyosabb. A különböző nyelvi közösségek ahelyett, hogy szóértést keresnének egymással, egymósiba akarják fojtani a hangot is. Ebben a világraszóló torzsalkodásban hatalmas békítő szerepük van a népek nagy alkotóinak. Ezek ugyanis átszólnak a határokon. Ebbe a népeket békítő szóértésbe mi — ahogy láttuk — régóta Petőfit delegáltuk. Ö változatlanul a mi legilletékesebb tolmácsunk. Nemcsak a magyarság jövőjében hitt ugyanis, hanem éppoly lángolóan, vére hullásáig hitt minden nép ügyében is ... A nemzetek és nemzetiségek közti béke fájdalmason időszerű ma is, akár akkor, amidőn ő ebbe vetette legfőbb reményét. Legyen bátorságunk változatlanul ebben hinnünk, ezért küzdenünk ...” — Szabadjon még két ma élő, jeles írónk vallomását idéznünk. Szabó Magda: „Magyarrá lenni Petőfi tanított.. . Neki köszönhetem, hogy a tágobb és a kisebb haza fogalma olyan elevenen él bennem, hogy téphetetlen szálak fűznek ehhez a földhöz ...” — Weöres Sándor meg így vall a nagy költőelődről: „Mi Petőfi jelentősége a magyar líra fejlődésében? Beszélni és dalolni tanít, még akkor is, - ha nem tudunk róla. Hangja úgy szétoldódott a versben, prózában, zsurnalisztikában, közbeszédben, hogy ma már alig vesszük észre; általa lélegzünk magyarul." Petőfi esztétikája, miszerint a költészet nem szalon...........nem társalgóterem, / Hova fecsegni jár a cifra nép", hanem „ ... szentegyhóz, ahova belépni / Bocskorba-n sőt mezítláb is szabod" — máig uralkodik irodalmunkban. Továbbá az is bizonyos, hogy még a vi- ' lógirodalomban is párját ritkítja az oly tökéletesen megfogalmazott ars poetica, mint Petőfinek alábbi hat sora: Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem. Szerelemért föláldozom Az életet, Szabadságért föláldozom Szerelmemet. Petőfi egyik legfontosabb jelentősége a népiesség irodalmi programjának következetes megvalósításában jelölhető meg, éspedig abban a teljességben, amit az 1840-es évek népiessége politikailag és esztétikailag jelent. E népiesség nemcsak ars poetica, költői hitvallás, hanem harci program is, amit ő maga így fogalmazott meg: „Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel álf ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század feladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek." Egy évvel a 48-as forradalom kirobbanása előtt írta Arany Jánosnak ezeket a sorokat, amelyekből kiderült, hogy a népi költészetet csak előkészítésnek szánja a majdani „nagy munkához", melyből költőnk nemcsak lantjával, hanem kardjával is kiveszi részét. — Nem vele kezdődik a magyar költészet, jól tudjuk, de nála vált igazán magyarrá a költői nyelv. Az ő költészete nyitányává válik egy olyan lírai fejlődésnek, amely már formájában, eszközeiben is nemzeti, képeiben, dallamaiban, ritmusaiban is magyar. A nemzeti, népi irodalmak megteremtése abban a korban nem valamiféle bezárkózó, gőgös nacionalizmus volt, nem is egyedül a Herder áltol megjósolt nemzeti veszélyeztetettséggel szembeni heroikus küzdelem. A nemzeti-népi irodalom művelése európai irányzat, történelmi feladat, mely a polgárosodással, új nemzeti eszményekkel függ össze. — Petőfi előbb forradalmasította, majd pedig a népforradalom szolgálatába állította a költészetet. Kortórsai közt, szerte Európában, senkit sem találhatunk, aki oly feltétlenül adta volna oda életét a költészetnek, költészetét pedig o haladás, a forradalom, az emberiség üqyének. A nép költője maradt mindvégig, s ezért válhatott - nemzet, de még a nemzeten is túllépve, oz emberiség egyik legnagyobb költőjévé. Petőfi költészete, pólyájának utolsó három esztendejében, eljutott egy olyan patriotizmusig, mely egyszersmind a világforradalmiság gyakorlati teendőit is megjelöli. Ez a patriotizmus, a magyar haza szeretete, teszi számára lehetővé, hogy a világforradalom tevékeny részesének érezhesse magát és hazáját. Egy nemzet létéért küzd a költő, de e nemzet létében benne foglaltatnak a világszabadság ígéretei is. Petőfi költői tudatában a végső szakaszába lépő magyar szabadságharc a majdani, az elkövetkezendő világforradalom előőrsharcának minősül: Emelje ez föl lelkeinket, Hogy mi vagyunk a lámpafény, Mely amidőn a többi alszik, Ég a sötétség éjjelén. Tekints reánk, tekints, szabadság, Ismerd meg mostan népedet: Midőn más könnyet sem mer jdni, Mi vérrel áldozunk neked. Petőfi o költészet forradalmától a forradalom költészetéig terjedően teremt plebejus lírát, a népköltészet bázisán nemzeti irodalmat. Petőfi lírája felborítja a korábbi esztétikai konvenciókat és normákat. A romantikus bonyolultság, elvontság, pátosz esztétikai rendszerét fokozatosan visszaszorítja a Petőfi-féle tartalmas egyszerűség. Verseinek szerkezeti kiegyensúlyozottsága, nyelvi sallangtalansága, a bonyolult érzelmi állapotok egyszerű, természetes kimondása: fordulatot hoz a magyar líra történetében. Természetességének végső értelme: céljai természetességének tudata. Petőfi költészete — bármennyire folytatása volt is mindannak, amit a reformkor eszmékben és kifejezési formákban teremtett — merőben új, minőségileg más. Vele az öntudatra ébredt nép vonul be az irodalomba, az ő népiességében — mint Révai írja — „a felülről jövő nemesi reformnak a gondolata helyett az alulról jövő népi felszabadulásnak gondolata szólal meg. Nem a nép felemelése, nem az érdekegyesítés itt a probléma többé, hanem a nép felszabadítása" Petőfi költészete és szabadságharcos élete szerves egységet alkot. Költészet és hazafias tett: ő nála tökéletes harmóniát képez. A lírai kifejezés, a nemzeti függetlenségért és társadalmi haladásért, a népék és nemzetek szabadságáért, a világszabadsógért vívott harc ugyanannak az egyéniségnek a megnyilatkozása. Történelmünk rendkívül zaklatott és sorsdöntő . korszakában költőként, politikus szenvedéllyel és történelemalakító hatással ébresztette és tartotta ébren a nemzet lelkiismeretét. Korának leghaladóbb forradalmi teoretikusaival egybehangzóan vallotta, hogy a magyarság függetlenségi küzdelme és szabadságharca az Európát megrázó nagy forradalmi megmozdulás szerves része, vagyis: a mi nemzeti ügyünk egy és oszthotatlan a világszabodsággol. Ezért soroljuk életművét ma is leqbecsesebb, legidőtállóbb művészi értékeink közé, és ugyanezért vallja magáénak költőnket a nagyvilág. Miben lehet ma Petőfi példaképünk? Mindenekelőtt abban, hogy megértette korát s teljes felelősséggel vállalta korának feladatait, hogy a 19. század negyvenes évéinek körülményei között következetes forradalmár volt, s tudta és hirdette, hogy meg kell a világot változtatni, „tartson bár a háború ítélet napjáig" 20
