A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-03-09 / 8. szám
VARGA ERZSÉBET bet-akarástól. Az gyermekeit sem a reális holnapnak, hanem egy nemlétező, megálmodott világnak neveli . .. Csallóközaranyoson egészen más problémával találkoztunk, őszintén bevallom, meglepődtem, mikor megtudtam, hogy Aranyoson is kevés a továbbtanulni-akarók száma. Hiszen Bratislavóban legalább öt Aranyosról származó főiskolást ismerek személyesen, s bizonyára olyanok is szép számmal vannak, akikkel eddig még nem találkoztam. BRATKO ISTVÁN igazgató és HORVATH ZOLTÁN igazgatóhelyettes látogatásunk idején éppen a kilencedikesek szüleit fogadták: a tanulókról készített komplex értékeléseket beszélték meg velük. A tavalyi statisztikai kimutatás Aranyoson ma már nem helytálló, hiszen a negyven kilencedikes tanuló között egyetlen egy sincs, cuki közvetlen munkaviszonyba akarna lépni. O- lyan, aki többre lenne képes, mint amennyi az általa választott pályán szükséges, azonban itt is akad. A következő beszélgetést például a kilencedikes Illés Palival folytattam: — Milyen az átlagos tanulmányi eredményed? — Az év végi átlagom kettő egész volt. Most javítottam egy hármast.. . — Mi szeretnél lenni? — Szobafestő. Ha ez nem sikerül, akkor asztalos. — Továbbtanulni nem akarsz? — Nem. — Nem is akartál? Soha? — Nem. — Miért? — Nem tudom. — Mi a kedvenc tantárgyad? — Fizika, kémia, történelem . . . — Mivel töltőd a szabadidődet? — Olvasni szoktam. — A TV-t nem nézed? — Legkésőbb kilencig. — Melyik műsort szereted a legjobban? — A gyerekeknek szóló filmeket. Például a „Játsszunk fizikát!''. — A szüleid mit szólnak a tervedhez? Tetszik nekik a „szobafestőség” ? — Tetszik. — Nem ők javasolták? — Én választottam. — De mondta neked valaki, hogy a festők jól keresnek? — Igen. A mi utcánkban is lakik egy festő. — Csak a jó kereset végett választottad ezt a szakmát? — Nem. — S ha nem vesznek föl festőnek, akkor asztalosnak mész? — Igen. — Ez a két pálya azért sokban különbözik egymástól, nem gondolod? A válasz ezúttal csupán egy vállvonás. Illés Palihoz hasonló tanuló bizonyára több is akad az aranyosi iskolában: természetesen nem ítélhetjük el sem őt, sem pedig társait, hiszen maguk választottak maguknak szakmát, bár a „lécet" alacsonyabbra rakták, mint amekkorát képesek lennének ugrani. Mint az igazgató elmondja, Aranyoson a cigány származású tanulók jelentik a fő problémát: — Kimaradoznak, a rendszerességet nem tudják megszokni. Pedig a péró már megszűnt. A kilencedik osztályig alig-aiig jutnak el. Tavaly például kilenc cigánygyerek fejezte be az iskolát, s közülük csupán kettő volt kilencedikes. Rábeszéltük őket, hogy menjenek tanoncviszonyba, bele is egyeztek, még a szerződést is aláírták, a "végén persze nem mentek el. Az idén három cigánygyerek kerül ki az iskolából: egy a nyolcadik, kettő a hatodik osztályból ... — Természetesen más tényezők is közrejátszanak abban, hogy iskolánkból aránylag kevesen jelentkeznek továbbtanulni — veszi át a szót az igazgatóhelyettes. — Aranyoson jól menő szövetkezet van, ahol jó pénzeket lehet keresni. A továbbtanulás legalább négy évet vesz igénybe, s ha „csak" gimnáziumot végez az illető, sokszor még az elhelyezkedés is problémát jelent. A komáromi mezőgazdasági szakközépiskolába az egész járásból mindössze nyolc fiút vesznek föl, messzebbre meg nemigen akarnak menni a tanulók. És még valami: az iskolában naponta négy-öt üzem toborzója is megfordul, fényes ígéretekkel, sőt mindenféle „csecsebecsékkel" csábítgatják a gyerekeket. Amíg a pólyaválasztást ilyen „módszerek" befolyásolják, addig ... Horváth Zoltán nem fejezi be a mondatot, a megfelelő kifejezést azonban megtalálta: „helytelen módszerek". A környékbeli üzemek magas fizetéssel csábítják el a tanulót a további műver lődéstől, még a tanonciskolát sem kell elvégeznie ahhoz, hogy érvényesüljön. De mi lesz ezzel az emberkével tíz-tizenöt év múlva, mikorra a termelést már annyira gépesítik, hogy a legegyszerűbb géphez is legalább szakközépiskolát végzett ember kell majd? A fiatal munkaerőt toborzó üzemek képviselői, a tanulók magas fizetésekkel elkábított szülei talán csak a mát, a pillanatot, a mostot látják? És lehet-e egyáltalán az ilyen „pályaválasztást" pályaválasztásnak nevezni? Olyan kérdések ezek, amelyeket most nem szándékozom megválaszolni, s gondolom, a válaszadás nem is az én feladatom. Gondolkodjék el ki-ki rajtuk, s válaszoljon saját belátása szerint...
