A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-02-24 / 7. szám

Sebesi Ernőről az Első nemzedék (1968) című könyvünkben a drámáról szóló fejezetben szóltunk, mert ő tartható a korszak egyik legjobb drámaírójának. Egy nyilatkozatában említi, hogy drámaírással a húszas évek elején Bécsben kezdett foglalkozni, ahol kapcsolatban állt néhány Magyarországról emigrált szocialista íróval is: „Egy évig Bécsben éltem. Nyomorogtam. Ezalatt az év alatt öt színdarabot írtam. Bécsből Eperjesre mentem, kórházban hospitáltam. Nem sok öröm. Nagy csönd, semmi élet, semmi kilátás! Irodalom — Szlovenszkón?" (Kassai Napló, 1927. II. 3.) A nyilatkozat további részéből megtudjuk, hogy drámái közül a Halóljátékot becsülték legtöbbre, Hevesi Sándor, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója 1926-ban el is fogadta, már a szerepeket is kiosztották neves színészeknek, azután színházpolitikai okokból mégsem adták elő. A Haláljáték csupán kéziratban maradt fenn, s nyomtatásban való megjelentetése azért is fontos volna, hogy el ne kallódhassék. A mű eszmei mondanivalójának középpontjában az emberszeretet áll. Keresztessy Gábor, gazdag ügyvéd, hatvanadik születésnapján rádöbben, hogy fjai elsősorban vagyonáért szeretik. Felidézi ifjúkori emlékeit, s úgy látja, hogy az érvényesülése érdekében mindjárt a diploma megszerzése után becstelen, karrierista útra tért, s így tett szert jelentős vagyonra. Mindent jóvá szeretne tenni, szétszórja pénzét az utca szegényeinek, de őrültnek bélyegzik, s elmegyógyintézetben pusztul el. A dráma konfliktusa, a gazdag ügyvéd kétségbeesésének oka, nem eléggé motivált. Nem tudjuk meg, miért csak hatvanadik születésnapján döbben ró, hogy negyven éven át senkivel sem tett jót, s miért okoz ez neki ekkora lelkiismeretfurdalást.

A Haláljátéknak a pesti Nemzeti Színházban tervezett bemutatásával igen sokat foglalkozott a csehszlovákiai magyar sajtó, '-mert ilyen megbecsülésben eddig egyiítlert szlovákiai magyar drámának sem volt része. A bemutató hosszú évekig húzódott, majd elmaradt, s erről különféle hírek kerültek a közvéleménybe. Sebesi hagyatékában ránk maradt néhány levél, amelyekből tárgyilagos képet lehet alkotni az elmaradás körülményeiről és okairól. Hogy a darabot valóban elő akarták itt adni, azt bizonyítja a Színházi Élet szerkesztőségének 1927. szept. 17-én Sebesihez írt levele, mely így kezdődik: „Bálint Lajos úr, a Nemzeti Színház dramaturgja adta át nekünk az ön címét, mikor interjút kértünk tőle az ön darabjáról, mely a Nemzeti Színházban fog színre kerülni. Tisztelettel felkérjük tehát önt, hogy önmagáról, darabjá■ról, annak tartalmáról és keletkezéséről, a Nemzetiben való elfogadtatásáról lapunk számára nyilatkozni szíveskedjék. A nyilatkozatra annál is inkább számítunk, miután Hevesi méltóságos úr volt az, aki önről már nyilatkozott a sajtó számára." Sebesi valóban nyilatkozott, s ebből megtudjuk, hogy a Nemzeti Színház igazgatója kisebb változtatások végrehajtását kérte, majd elfogadta a drámát, előleget és szerződést is adott.

A mű előadására azonban nem került sor, de eiölvasta Móricz Zsigmond is, aki a Nyugat szerkesztőségéből Sebesinek először novellái közléséről írt. A kor legjobb magyar epikusa először egy utóiratban mond véleményt a drámáról: „Feleségem, oki jdbban ért a dar"|_“okhoz nálam, ez éjjel elolvasta a darabot, s azt mondja: ki van zárva, hogy a Nemzetiben színre kerüljön, mert utcalány stb., olyan dolgok vannak kimondva, amit ott nem mondanak ki. Ellenben ideális Somlay szerep, s a Belvárosi Színháznak jó téma. Ha felhatalmazol, szíveseh átadom s közvetítem Lengyel Menyhértnek." (1930. III.

12.). Ez az ötlet sem valósulhatott meg, mert másfél év múlva Móricz újabb javaslatot tesz Sebesinek: „Kedves Err nő! Egy hónapi idő után ma újra elöl-Si'll

T; - y'

S, v-y. v. m

v.

m

SEBESI ERNŐ

es

MÓRICZ ZSIGMOND

kapcsolata

vastam a darabodat, most már végérvényesen elhatároztam, hogy elvállalom ennek az irodalmi gyámságát Közben befejeztem a Kerek Ferkét, a magam darabját, s azonkívül egy ismeretlen fiatal írónak hasonló, már régebben elvállalt darabját dolgoztam át... Ezt remélem a Te daraboddal is, de nem a Nemzetiben, mert ott nincs jelen a feleségem, pedig a darab vállalására legfőbb indítékaim egyike az, hogy neki van a darabban egy brilliáns szerep. Lesz színház, egyáltalán nem kételkedem. Ha most hozzá foghatok, remélem, szeptember közepére elkészülök vele, s akkor még a legjobb időt tudom biztosítani a darabnak.

A Nyugat küldeni fog Neked egy paksaméta szerződést pár napon belül, írd alá. A szerződés lényege az, hogy egyrészt a darabot a Nyugat veszi színházi kezelésbe a szokott és méltányos feltételekkel, másrészt én miét „irodalmi gyám" felerészát kapom a jövedelemnek." (1931. aug. 25.) Nem tudjuk, hogy Sebesi elfogadta-e Móricz ajánlatát, de a dráma a Belvárosi Színházban sem került bemutatásra, s néhány év múlva Szűcs László ír Sebesinek a darabról, a Nemzeti Színház igazgatósága nevében. Szűcs részletesen foglalkozik a művel, s udvarias formában közli kritikus fenntartását is: „Elolvastam kiegészített darabját. A hozzáírt jelenetet jónak tartom. Ha magánszínház embere lennék, mindent megtennék, hogy műve felelősségemre színre kerüljön. Nálunk csak ajánlhatom és ajánlom is, de felelősséget nem vállalhatok érte .. . Műve a konkurrens darabokhoz képest jó, és ha a régi légkör békéje terjengene a Nemzeti Színház körül, bizonyára nem lenne akadálya annak, hogy színre kerüljön — még ebben a szezonban. Mint ön az újságokból láthatja, a helyzet jelenleg az, hogy színházunk körül a meg nem értésnek, a rosszakaratnak, ármánynak és tajtékzó gyűlöletnek olyan tengere hömpölyög, amelyben én csak százszázalékos, irodalmi becsű műért teszem tűzbe a kezem. Ilyen eddig nem volt... Ilyen légkörben csak abszolút becsű művet merek forszírozni . . . Ügy érzem, hogy most e darabok érdekében csak egyet tehetek: nem erőszakolom a döntést, hanem halogatással időt nyerek számukra, mialatt a mostani feszült légkör is megjavul, s közben lehetségessé válik a művek tökéletesebbé való csiszolása. Ezt szeretném elérni önnél is." (19-35 nov. 22. A levelek eredetije Sebesi jelenleg Bratislavában élő húgának tulajdonában van.)

A levél további részében is többször hivatkozik Szűcs a „légkör" és az „idő" megjavulásónak reményére. Éppen fordítva történt: a harmincas évek végén főként az antiszemitizmus fokozódása lehetetlenné tette Sebesi drámájának pesti bemutatását. A darab visszaküldéséről szintén Szűcs László tájékoztatja a szerzőt rövid levélben, amely így fejeződik be: „Hogy a szerencsétlen körülmények alakulása miatt az ön műve háttérbe szoruld erről én igazán nem tehetek. Én annak ^idején sokat, szívesen és szeretettel foglalkoztam a

Doktor úr drámájával. Ezért is sajnálom, hogy elkeseredését velem is érezteti." (1939. jar> 20.) E levelezésből végeredményként ez derül ki, hogy ha a darabot a Nemzetiben nem is tartották a legjobbnak, színre vitelét elsősorban az egyre inkább jobbra tartó politika és színházpolitika akadályozta meg. Érdemes és érdekes volna felkutatni, mi akadályozta meg Móricz Zsigmond javaslatának megvalósítását.

Sebesinek Karambol című vígjátéka többször is színre került egy new-yorki színházban (kevés sikerrel). Viaskodók című triptichonját pedig a kassai Magyar Színtársulat 1934-ben adta elő. 1933-ban Kárpáti tavasz című drámájával megnyerte a Prágai Magyar Hírlap által kiírt Madách-pályázat első díját. Egy későbbi színjátékát: Aki még álmodni sem mer a Magyar Figyelőben tette közzé. Megrúgott emberek című kötetének végén pedig számos drámájából közölt részleteket.

A Félemberek című „tragikus játék"ban a városi utca, a periféria embereit ábrázolja: a koldust, a rokkant munkást, az utcalányt, a részeges gazdagot, a rendőrt. A színpadon is jelentős sikert aratott, végig szellemes, érdekfeszítő alkotásban a szocialista avantgardizimus számos motívumával találkozunk. A félemberek tragédiáját ábrázoló művön együttérző humanizmus és líraiság vonul végig, s ez utóbbit kifogásolja Fábry Zoltán a szocialista esztétikának akkor kialakuló dogmatikus szemszögéből, egyébként sok igazságot tartalmazó kritikájában. „Marad tehát a líra. És ez a líra mégis valami, mégis érték, mert élet. Néha mintha egy-egy mondat csillogása és lobogása elhesegetné a drámát kereső kritikus aggályait, mert ami marad, az életesen nehéz, szomorú és mégis melengető emberi beszéd. Sebesi Ernő hangja. A rokkant álma, a két kéz álomlírója szomorú, tiszta szépség. Az utolsó sereglés: amikor a lány és a rokkant, mint két elfáradt gyerek, az isten, élet és halál gyerekes titokfejtését szenvedik és élik: csodásán ragyogó nemes egyszerűség. Költészet. De a dráma, az más. Több. Teljes élet. Teremtett emberség. Maradék nélküli tett. És a Félemberek — csak féldráma. Szlovenszkón, ahol minden vacakot hozsannával üdvözölnek — Sebesi Ernő kétségtelen hivatott írói tehetségének és mély emberségének tartozunk azzal, hogy komolyan, hízelgés nélkül foglalkozzunk vele. Az érték megkívánja, megérdemli és elbírja a szigorú kritikát." (Kassai Napló, 1925).

A lecsúszott periferikus emberek sorsát ábrázolja másik, nyomtatásban megjelent drámájában, az Aki még álmodni sem mer című tragikomédiában is. A színház örök epizódszereplője, Szerényi bácsi, akibe a súgónő reménytelenül szerelmes, színészi pályájának ötvenedik jubileumán fontosabb szerepről álmodozik. De az igazgató ekkor is félrevezeti, s az öreg színészt megüti a guta. A műben ötletesen, kissé cinikusan ábrázolja a kispolgári életformát, és szociális szempontból kritizálja a felsőbbséget, a hatalmasokat.

Befejezésül köszönetét mondunk az író Bratislavában élő húgának, Fried Fridának, aki készséggel rendelkezésünkre bocsátotta Sebesi kéziratban maradt drámáit, a Karambol külföldi előadásairól szóló újságcikkeket és az íróhoz küldött levelek megmaradt töredékét. Itt kell megemlítenünk, hogy téves az új Magyar Irodalmi Lexikonban és más forrásokban az az állítás, hogy Sebesi Budapesten hányt el. A szemtanúk szerint 1942-ben valóban Budapestre menekült, de a fasiszta hatalomátvétel után, 1944 októberében Németországba hurcolták, s mint a húgánál meglévő hallotti bizonyítvány igazolja, koncentrációs táborban pusztult el.

CSANDA SÁNDOR MOLNÁR JANOS felvétele

20