A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-02-24 / 7. szám

-sok. Rendszeresen figyelem a színházak műsorát, s ha kedvemre való darabra bukkanok, akkor azt okvetlenül megnézem. Szerintem Prága sokkal többet kínál annál, amit első pillantásra hajlandók vagyunk elfogadni. Úgy is mondhatnám, hogy szinte noszogatja az embert: vedd el, ingyen adom. Az ilyen bőkezűséget meg kell becsülni.

— Mi a véleménye a cseh fiatalokról, évfolyamtársairól?

— Kedves, barátságos emberek. Sokat tudnak beszélni a legváltozatosabb témákról, s ennek én őszintén örülök, mert megfigyelhetem az élő cseh nyelvet. Ennek a bőbeszédűségnek köszönhetem, hogy ma mór jól beszélek csehül. Ahogy mondani szokták, az emberre ráragad a nyelv. Gyakran azon kapom magara, hogy olyan mondatokat, fordulatokat használok, amelyeket véletlenül lestem el beszélgetés közben, s amelyeket könyvből sohasem tanulhattam volna meg. Azt hiszem ezeknek az ismereteknek a későbbiek folyamán nagy hasznát vehetem majd, az egyetem befejezése után ugyanis műfordítóként szeretnék tevékenykedni.

A Prágában tanuló magyar diákok 90 százaléka természettudományi vagy műszaki érdeklődésű. Orvosok, vegyészek, matematikusok, atomfizikusok, gépész- és villamosmérnökök lesznek, jól felkészült szakemberek, akikre mindig számítani lehet, bárhová is állítsa őket a sors. Nagy többségük az egyetem befejezése után oda tér vissza, ahonnan elindult — Dél-Szlovákiába.

Merva László magyaráz

Molnár Angéla harmadéves magyar— német szakos hallgató

ötven embernek, másrészt csak hétköznap szabad. Talán lendít valamit a dolgon a tánccsoportunk, ugyanis ígéretet kaptunk a gépészfakultás SZISZ szervezetének vezetőségétől arra, hogy termet biztosítanak a tánccsoport próbáihoz és fellépéséhez.

— Miyen jelentősebb akciók zajlottak le a közelmúltban?

— Bredár Gyula a magyar tanszék adjunktusa tartott egy nyelvművelő előadást a múlt év novemberében. Decemberben az irodalmi kör tagjai egy Karinthy-összeállítással léptek fel. Ezenkívül különféle sportrendezvényekre került sor itt a Strahovon. Az egyes kollégiumok — mint például a Podolí, Vétrník,

5. kvéten, s természetesen a vendéglátó Strahov — magyarjai mérték össze tudásukat futballban, asztaliteniszben és sakkban.

Ellátogattam a tánccsoport próbájára is. Jobb lehetőség híján az egyik kollégiumi épület pincehelyiségében gyakorolnak, öt pár táncol lelkesen, közben énekelnek, ügyet sem vetnek rám, pörögnekforognak, s ha az énekszó el is akad olykor, a lábak fáradhatatlanul ropják tovább a tánc'ot.

— Gyerekek, tartsunk egy kis

szünetet — mondja Kozsár Miklós harmadéves villamosrftérnök szakos hallgató, a táncosok vezetője. Nagy éljennel üdvözlik a javaslatot.

— Mindig ilyen készségesen szót fogadnak neked? — kérdezem Kozsár Miklóst.

— Nem tagadom, néha sokallják a próbát, de végül is elismerik, hogy gyakorlás nélkül nem megy a dolog. Hetente két alkalommal próbálunk, ez összesen hat óra, s igazán szép a gyerekektől, hogy a vizsgákra való felkészülés mellett a népitáncra is időt tudnak szakítani. Most már egészen összerázódott a társaság, csak ritkán esik meg, hogy egymás lábára lépnek. De nézted volna meg a kezdet kezdetén. Sokan majdnem sírva fakadtak, hogy ők ezt nem csinálják, hogy egyáltalán tévedés volt belefogni az egészbe, s a legjobb lesz rögtön abbahagyni. Ezt persze senki sem vette komolyan. Ennek is köszönhető, hogy egy hónap múlva — ha minden jól megy — fellépünk a nyilvánosság előtt is.

A pincehelyiség lassan benépesedik. Mire előveszem a fényképezőgépet, már húsznál is többen vagyunk. Kérdeznem sem kell, mindenki magától beszél. A legfőbb téma a vizsgaidőszak, természetesen. Ki, mikor, kinél, miből vizsgázott. Gratulációk és részvétnyilvánítások. Ahogy az ilyenkor mór szokásos.

Nehéz szívvel vettem búcsút Prágától, a prágai magyar diákoktól. Talán magyaráznom sem kell miért. S amint belefogtam az írásba, mindjárt tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom. Nem mondtam, mert nem mondhattam el mindent, hiszen egy könyvet lehetne teleirni csak az én emlékeimmel. Sajnos az ilyen könyvek többnyire megiratlanok maradnak.

LACZA TIHAMÉR

V. Jirű (1) és a szerző (5) felvételei

A strahovi kollégium a legnagyobb diákszálló Prágában. Itt él a magyar diákok zöme, érthető tehát, hogy az én utam ’ is idevezetett. Merva László harmadéves villamosmérnök-szakos hallgatóval az Ady Endre Diákkör jelenlegi helyzetéről beszélgetek.

— Helyiséggondjaink vannak s ez nagymértékben megnehezíti a munkánkat. Megszokott helyünket — az Építésügyi Minisztérium klubhelyiségét — üzemi konyhává alakítják át, úgyhogy más terem után kell néznünk. Csak a legnagyobb erőfeszítés árán sikerül egy-egy nagytalálkozót megrendeznünk, akkor sem jön el mindenki, mert sokan nem tudják, hova is kell menniök. Gondoltunk már arra is, hogy itt Strahovon kibéreljük a kollégiumi klubot, de ez egyrészt kicsi lenne százA strahovi kollégium egy részlete