A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-02-17 / 6. szám
A kép egy arab orvost ábrázol, amint éppen gyógyszert készít (1222-ből szárma zó arab kézirat nyomán) Mielőtt egy gyógyszer nagyipari gyártása megkezdődik, larmakológusok vizsgálják meg a gyógyszer tulajdonságait (a képen egy gyógyszergyár tablettázó része látható) MŰHELY BESZÉLGETÉS Dr. BAUER GYŐZŐ FARMAKOLÓGUSSAL Dr. Bauer Győző farmakológus, az orvostudományok kandidátusa 1965-ben fejezte be tanulmányait a bratislavai Komenský Egyetem Orvostudományi Karán. 1966-ban munkatársa lett a Csehszlovák Tudományos Akadémia prágai Gyógyszerkutató Intézetének. 1969-ben megvédte „A papaverin neurofarmakolágiai hatása" cimű kandidátusi disszertációját és elnyerte az .orvostudományok kandidátusa" tudományos fokozatot. 1972-től Bratislavában a Szlovák Tudományos Akadémia Kísérleti Gyógyszerkutató Intézetében dolgozik. Eddig közel 50 publikációja jelent meg hazai és külföldi tudományos folyóiratokban. * * * 0 A gyógyszerkutatás hosszú és szövevényes utat tett meg az első arab alkimisták kísérletei óta. Ónálló tudománynak a farmakológiát csak a múlt század első fele óta tekinthetjük, de a gyógyszerek hatásáról már korábban is értekeztek olyan nagynevű tudósok, mint Paracelsus, van Helmont, Glauber stb. Ma már több tízezer gyógyszer ismeretes, s szinte minden betegség ellen ajánlhatunk valamiféle készítményt. A gyógyszerek segítségével leküzdhetővé váltak olyan betegségek, melyek még nem is olyan régen százezer számra szedték áldozataikat. Ezek nyilvánvalóan komoly eredmények, mégis megkérdezném, hol tart ma a gyógyszerkutatás ? — Mindjárt az elején szeretnék egy, a köztudatban igen elterjedt félreértést tisztázni: sokan összekeverik a gyógyszerészet és gyógyszerkutatás, latin kifejezésekkel élve a farmaceutika és farmakológia fogalmát. Tény, hogy a magyar elnevezések nem a legszerencsésebbek, hiszen a gyógyszerkutatás fogalma alatt mind az új gyógyszerek előállításával foglalkozó tudományt, mind a gyógyszereknek a szervezetben kifejtett hatását vizsgáló tudományt érthetjük, holott a kettő nem ugyanaz. A latin kifejezések pontosabbak, s beszélgetésünk folyamán én inkább ezeket használnám. Szakterületem, a farmakológia tehát az a tudomány, amely a gyógyszereknek a szervezetben kifejtett hatásával foglalkozik. Köztudott, hogy ma, amikor mindenhonnan áramlanak felénk az ismeretek, amikor egy tudományágban annyi kutató dolgozik, mint ötven évvel ezelőtt a világ összes kutatóintézetében, lehetetlen olyan szakterületet találni, amely ne kapcsolódna valamely más tudományághoz. A farmakológiával sincs másképp; ha eredményesen akarunk ^dolgozni, feltétlenül szükséges, hogy ugyanúgy jártasak legyünk a anatómiában, a kortanban, az idegélettanban, mint a biokémiában, a gyógyszertanban vagy a fizikában. A gyógyszerkutatás mai állapotát nagy mértékben befolyásolja ezeknek a „segédtudományágaknak" a jelenlegi helyzete. Különösen a biokémia és az idegélettan fejlődik gyors ütemben, s ez a farmakológia előrehaladásának ütemét is meghatározza. 0 Szűkítsük le a kört a neurofarmakológiára, arra a szakterületre, amely az idegrendszerre ható gyógyszerek hatásmechanizmusait vizsgálja. Miért fontosak ezek a kutatások? — Statisztikák igazolják, hogy az idegi eredetű megbetegedések a legelterjedtebbek a világon. Szinte nem találni olyan embert, aki időnként ne panaszkodna ingerültségre, idegességre. s bár az életben sok olyan helyzet adódik, amely kiválthatja ezeket a panaszokat, nem lehet szó nélkül elmenni mellettük. De számos szervi megbetegedés is lehet idegrendszeri zavarok következménye vagy velejárója. Ez nyilvánvaló, ha arra gondolunk, hogy a szervezetben lejátszódó valamennyi folyamat irányítását a központi idegrendszer végzi. Nem mindegy tehát, hogy „idegeink" milyen állapotban vannak, s érthető, hogy az idegrendszerben lejátszódó folyamatok vizsgálata nagyszámú kutatógárdát foglalkoztat. Bizonyos kémiai anyagok — a gyógszerek egy csoportja is — pozitívan vagy negatívan befolyásolhatják az idegrendszer működését. A kérdés a következő: melyek a pozitív hatású vegyületek, továbbá a hatás hogyan és miben nyilvánul meg? Egy példával illusztrálnám, mennyire összetett problémák adódhatnak a kutatás során. A gyomorfekélyről tudjuk, hogy lényegében idegi eredetű megbetegedés. A fekély úgy képződhet, hogy a valami módon megsérült gyomorfalat a gyomorsav megtámadja és a seb kiterjed. A gyomorsav mennyiségét az idegrendszer szabályozza, s ha az ember ideges, akkor rendszerint gyomorsav-túltengés áll elő, amely fájdalmakat okoz a betegnek, a fájdalmak viszont tovább ingerük az agyközpontot, s a sav mennyisége nő. A beavatkozásnak két módja lehetséges: vagy közömbösítjük a savfelesleget vagy csökkentjük a vegetatív idegrendszer működését, mire a további savtermelés megszűnik. Számos gyógyszer alkalmas erre, többek között a papaverin is. Sokáig nem tudtuk a papaverin hatását megmagyarázni, hiszen a savközömbösítés nem igen jöhetett számításba. Annyit tudtunk csupán, hogy a simaizmokon kialakult görcsös állapotot megszünteti, tehát görcsoldó. Vizsgálataim során megállapítottam, hogy a papaverin görcsoldó hatása nem abban van, hogy elernyeszti az összerándult simaizmokat, hanem abban, hogy megszünteti azokat az idegingereket, amelyek a görcsös állapotot előidézik. A hatás tehát blokkoló. A gyomorfekélyesek kezelése során alkalmazott papaverin nyilvánvalóan az idegingerek tovaterjedését blokkolja, s ez eredményezi a további gyomorsavtermelés csökkentését. TOomw-TECHNM 0 Kandidátusi dolgozatodban a papaverin neurofarmakológiai hatásával foglalkoztál. Amig egy ilyen munka elkészül, addig sok mérést, kísérletet kell elvégezni, közben állandóan ügyelni kell a tudományos folyóiratokat, a frissen megjelenő szakkönyveket. Prágában alkalmam nyílt néhány kísérletedet szémélyesen végignéznem, lói emlékszem a kifeszitett idegszálakra, a sokfajta vegyületet tartalmazó oldatokra, amelyeket élő állatokba — macskákba, kutyákba, tengerimalacokba — lecskendeztél be és egy sereg mérőműszerre, amelyek különféle görbéket rögzítettek papírra. Milyen kísérletek voltak ezek? — A szervezetben sokféle folyamat játszódik le, többek között biokémiai és elektrokémiai reakciók is. Az idegingerek tovaterjedése egy összetett biokémiai és elektrokémiai folyamat eredménye. A mérések során elsősorban az elektromos folyamatok voltak fontosak a számomra, mivel elektrofiziológiai módszerek segítségével figyeltem meg a beadott anyagok által előidézett feszültségváltozásokat. A mérések során fény derült a papaverin hatásmechanizmusára, pontosabban arra, milyen típusú idegeken, az idegszál mely részén és mi módon fejti ki hatását a gyógyszer. A kutatás folyamán a gyógyszerek tulajdonképpen nem gyógyszerként vannak jelen, hanem mint kémiai vegyületek, csak később, amikor már bebizonyosodott, hogy ez vagy az a tulajdonságuk jól hasznosítható, lépnek elő gyógyszerekké. Ezzel már azt is elmondtam, hogy sok esetben olyan vegyületekból is gyógyszer lehet, amelyekről addig nem tudtuk, hogy gyógyhatásúak. 0 1972 óta Bratislavában dolgozol. Az új intézetben is folytattad a papaverinnel kapcsolatos kísérleteket? — A papaverinnel a bratislavai intézetben nem foglalkoztam, elsősorban azért, mórt mostani munkahelyem beállítottsága más jellegű, mint a prágai intézeté volt, s a tudományos intézetek dolgozóinak munkakörét bizonyos alapelvek határozzák meg. Ennek ellenére szeretnék még néhány, a papaverinnel és a papaverinhez hasonló gyógyszerekkel kapcsolatos problémát tisztázni. Másfél esztendeje befejeztem néhány szívre ható gyógyszer — az úgynevezett betaadrenalikumok — vizsgálatát, s jelenleg újabb típusú helyi érzéstelenítők megfigyelésével foglalkozom. Intézetünk kapcsolatot tart fenn egy moszkvai intézettel, s az együttműködés keretében egy, a Szovjetunióban a közeljövőben piacra kerülő gyógyszer hatását vizsgáltuk meg. Megállapítottuk, hogy a gyógyszer minden eredeti elképzelést meghaladó tulajdonságokkal rendelkezik. Nemcsak a központi idegrenszerre hat — mint ahogy a szovjet kollégák feltételezték — hanem a perifériás idegrendszerre is, s így a gyógyszert sokoldalúbban lehet majd felhasználni.. Az említett példából kitűnik, hogy milyen fontos egy gyógyszer lehetséges hatásait tisztázni. Megtörténhet ugyanis az, hogy a gyógyszer jótékonyan hat a szervezet bizonyos pontján, de ugyanakkor egy másik beteg helyen károkat okozhat. Az ilyen anyagokat nagy körültekintéssel szabad csak alkalmazni, s az orvosnak mindig tudnia kell. mikor milyen gyógyszert írhat elő betegének. Ehhez azonban a farmakológusok munkájára is szükség van. LACZA TIHAMÉR 27
