A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-01-06 / 1. szám

c5Thordó

Peronella hordóba bujtatja kedvesét, mikor a férje hazatér; mivel pedig a férj a hordót eladta, az aszszony azt mondja, hogy ő is eladta valakinek, aki éppen benne van, és megvizsgálja, vajon ép-e. Akkor az illető kibújik, a hordót a férjjel kitisztogattatja, és hazaviteti házába.

Nem rég ideje még történt Nápolyban, hogy valamely szegény ember feleségül vett egy Peronella nevezetű csinos és kackiás leányzót; a férfinak kőművesség volt a mestersége, a menyecske pedig fonogatott, és ekképpen szűkös keresményökből úgy-ahogy eltengették életöket. Történt, hogy valamely léha ifjú megpillantotta egy napon emez Peronellát, és mivel fölöttébb megtetszett neki, belészeretett, és addig-addig legyeskedett körülötte különb-különbféle módokon, mígnem a menyecske megbarátkozott vele. És hogy találkozhassanak, a következőképpen egyeztek meg: mivel a menyecske férje minden reggel idejében felkelt, hogy munkába menjen vagy munkát keressen, az ifjú ott leselkedik majd, hogy lássa őt elmenni hazulról; s mivel amaz utca, melyben laknak, s melynek neve Avorio, igen elhagyatott, amint a férj távozik, az ifjú nyomban besurran az asszonyhoz. És valóban gyakorta ekképpen cselekedtek.

Történt azonban idővel egy reggelen, hogy mikor a derék atyafi elment hazulról, és Nyomó Jancsi, mivelhogy ez volt az ifjúnak neve, besurrant a házba, és együtt mulatott Peronellával, kevés idő múltán hazatért a férj, holott máskor egész napon által nem szokott hazajönni, és hogy az ajtót zárva lelte, kopogtatott, s kopogtatás után ekképpen szólott magában; „Istenem mindörökre áldott légy; mivelhogy ámbár szegény sorba helyeztél, vigasztalásomra legalább e derék és tisztes asszonykát adtad feleségemül.

Látod, most is tüstént bezárta az ajtót, amint távoztam, nehogy valaki bemehessen hozzá, és bosszúságot okozzon neki.“

Peronella észrevette, hogy a férje jön, mivel megismerte a kopogtatásáról; szólott tehát:

— Jajjaj, Jancsikám, végem van, itt a férjem, hogy az Isten akárhová tegye; most hazajött, és nem tudom, mit jelent ez, hiszen soha máskor nem szokott hazajönni ebben az órában; talán meglátott, mikor besurrantál. De az Isten szerelmére, akárhogy van is a dolog, bújj be ide ebbe a hordóba, én meg megyek ajtót nyitni, s majd meglátjuk, mi az oka, hogy ma ilyen hamar hazajött.

Jancsika tehát tüstént bebújt a hordóba. Peronella pedig kiment ajtót nyitni férjének, és nagy mérgesen mondotta neki:

— Hát ez meg már miféle új módi, hogy ilyen korán hazajöttél ma? Ha jól veszem észre, mintha ma nem akarnál dolgozni, mivel látom, hogy szerszámaidat is hazahoztad; hát aztán miből fogunk megélni, ha te ekképpen cselekszel? Miből veszünk kenyeret? Azt hiszed, megengedem, hogy zálogba csapd a szoknyámat s egyéb ringyem-rongyomat ? Hiszen én már éjjel-nappal egyebet se teszek, csak fonok, és már a hús is leválik a körmömről, hogy legalább annyi olajunk legyen, hogy a mécsesünket meggyújthassuk. Férjemuram, nincs olyan szomszédasszony, ki ne csodálkoznék rajtam, és ne csúfolna, hogy ennyit töröm magamat, és ily kemény munkában ennyit fáradozom; te meg csak úgy hazajössz, és lógatod a karodat, holott bizony munkában kellene lenned.

És ekképpen szólván, sírva fakadt, és megint rákezdte:

— Jajjaj, ó, én szerencsétlen, ó, én bolddgtalan, mely rossz órában születtem, mely nyomorult sorsra jutottam! Micsoda derék ifjút kaphattam volna férjemül, s én nem akartam, hanem inkább ehhez mentem, ez pedig nem gondolja meg, micsoda lányt kapott feleségül. Más asszonyok bezzeg élik világokat a szeretőikkel, s egy sincs közöttük, kinek ne volna kettő-három, és élveznek és férjök előtt a csillagot is letagadják az égről; nékem pedig szegény fejemnek, mivelhogy jó vagyok, s nem fülik fogam efféle dolgokhoz, búbánatnál és boldogtalanságnál ugyan nincs egyebem; nem is tudom, miért nem szerzek én is szeretőt a többiek módjára. Értsd meg józan ésszel, férjemuram, hogy ha rossz akarnék lenni, bizony könnyűszerrel találnék szeretőt, mivelhogy van éppen elég csinos ifjú, aki szeret engem, és utánam settenkedik és üzenget nekem, és ígérget tenger pénzt, vagy ruhát

R

ia

va

m

i $'Boccaccio

Giovanni Boccaccio hatszáz éve halt meg. Boccaccio kíméletlenül leleplezi kora társadalmának embereit és bűneit, de megmutatja a tiszta szerelmet is, a hűséget, a hősiességet a megpróbáltatásokban és a becsület diadalát, hol vidám, hol humoros, hol pajzán, hol tragikus, hol szatirikus elbeszélésekben.

Korunk számára, a mai olvasó számára, a D e k a - merőn több mint szórakoztató olvasmány: kemény társadalomkritikája, a feudális társadalom népellenes úrhatnámságának és önzésének kíméletlen bírálata, a papok képmutatásának, harácsolásának, haszonlesésének álszenteskedésének, népámításának, erkölcstelenségének kegyetlen leleplezése, egyúttal céltudatos, következetes és engesztelhetetlen harc a babona kárhozatos mételye ellen. így a Dekameron nem csupán irodalmi remekmű, hanem korszakalkotó történelmi cselekedet is: győzelmes harc az egyház sötétsége, maradisága és hatalmaskodása ellen. És hogy az írónak ez a cselekedete tudatos volt, megcáfolhatatlanul bizonyítja a Dekameron utószava, amelyben őszintén vall szándékairól és módszeréről.

Nyelve egyszerű, reális, lényegében a mindennapi beszéd nyelve, művészivé csiszolt formában. Stílusa könnyed, színes, friss és fölényes, még kedvelt s néha hosszadalmas körmondatai is világosak. Az olasz próza édessége a Dekameron -nal kezdődik. Boccaccio nemcsak a novella műfaját alkotta meg, hanem ő a megteremtője és máig legnagyobb mestere az olasz prózának is.

meg ékszert, ha inkább kedvemre vagyon; de biz én ilyesmit soha nem vettem lelkemre, mert már az anyám sem volt ilyenfajta asszony; te meg csak úgy hazajössz, holott dolgoznod kellene.

Felelte a férje:

— Ejnye, feleség, az Isten szerelméért, ne mérgelődj; elhiheted nekem, hogy tudom, ki vagy, s éppen ma reggel is meggyőződtem róla; de a dolog . úgy van, hogy én dolgozni mentem, csakhogy nyilván nem tudod, aminthogy magam se tudtam, hogy ma Szent Heverdel ünnepe vagyon, s ennélfogva munkaszünet; ezért jöttem hát haza ebben az órában; de azért gondoskodtam róla, s módját leltem, hogy több mintegy hónapra legyen kenyerünk, mivelhogy eladtam ennek az embernek, ki, mint látod velem jött, azt a hordót, amely, tudod, már régóta utunkban volt itt a házban; öt tallért ad érte.

Mondotta akkor Peronella:

— Hát épp ez az én bajom: te férfi vagy, és kint csavarogsz, és bizony ismerhetnéd a dörgést, és itt van ni: eladsz egy hordót öt talléron, holott én, ki asszony létemre szinte soha ki nem mozdulok a házból, tudván, mely alkalmatlanságot okoz nekünk idebent, hét talléron adtam el ennek az atyafinak, aki éppen mielőtt beléptél volna, belebújt, hogy megnézze, nincs-e valami baja.

A férj ennek hallatán módfelett megörvendezett, s odaszólt annak, ki a hordóért jött:

— Atyafi, menj Isten hírével; hiszen hallod, hogy a feleségem hét talléron adta el, holott te csak ötöt kínáltál érte.

— Isten neki fakereszt.

És elment. Peronella pedig mondotta férjének:

— Menj oda hát, ha már itt vagy, és üsd nyélbe a vásárt.

Jancsika, ki füleit hegyezvén figyelt, vajon nem fenyegeti-e valamely veszedelem, nem kell-e résen lennie. Peronella szavainak hallatán nyomban kibújt a hordóból, és mintha nem is hallotta volna, hogy a férj hazatért, megszólalt:

— Hol vagy, asszonyság?

Mondotta erre a férj, ki éppen

odaért:

— Itt vagyok, mit akarsz?

— Ki vagy te? Én az asszonyságot keresem, kivel e hordóra megalkudtam.

Felelte férjuram:

— Beszélj csak bízvást velem, mivelhogy én vagyok a férje.

— Ügy látom, a hordónak nincs semmi baja, de azt hiszem, seprőt tartottál benne, mivelhogy belülről valami száraz kéreg van rajta, melyet sehogy sem tudok a körmeimmel lekaparni; tehát csak akkor veszem meg, ha előbb kitisztogatod.

Peronella a szavába vágott:

— Nem, ezen ugyan nem megy füstbe a vásár; majd az uram kitisztogatja.

— Bizony, hogy kitisztogatom.

Lerakta hát szerszámait, ingujjra vetkőződött, gyertyát gyújtott, kaparót kért, bemászott a hordóba, és kezdte kaparni. Peronella pedig, mintha nézni akarná munkáját, a fejét meg egyik karját, meg a vállát bedugta a hordó száján, mely nem volt nagyon bő, és ekképpen fogott szóba:

— Itten kapard, amott, emitt is; nézd csak, ott még rajta maradt egy kevés.

S miközben ilyen helyzetben útbaigazította és figyelmeztette a férjét, Jancsika, ki még aznap nem csillapította teljesen gerjedelmét, mikor a férj máris megjött, látván, hogy nem tehette meg úgy, ahogy akarta, elszánta magát, hogy úgy csillapítja, ahogy tudja; odalépett tehát az asszonyhoz, ki testével egészen eltakarta a hordó száját, és csillapította véle ifjonti gerjedelmét olyképpen, mint ahogy a végtelen pusztaságokon a szilaj és felgerjedt mének meghágják Parthia kancáit, és épp abban a pillanatban teljesedett be gyönyörűsége, amikor férjuram készen lett a kaparással; akkor tehát visszahúzódott, Peronella kivonta fejét a hordóból, férjuram pedig kibújt. Miért is Peronella odaszólt Jancsikának:

— Fogd ezt a gyertyát, atyafi, és nézd meg, eléggé tiszta-e már.

Jancsika belenézett a hordóba, és azt mondta, hogy most már nincs ellene kifogása, és meg van elégedve: hát kifizette a hét tallért, és férjurammal házába cipeltette a hordót.

Fordította: Révay József

18