A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-02-10 / 5. szám

CONSTANTIN BRÄNCUSI Henry Moore, a ma is élő nagy an­gol szobrász így foglalta össze Brán­­cu$i művészetének jelentőségét: „Aki fogékony akar lenni a szobrászat iránt, annak meg kell tanulnia, hogy a for­mát egyszerűen csak formának érez­ze, nem pedig leírásnak, vagy reminisz­cenciának ... A gótika óta az európai szobrászatot benőtte a moha, a gyom — mindenféle felületi kinövés, amely elrejtette a formát. Brőncu?i különleges hivatása volt megszabadítani a szob­rászatot ezektől a ránövésektől, feléb­reszteni szunnyadó formatudatunkat. Hogy ezt végbevihesse, a nagyon egy­szerű, közvetlen formákra kellett össz­pontosítania a figyelmét; szobrait, hogy úgy mondjam «egyhengeresnek» kellett terveznie, egyetlen formát kellett szin­te túlzott szabatossággal is tökéletesí­tenie és lecsiszolnia. Bráncuji életműve, túl egyéni értékén, történelmi jelentő­ségű a modern szobrászatban." Ki volt ez a magányos mester, akit a festő Modiglianin kívül senkihez sem fűzött igaz barátság? Constantin Brancufi 1876. február 21- én született Pestisaniban, Románia déli részén. Édesanyja a fiút már tizenegy éves korában kifutónak szegődtette el egy craiovai kocsmároshoz. Évek múl­tán gazdája asztalosinasnak adta az iparművészeti szakiskolába is beíratta. Innen tehetsége révén, ösztöndíjjal a bukaresti Képzőművészeti Akadémiára került. A főiskola pályázatán 1902-ben Izomrendszer című tanulmányával díjat nyert. Ilyen előzmények után indult el a világba. Münchenen, Zürichen, Bá­zelen át Párizsba, ahová 1904-ben ér­kezett, s rögvest beiratkozott az Écele des Beaux Arts-ra, ahol Mercié növen­déke lett. A Luxembourg Múzeum 1906- os kiállításán Rodin felfigyelt műveire és felajánlotta Bráncu?inak, hogy le­gyen a segédje, amit az visszautasított, öt az anyag érdekelte, míg Rodint, aki­ről azt mondta, „bifsztekben dolgozik". (1876—1957) az anatómia. 1906-tól 1908-ig meg­szállottként dolgozott, határozott prog­ram nélkül, de nem eredménytelenül. Ekkor született az Ősi figura és a Csók. Mindkét mű a zárt forma alapelvére épült, összhangban Moore fent említett megállapításával. Ettől kezdve Bráncuji művészetét az abszolút egyszerű, „igénytelen" alapfor­mák jellemzik. Márvány-, fa- és fém­munkái a redukció elve alapján ké­szülnek. Ezen igyekezetének dokumen­tálására leginkább két sorozata kínál­kozik. Az Alvó múzsa első változata 1906-ban készült, s akár Rodin is fa­raghatta volna. A következő változa­tokban a hangsúly mindinkább a fej ovális alapformájára terelődik, ame­lyet nem bontanak meg az olyan ki­ugró elemek, mint a haj, fülek, orr, stb., mindezt csupán jelzi. A zárt, ová­lis forma további tökéletesítésének ál­lomása a Prométheusz (1915) és az Új­szülött (1915). Bráncuji a szobrászat érdeklődését az alkotó vitalitásra és az ősformák keresésére irányította. A Szo­bor vakok számára 1916-ban készült, s New Yorkban egy zsákban állította ki, amelyen két lyuk volt a néző kezei szá­mára, így is demonstrálva elsődleges szerepét a formának, amelyet szerinte „érezni kell“. Nem tudni, hogy a keleti filozófia vagy Milarépa tibeti szerzetes tanai révén született-e. A világ kezdete két változata (márvány és csiszolt bronz, 1924). Tudatosan-e vagy sem, meglehet hogy csak a forma állandó redukálásának eredményeként megfor­málta sok nép ősmondáiban a világ kezdetére vonatkozó rege „alapkövét“, a kozmikus tojást, ezt az ősi, tipizált szimbólumot. Az őstojás csiszolt bronz formája szinte úszni látszik talapzatán, mint mondabeli elődje az ősvizen. Ez­zel a két változattal be is fejeződik lé­nyegében az ilyen jellegű alkotások sora, melynek kezdetét egy realisztikus emberi arc jelentette, s amelyet az uni­verzális, személytelen, mitikus tojás­forma zár le, amit a „szellemi" m'ate­­rializálódásának is nevezhetnénk. Másik jelentős témája Pogány kis­asszony (a modell sokat jelentett a művész életében); 1913 és 1931 között több változatban mintázta meg, itt is eljutva az expresszív portrétól a vitális formáig. 1912-ben faragta Maisstra című szob­rát, a Madár a térben sorozat első da­rabját. Maisstra a román népmesék kedvelt alakja, a szerelmesek védelme­zője. Ez a téma harminc éven át fog­lalkoztatta. A Madár a térben 1919-es változata érdemel említést; emiatt 1926—28 között perben állt az USA vámhivatalával, mivel a szobrot — amikor egy kiállításra akarta elkülde­ni — iparcikként vámolták el, nem ad­ták meg a műalkotásokat illető vám­­kedvezményt. Ebbe a körbe sorolható még az 1920-ban alkotott X hercegnő (s a téma változatai), ahol a női testet úgy ábrázolta, hogy a formák a néző számára több értelmezési variációt tet­tek lehetővé, a több ízben erkölcsi fel­háborodást váltottak ki. A Léda és a hattyú történetének szenvedélyes ábrá­zolása (1924) az ember és a természet egységének megjelenítése. Faszobraiban a román parasztok év­százados hagyományai, anyagszeretete és tisztelete ölt új formát és kap ér­telmet. Ezeket az Adóm és Éva (1921) képviseli talán a legméltóbban. A mű eredetileg két különálló szobor egyesí­tése nyomán jött létre. Ádám tölgyfa figurája Éva gesztenyefából faragott alakját tartja. Ádám erőteljes, a föld­ben gyökerezik, míg Éva a termékeny virág, amely a gyökérből nő. Egyetlen monumentális együttese Tir­­gu Jiuban, szülőfaluja szomszédságá­ban került felállításra, 1937—38-ban. A parkot „szent ligetnek" szánta a mű­vész. A csoportozat a Csók kapujával kezdődik, a Hallgatás asztalában foly­tatódik s a napot kihívni, provokálni látszó Végtelen oszloppal, zárul; az egész mintegy az emberi lét summája a kezdettől a végig ... Szinte minden alkotása totemekhez hasonlít. Bran­cusi szobraiból a francia állam múzeu­mot alapított. Bevezetőben Henry Moore szavaival igyekeztünk rámutatni Brőncu$i művé­szetének jelentőségére. Befejezésként pedig hadd álljon itt Barbara Hep­­wotrh angol szobrásznő megállapítása, Adóm és Éva (1921) amely Bráncuji műveinek e nézőre tett hatását érzékelteti kitűnően: „Brancusi műtermében az örökkévalóság csodála­tos érzése fogadott... Nem könnyű néhány szóval leírni a művész egysze­rűségét és méltóságát. . . Mélyen ha­tott rám összetett személyiségének ere­je és közeledése az anyagokhoz. Min­den, amit a műteremben láttam, maga bizonyította a készülőben levő munkák és a falak mentén körös-körül álló kész szobrok közötti egyensúlyt, meg a hu­manizmust, amely mindegyik forma legbensőbb tulajdonságának látszott... mind a forma és az anyag tökéletes egységét hangsúlyozta. Nekem, aki északibb tájon nőttem fel, ahol a szob­rászathoz közeledőt szinte megbéklyóz­za a halál emlékműveinek komor sú­lya. rendkívüli felfedezés volt, hogy láthattam ezeket a műveket, amelyek a szobrászat ösztönös, aktív és elemi formáinak életörömét sugározták." TALIGA ISTVÁN Kövesdy Károly ŰK6Y6ITÚ Hónapok óta hordom zsebemben. Apró jószág, éppen belefér a tenyerem­be. A tormája is tetszetős, s ha megyek az utcán, vagy olyan emberrel beszélek, aki idegesít, mindig a zse­bembe nyúlok s forgatom tenyeremen, zsebem zugai­ban. Becézgettem ujjaim­­mal. Hónapok óta hordom zsebemben, s csodálatos­képpen csak ma fedeztem fel magamnak. Ma délelőtt. Talán éppen rossz kedvem volt, de az is lehet, hogy csak elméláztam. Fölkattin­tottam, s az első szippantás után hosszan elnéztem, ho­gyan lapul kezem öblében. Akkor vettem észre, hogy madárra hasonlít. Apró, riadt kis madárra, talán ve­rébre, vagy cinkére, s mikor fölkattintom és felpattan az apró nyelvecske a feje búb­ján, apró kakas lesz belőle, vagy éppen barázdabille­gető, s fején kis taréj a láng. Bekattintom, veréb lesz újból. Fekete testű, nik­kel fejű, recés, fekete csőr­rel. Szórakozottan néztem, s arra gondoltam, vajon mért csak most láttam meg ma­dár formáját. Mért csak hó­napok után tárulkozott fel rejtett valója, igazi és egyetlen arca. Sok dologgal vagyunk így. A dolgok lassan tárul­koznak fel előttünk, lehet, hogy évekig magunkban hordjuk képüket, lélegzésü­ket naponta halljuk, s hosz­­szú idő kell míg rájövünk, hogy nem láttuk őket, nem hallottuk a lélegzésüket. A tárgyak, jelenések elrejtik igazi arcukat. Jó tekintet kell ahhoz, hogy lepattog­jon róluk a patinás máz, a konvenciós lepedék, s előcsillanjon az anyag gyönyörű-nyers formája. Szeretnék mindent ily tisz­tán látni a burok mögött. Ma este érzem, hogy jó na­pom volt, mert délelőtt megláttam, hogy madarat hordok a zsebemben. 21

Next

/
Thumbnails
Contents