A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-02-10 / 5. szám
A kőkorszak emberének nem volt ra gonaja, hogyan tegyen szert egy szabad estére. Ment, amikor akart, és visszatért, amikor kedve tartotta. Sohasem jutott volna eszébe, hogy engedélyt kérjen hosszú hajú élete párjától, amikor vodkanvadászatra indult, vagy amikor elhagyta barlangját, hogy kirakjon egy csapdát, vagy amikor a változatosság kedvéért ment, hogy más hölgyet keressen fel. De most... Anélkül, hogy dicsekedni akarnék, meg kell mondanom, hogy sohasem megyek el hazulról a feleségem jóváhagyása nélkül. Nehezen viselem el a gondolatot, hogy egyedül kell ülnie otthon. Ezért mindig megkérdezem tőle, nincs-e kifogása estéli távollétem ellen. Ámde Polly nem tartozik azon nők közé, akik elvből nemet mondanak, s ezért nagyszerűnek törtöm, hogy megértésével biztosítja házasságunk harmóniáját. Tegnapelőtt este például felhívott régi barátom, Thomosen, s megkérdezte, hogy nem mennék-e el vele meg egy harmadik barátunkkal ultizni. „Egy pillanat, kérlek — mondtam a kagylóba —, szeretném tudni, mit szól hozzá a feleségem." Odafordultam Pollyhoz: „Van valami kifogásod ellene, hogy átmenjek Thomasenhoz? Hiányzik nekik a harmadik az ultipartihoz.'’ „Micsoda? — förmedt rám Polly. — Már megint? Ez azt jelenti, hogy ismét elviszed a kocsit, én meg mehetek házhoz varrni gyalog. Éppen most, amikor magammal akartam vinni az új táskavarrógépemet. Hogy endlizzek gép nélkül? Hát persze, ez neked mindegy, törjem rajta én a fejem, ugye? Hát tessék, menj csak, el ne szalaszd azt a hülye partit. Ezt az agyalágyultaknak meg gyengeelméjűeknek való szórakozást!" „ Polly azt mondja, hogy mehetek” — mondtam be a telefonba, s ezzel a dolog el volt intézve. Vasárnap, amikor éppen az állatkertbe készültünk, egy autó fékezett a házunk előtt. Kinéztem az ablakon,' hát Larsen volt, a szomszédunk. Kimegyek és megkérdezem, mit akar — mondtam. — Azt akarja tudni, nem mennék-e ki vele a lóversenyre — közöltem visszatérve, éppen, amikor Polly vette volna fel a kabátját. — Egyelőre azonban nem ígértem neki semmit, mert előjzb meg akarlak kérdezni téged — tettem hozzá szerényen. — Lóversenyre? — ráncolta össze Polly a homlokát. — Mór megint? Kérlek, hát csak menj. Az elefántokra nem fogadhatsz az állatkertben, ezt megértem. Ránk nem kell tekintettel lenned. Igaz ugyan, hogy be aikartál ülni velünk egy kávéra a kerti vendéglőbe, de így majd Benny meg én egyszerűen eszünk egy pár virslit a talponállóban. Legalább spórolsz rajtunk, Menj csak arra az ostoba lóversenyre, mi megteszünk nélküled is. Megkönnyebülten léptem oda az ablakhoz s kiáltottam ki Larsennak: „Rendben! A feleségemnek semmi kifogása, megyek!” A múlt héten megint felhívott Thomasen. „Horgászni megy holnap a barátaival — mondtam Pollynak —, van valami kifogásod ellene, hogy ...” „Horgászni? Nem akartad véletlenül holnap kimeszelni a konyha mennyezetét, hogy hozzáláthassak végre a nagytakarításhoz? De hót erre mindig van elég idő! Hogy én itt kitakarítok, vagy megesz minket a kosz, az neked persze mindegy! Hát kérlek, csak -menj a haverjaiddal horgászni. Áldásom rátok .. „ Polly örül, hogy magatokkal visztek — mondtam a telefonba. — Akkor hót reggel fél hatkor!" Tegnap délután hazatelefonáltam a városból: „Larsen szerzett két jegyet a bokszmeccsre, remek helyek, mindjárt a szorító mellett. Tudod, nehézsúlyú bajnoki döntő. Van kifogásod ellene, hogy ma este.. „Ma este? De hiszen vendégeket várunk! Anyu jön és Albert bácsi, meg Hedvig Gerdával. Szörnyű sok még itt a munka — számítottam rá, hogy egy kicsit segítesz. De kérlek! Ha úgy gondolod, hogy fontosabb két őrült alakra bámulni, ahogy hülyére verik egymást, hát csak menj arra a meccsre. Majd csak megbirkózom valahogy magam is a munkával.” „Koszi szépen — mondtam. — Hisz én tudtam, hogy megértéssel vagy a gyengeségem iránt.” Az olvasó biztosan elismeri, hogy csuda jó dolog, ha valakinek ilyen megértő felesége van. Hiszen mindenki ismer családokat, ahol a férjnek úgy kell suttyomban kilopakodnia a házból. Nekem ilyesmire nincs szükségem. öt perccel ezelőtt ismét csengett a telefon. Polly vette fel a kagylót. Suttogva szólt oda nekem: „Elisabeth van a telefonnál, az üzletből hív. Végre megjött az a csodálatos nercbunda, amiről már beszéltem neked. Van kifogásod ellene, hogy bemenjek a városba és megvegyem?” „Micsoda — kiáltottam elszörnyedve. — Az belekerül legalább tízezerbe! S nekem a jövő hónapban ki kell fizetnem még csak a második részletet a hétvégi házra, s még egyelőre azt sem tudom, honnan vegyem rá a pénzt. Te meg itt nekem nercbundáról mesélsz. Ez aztán igazán a legostobább ötlet, ami az eszedbe jutott az eljegyzésünk óta. De tessék, ha te nem tudod megbecsülni a pénzt, amit én olyan keservesen keresek meg, hát csak menj be a városba s miattam vedd meg az egész boltot. Sose törődj az én gondjaimmal." „Minden rendben, Elisabeth — lelkendezett Polly a telefonba —, a férjecském már alig várja, hogy megcsodálja rajtam azt a csodálatos dögöt!” Fordította: —ta— 22
