A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-02-10 / 5. szám
GÁL SÁNDOR OMLÁSOK ez az út a kiégett fű között még most is itt kanyarog felfelé a kukoricatábla mellett felfelé a feketére aszott fejfák csont-gyökerű magánya mellett még ma is itt kanyarog de száz lépéssel beljebb a part szegélye odébb nőtt az omlásokkal a sárga agyagfal elvándorolt gyerekkoromból házfalakba épült s kiszáradt a kacsaúsztató lósóska se nő s nem repülnek a kemény-rűcskű atka-golyók a fent harcoló csapatok fejére kiaszott sárga-szájú gödrök nyíltak a part tövében a kicsi pálya mely ezer harc színtere volt mályvával székifűvel békül s mégis ez a tenyérnyi térkép gyerekkorom minden leomló partszakasza belőlem hasad engem temet maga alá kinyílik földje s bezárul száz és száz év morajlását visszhangozza a sárga agyag belé temettem a szülét két nagyapámat s a nagymamákat a szabók a soókyk a gólok a pappok mind ide gyökereztek fehér csont-ujjuk ebben a sárga agyagban virágzik befelé a föld szívét cirógatva édeseim mind akikre nem is emlékszem akiket sohasem láttam mind itt laknak az út mellett amely a kiégett fű közt kanyarog az omlások felett a kukoricatábla szélén a kibetűzhetetlen múlt belészakadt e sok-sok gödörbe giz-gaz ágboga közé szamártövis-erdő közé ecetfák sárga ágai közé pandalos sírok örök nászágyába itt állok e fénytelen éjszakában a visszafelé forgó mindenség szélén s hallom ahogy ismét leszakad egy darabja és kinyílik a domboldalból néhány sír legörög a mélybe egy-két koponyacsont lábszár fél gerinc fekete hajfonat őseim indulnak utolsó földfoglalásra száj nélkül nyelv nélkül lábaikat karjukat elhányva a lejtőn szeretteim serege világit a hold alatt székifű illatozó szőnyegén a füstölgő tó béka-ékkövű ümgetésében M. VODÉRA felvétele .? ' KESZELI FERENC versei LAZALOM SÖTÉT SZOBÁBAN megdézsmált tekintetemben lapozgat vézna szeletek izzadok a jégverésben gyűlöletemben szeretek misztikus hantok derengnek lábamnál vacog egy bokor tüdeje vagyok a rendnek itt most és nem csak valahol alszik valaki álmatlan tekintetében mítoszok felnyitja szemét váratlan s látja hogy szeme én vagyok Áramütések 1. állok vakon a tükör előtt s a tükör mögül lesve látom ahogy ott előtte állok s nem látom magam 2. fekszem az ágyon s a kulcslyukon keresztül látom hogy nem fekszem ott 3. a megszólalásig hallom némaságomat 4. fölszívódtam saját vérembe és áramlók önmagomban ahol szűk a hely 5. amíg a lépcsőkön mászok fölfelé a liftaknában zümmögve süllyedek 6. egyre kevesebb verset írnak meg helyettem és mások nevében egyre többet hallgatok tengeri sünök dárdás serege evezőlábú vízbefúlt halak ganajtúrók és skorpióhadak patás liliom emlős cinege kaméliák jácintok kaktuszok viperával párzó virágcsalán vadrepce hajt a kerti dálián szalmagyopártól vérző trópusok katángot legel a dajkabéka áspisvipera iszik acetont őzike sír kit serlegonc befont sakál a gatyásölyv martaléka s loholnak felé heréit vérebek patáim nőnek — majd felébredek 19
