A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-02-03 / 4. szám
BARTA GYULA megérdemelt kitüntetése A szlovákiai képzőművészeknek a Szlovák Nemzeti Felkelés és az ország felszabadulása jubiláns, harmincadik évfordulója alkalmából rendezett múlt évi bratislavai tárlatán egy nagy (150 X 120 cm) méretű új, akril-eljárással készült festmény keltette fel a látogatók és a kritikusok figyelmét. A képen azoknak a vasutasoknak a hőstettét örökíti meg a festő, akik a Szlovák Nemzeti Felkelés kirobbanását közvetlenül megelőző napokban a zvoleni pályaudvaron állomásozó páncélvonatot átadták a felkelőknek. A minden fölösleges sallangtól mentes, kompozíciójában nyugodt, stílusában egyszerű alkotás mondanivalója a fasizmus rabbilincseitől szabadulni akaró nép szilárd elhatározását, a szabadság eszméjének legyőzhetetlenségét jelképezi. A „Dicsőség a zólyomi vasutasoknak" című képet az adott témakörben a legsikerültebb alkotásnak minősítették, s festőjét, Barta Gyulát a tavalyi év legjobb szlovákiai képzőművészeti alkotásáért járó Cyprian Majerník díjjal tüntették ki. Barta Gyula Párkányban született 1922-ben. A Duna túlsó partján, Esztergomban érettségizett. Kitűnő szavaló volt. Tanárai őzt javasolták, hogy az érettségi után iratkozzék be a budapesti Sziniokadémiára. Nagy jövőt jósoltak neki, de Thália szolgálatánál jobban vonzotta az a varázslatos érzés, amit a rajzolás, a festés nyújtott. — Jól emlékszem — mesélte Barta Gyula évekkel ezelőtt egyik dunaparti sétánkon — kisgyermekkorom óta vonzott a természet bámulatba ejtett csodálatos játéka. Órák hosszat bámultam az ablakokra fagyott jégvirágokat. Anynyira elbűvöltek, hogy egy kartondoboz fedelére le is rajzoltam őket. És a lovak is elbűvöltek . . . Édesapám kovácsműhelyében, az egyik sarokba húzódva, lélegzetvisszafojtva, néma csendben lestem, figyeltem a patkolósra hozott lovakat, elragadtatással hallgattam a kalaWiT VŠ m ír ■ Ili pácsütések nyomón csengő, zengő vasat, és rajzolgattam. Felejthetetlen élményként őrzöm azt a pillanatot, amikor mór felsős gimnazista koromban apóm megengedte, hogy segítsek a műhelyben és annak örültem a legjobban, ha megengedte, hogy egy-egy darab vasból valamilyen dísztárgyat készíthessek. Mór alsós gimnazista koromban nagy lelkesedéssel festegettem, főképp olajképeket. ötödikes voltam, amikor elragadott a szobrász-láz: gipsz- és agyagszobrokat készítettem. Sokáig nem tudtam eldönteni, szobrász vagy festő legyek-e inkább. Csak érettségi után határoztam el magam. Beiratkoztam a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Nagy szorgalommal igyekeztem elsajátítani a festészet titkait, a szakmai tudást, de tanulmányaimat a háború miatt abba kellett hagynom. Besoroztak és elvittek katonának. Barta Gyula a felszabadulás után, a bratislavai főiskolán végezte tanulmányait, Mudroch professzor tanítványaként. Noppal a főiskolára járt, éjjel pedig, hogy a megélhetéshez szükséges anyagiakat előteremtse, grafikai műhelyeknek, reklámvállalatoknak dolgozott, és tanult. — Nagyon nehéz időszaka volt ez életemnek — emlékezik vissza ezekre az évekre Barta Gyula. De ez volt számomra az élet iskolája. A főiskola elvégzése után Drexler Károly és Szabó Sándor barátaimmal végigbarangoltuk a Garam mentét. E csodálatos táj atmoszférája mindhármunkat elbűvölt. Az emberek mentalitása és a falvak architektúrája annyira megragadott minket, hogy — őszintén bevallom — nehéz szívvel tértünk vissza. Sok szép képet festettünk a Garam mentén. Azóta negyedévszázad telt el. Barta Gyula sikeres és eredményes munkájával elérkezett ahhoz, hogy kialakult egységes látásmódja, egyéni stílusa. Számos hazai és külföldi tárlaton mutották be lírai érzékenységű tájképeit, rendkívüli színérzékkel megfestett, geometriai formákat felhasználó ipari képeit, naturalisztikus tájképeit. Városi tematikájú nobanisztikus képei lényegében eltérnek színgazdag tájképeitől, minden romantikától mentesek. — Szeretem a természetet. Gyermektoktól, Gömörön ót, Zemplénig, Sárosig korom óta rabja vagyok. A Kis-Kárpátöbbször is bejártam az országot. Dt mégis szülőföldem van a legközelebb a szivemhez, a Dunatój. Rengeteg képet festettem itt. De megörökítettem épülő, szépülő, rohamos léptekkel fejlődő szocialista hazánk más vidékeit is. Barta Gyula az elmúlt negyedévszázad alatt, mondhatnánk, pihenés nélkül, rengeteget dolgozott. Tankönyveket, mesekönyveket, elbeszéléseket, tudományos szakkönyveket illusztrált; több mint hatvan, legkorszerűbb technikoi eljárással készült monumentális kerámiamozaikot alkotott, Drexler Károly érdemes művésszel és Szabó Sándor Cyprián Majerník díjas festőművésszel pedig fa-, alumínium- és poliészterplasztikákat; ezek intézményeink, középületeink falait díszítik. Barta Gyula festményei elkerültek a Szovjetunióba, az Egyesült Államokba, Kanadába, Mongóliába, Nyugat-Németorszógba. Lengyelországbo, Magyarországra és sok más európai és tengerentúli országba. Sokféle új anyaggal kísérletezett, és ars protis, valamint falikárpit terveit is nagy elismeréssel fogadták. — Terveid? — Most éppen kiállításra készülök. A Városi Galéria nagy tárlatán, az újjáépült Mirbach-palotában Szabó Sándorral közösen állítunk ki. Még ebben az évben be szeretnénk fejezni egy falfestményt a humennéi Chemlon vegyipari vállalat tanácsterme számára, és újabb monumentális faliképek tervein is dolgozom. Barta Gyula művészete széles horizontú, de még nem lezárt. Mindig újszerűre törekszik, állandóan új technológiákkal kísérletezik. Ezért hisszük, hogy a tehetéges sokoldalú művész még sok újjal lepi meg a művészetkedvelő közönséget. FEDERMAYER ISTVÁN
