A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-07-22 / 27. szám
A FÖLD, AHONNAN JÖVÜNK... „Hogy honnan származom? A gyerekkoromból. Az az a föld, ahonnan jövök," — mondja Exupéry. Igaza van a francia írónak: a gyerekkor egy külön világ, külön „föld" — minden gyerek kialakítja magának a saját „országát". Minden egyes gyerek külön individuum, külön személyiség. Éppen ezért a gyermeknevelés is nagyon összetett tevékenység. A gyerek a valóság átélésében a pogányokhoz hasonlít. Megeleveníti a tárgyakat, a jelenségeket, amelyek őt körülveszik. Életében ezért jelentős — mondhatnánk: pótolhatatlan — szerepet játszik a mese, amely alakjainak ellentétességével, lebilincselő és mégis egyszerű témájával közel áll a gyerek valóságfelfogásához és érdeklődési köréhez. A mese a gyermeknevelésben is rendkívül fontos szerepet játszik. Ha Goethe Faustjának kérdésére — mi volt kezdetben: a szó vagy a tett — keresünk választ, nyugodtan leszögezhetjük: „Kezdetben volt, a mese." A mese nemcsak a gyermek képzelőtehetségét fejleszti és élteti, hanem a világ filozófiai értelmezésének az alapkategóriáit is felállítja: jó és rossz, igazság és hazugság, szerelem és halál, boldogság és boldogtalanság — ezekkel és több más fogalommal a gyerek először a látszatra egyszerű mesében találkozik. (Természetesen főként az ősrégi, halhatatlan népmesékre gondolunk, amelyek kitűnő íróink feldolgozásában olvashatók.) Korunkban — a tudományosműszaki forradalom korában — a huszadik század csodája, a televízió, a gyerekeket régmúlt korszakok csodáival igyekszik kapcsolatba hozni. A kékes képernyő lehetővé teszi, hogy a meséket lássuk, a csodákat megfigyeljük, hogy a játékok és más tárgyak megelevenedjenek előttünk. Elég bekapcsolni a készüléket, s szobánk csodás lényekkel telik meg. Ez tagadhatatlanul technikai fejlődés. De összhangban van-e a nevelés folyamatával? A televízió „tömegessége",. úgy is értelmezhető, mint merénylet az egyéni képzelőtehetség, a fantázia ellen. Nézzük csak a TV műsorát! Némely gyerekeknek szánt műsorban a felnőttek úgy akarják megnevettetni a kis nézőket, hogy négykézláb mászkálnak, paccsot adnak, mint a kiskutyák és más badarságokat csinálnak. A gyerek, aki a felnőttben valami jelentősét lát, így gyakran zsákutcába kerül. Felfogja ugyan, hogy a felnőttek ezúttal nem viselkednek komolyan, de nem érti, miért teszik ezt. . . Más műsorokban viszont a túlságos racionalizáció és az érzelmi eszközök szegényessége tűnik fel. Ezek a műsorok meg szegényebbé teszik, földhöz bilincselik a gyermeki fantáziát, s a mesét kezdetleges nevelési manőverré alakítják. Néha azt is megfigyelhetjük, hogy a képernyőn látható varázslat és boszorkányosság a műsor öncélúságának a szolgálatában áll. Ezzel nemcsak a mese nevelő hatása csökken, hanem az efféle programok a gyermek idegrendszerére is káros hatással vannak. Találkoztunk már az úgynevezett „televíziós epilepszia" eseteivel is, amely a TV-műsor nézése közben görcsös rohamok formájában jelentkezik. Ezek természetesen ritka esetek, de általában akkor fordulnak elő, ha a képernyőn az egyes felvételek (filmkockák) gyorsan váltják egymást. A televízió vitathatatlanul azzal vonzza a gyerekeket, hogy állandóan valami újat mutat. Az újdonságnak ez az elérhetősége viszont az újdonság hajhászásává fejlődhet. A gyerekek már kevésbé fogják érdekelni a játékok és a könyvek, csak a televízióért bolondul. A játéktól eltérően sok műsor nem kíván az emberkétől aktív részvételt, passzív nézővé teszi őt. Ha tehát a gyerek sokat ül a készülék előtt, a fejlődés fontos eszközeifől fosztja meg magát. Ebben persze nem a televízió a vétkes, hanem a családnak a TV-hez való viszonya, mivel a gyerekek a felnőtteket utánozzák. Manapság, sajnos, gyakran találkozunk mindenféle ismeretekkel megterhelt gyerekekkel. Ha meg is hökkent bennünket mű, veltségük, korai felnőttségük és érzelmi hűvösségük elszomorító. Az ilyen gyereknek már nem szerez örömet például az, hogy megjött a Télapó, inkább aziránt érdeklődik, vajon ki öltözött fel Télapónak. Az információk sokasága a gyereket kis száraz racionalistává teheti, ez pedig veszélyes. A fejlett iparú országokban sok-sok paradox helyzet alakul ki. Míg a múlt században a gyerekek az anyagi szükség, az ínség miatt vesztették el gyerekkorukat, ma a felnőttek veszik el tőlük a gyerekkort: olymódon, hogy a legmodernebb automatikus játékokkal halmozzák el őket. Ma már nem kell megmozgatni a fantáziát, hogy a közönséges kocka autóvá, tankká vagy hajóvá váljék. Az apuka és az anyuka szupermechanikus játékot vásárol — fiacskájunknak elég, ha megnyom egy gombot, aztán néz, csak néz . . . Nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyerekkor nemcsak a felnőttséghez vezető átmeneti korszak, nemcsak a nagy. igazi életre való készülődés. A gyerekkor különösen gazdag és színes élet, amelyben korántsincs minden a jövő stratégiai céljainak alárendelve. Benyomások, élmények sorozata ez, amelyek — mint a szép virágok — bimbót érlelnek és virágba szöknek csak úgy cél nélkül, egyszerűen — csupán azért, mert élnek. A gyermeknevelés céltudatosságának és ésszerűségének pedig nem szabad ezt a szépséget elpusztítania. 1. Badaljan cikke alapján feldolqozta Varga Erzsébet FOTO: KÖNÖZSI A harmincas évek nagy svéd filmcsillaga, Greta Garbo ai idén ünnepli 70. születésnapját. A születésnap alkalmából számos ország mozijaiban és a televíziók képernyőin is újra megtekinthetők lesznek Garbo nagy filmjei, mindenekelőtt az Anna Karenina, A kaméliás hölgy és a Krisztina királynő. Európában már nagyban árusítják az ilyen és ehhez hasonló komplékat, amelyeket fürdés után a fürdőruhára húznak, s a csinos fürdözö hölgyek átöltözés nélkül beülhetnek a tengerparti kávéházba. A budai vár környékén végzett ásatások alkalmával néhány Anjou-kori szobor került napvilágra. Mielőtt azonban a nyilvánosság előtt is „megjelenhetnének", a restaurátorok gondos „kozmetikai ápolására" szorulnak. Csukotka, ahol prémes állatokra vadásznak, a Szovjetunió leggazdagabb területei közé tartozik. Felvételünk a fehér- és az ezüstróka bundájának szárítását ábrázolja.
