A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-07-22 / 27. szám

A fiatal pár kiszállt a taxiból és bement a Sülthalhoz címzett étterembe a Vernon Streeten. Denver központjában ilyenkor már nem volt nagy a forgalom.

Az utca túlsó oldalán ott állt Milton Carter és figyelte a párocskát. Aztán átment a másik oldalra és benézett az étterem ablakán. Látta, hogy a fiatal férfi megfogja a csinos szőkeség kezét. A nő gyengéden rámosolygott partnerére. Jött a pincér, a férfi rendelt, a nő pedig elővette kézitáskájából a tükrét és újrapúderezte az arcát.

Noha már hűvös volt az este, Milton érezte, hogy végigcsorog a verejték a gallérján. Idegesen meglazította a nyakkendőjét és az órájára nézett: negyed kileác. Talál még ilyenkor valakit Andrew Jackson magánnyomozó irodájában? Bement a legközelebbi telefonfülkébe, bedobott egy tízcentest és kitárcsázta a számot. A készülék a drót túlsó végén csengetett, de senki sem vette fel a kagylót.

Talán megint Ann-nál van Jackson? Milton mindig szúrást érzett a szíve tóján, ha arra gondolt, hogy Ann most ennek a nyomorult detektívnek a szeretője. Az ő Annje. Csaknem egy egész évig szerették egymást, míg egyszer csak felbukkant Jackson és elhódította Annt. Hogy tulajdonképpen Ann volt a csapodár s a szerencsétlen Jackson mit sem tudott elődjéről, Miltonról, az semmiképpen sem tudta enyhíteni Milton Carter fájdalmát.

Milton a telefonfülkétől visszatért az étteremhez. A fiatal pár még mindig ott ült. Csak egy óra elmúltával hagyták el a lokált s taxiba szálltak. Milton

tudta, hová mennek. Beszállt a kissé távolabb parkoló kocsijába s utánuk eredt. Amikor elhajtott a ház előtt, ahol a fiatalember lakott, még éppen látta, ahogy a szerelmespár eltűnik a kapuban. Ódaállt kocsijával a járda mellé és kikapcsolta a motort. Kisvártatva a leengedett redőny mögött felgyulladt a villany.

Milton megelégedetten mosolygott és ismét megkereste a legközelebbi telefonfülkét. Ezúttal szerencséje volt — a nyomozót az irodájában találta.

— Át tudna még ma este venni egy sürgős esetet? — kérdezte Milton, aki kitalált néven mutatkozott be.

— Nem várhatna reggelig? — mondta Jackson barátságtalanul. — Ma már éppen elég nyomozás van mögöttem. Halálosan fáradt vagyok.

— Ha éppen ajról van szó, mehetek a konkurrenciához is — mondta Milton hűvösen. Jackson tónust változtatott:

— Na jól van. Hát akkor ki vele, miről van szó?

— Egészen közönséges eset a maga számára. Szeretném, ha egy kicsit utánanézne a feleségemnek és ma este meglepné, hogy bizonyíték legyen a kezemben a hűtlenségéről. Éppen most együtt van egy bizonyos férfival, legjobb lenne, ha felupranék magához és beszámolnék a részletekről. Nem vagyok nagyon messze. Egyetért?

— Rendben — jelentette ki Jackson.

Tíz perc múlva már csöngetett Milton Carter a magánnyomzó ajtaján! Mindjárt a tárgyra tértek, és Milton beavatta Jacksont az ügybe.

— Tudja, az utóbbi napokban kissé többet kellett dolgoznom, mint máskor, s így aztán csak mindig elugrottam a közeli talponállóba harapni valamit. S ma aztán véletlenül megláttam az asszonyt, valami fiatal férfival jött ki az egyik étteremből. Utánuk eredtem: a férfi lakására mentek. — És Milton megadta Jacksonnak a címet.

— Gyanakodott már korábban is a feleségére? —‘ kérdezte a detektív.

— Egy kissé, de semmi konkrétot sem tudtam. De ez most elég, válni akarok

— válaszolt Milton.

— Fényképeket akar?

— Természetesen. Bizonyítékokra van szükségem, s még ma éjszaka.

— Rendben. Igazán apróság a számomra. Meg lesz elégedve — mondta Jackson és zsebre vágta az előlegként kapott ötvendollárost.

— Várjon, még valami — mondta Milton —, hívjon fel, ha lesz már valami a kezében. Mindegy, hogy milyen későn.

— Természetesen — egyezett bele Jackson.

Útban hazafelé Milton ismét elment a ház előtt, ahol a fiatal pár a vendéglőből jövet eltűnt a kapuban. Még égett a villany. Milton elmosolyodott. . .

Otthon aztán olvasott egy kicsit, jeges whiskyt szopogatott és várt. Amikor a telefon éjjel kettőig sem csöngetett, lefeküdt és nyugodtan elaludt.

Eltelt egy nap. Az azt követő nap reggelén Milton beszédes kollégája, Sam Bemard letette az asztalra a Denver Curiert és azt mondta:

— Ide figyelj, tegnapelőtt éjjel csuda érdekes dolog történt, itt áll a lap rendőrségi rovatában. Biztosan emlékszel Zakira, judot tanított, te is vettél nála néhány órát. Hát éppen ehhez hatolt be éjszaka valamiféle szimatoló detektív, Andrew Jackson nevű. Úgy látszik, le akarta fényképezni Zakit meg a menyasszonyát, aki éppen ott volt nála. Képzeld el, éjnek éjszakáján betör egy idegen pasas a lakásodba.

— De hát tulajdonképpen mi történt?

— Miltonnak uralkodnia kellett magán, hogy leplezze izgatottságát.

— Zaki alaposan ellátta annak a Jacksonnak a baját. Pechje volt a fickónak, mert Zaki olyan szerencsétlenül találta el egy karáte-ütéssel, hogy Jackson ott maradt fekve. És nem kelt fel többé, örülj neki, hogy kiverted a fejedből azt a szerencsétlen ötletet, hogy annál a bolond Zakinál tanulj judot meg karátét. Ki tudja, mit csinált volna egy szép napon veled. — Sam Bemard vihogott s a reggeli kávéját szürcsölte.

Milton fejcsóválva csak annyit mondott: — Hm, még ilyet... — és nekilátott a munkának. Mit is mondhatott volna, amikór ilyen százszázalékosan bevált a terve. Teljes mértékben sikerült a bosszúja. Hót ez az Andrew Jackson már nem fogja ölelgeni az ő Annjét, már nem fognak esténként a parkban andalogni és csókolózni.

Talán gyilkos lettem? Ugyan, mondta magában Milton elégedetten, hiszen a detektívvel csak megetettem egy mesét, hogy megcsal a feleségem és azért figyeltetnem kell. Tehetek én talán arról, hogy a férfi, akihez Jacksont küldtem, éppen judo-bajnok és hogy az a lány a menyasszonya?

És így Zaki kitűnően megbosszulta Miltont. Milton sohasem tudott volna elbánni Jacksonnal. Másként kell azt csinálni . . .

Fordította— ta — Illusztráció: Kral Klára

— Mára befejeztük. Főzőtanfolyamunkat holnap folytatjuk.

— Nem gondolod, hogy túl sokat dohány zol?

Remélem, összevesznek miattam?

Kánikula- Köszönöm, Juci ka, felöltözhet. Eladtuk a házat!

22