A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-07-22 / 27. szám
• Ahol hő nyáron is mínusz 30 fok van • Mélyhűtés gombnyomással • A mezőgazdászok dicsérete • Újjáépítés — gondokkal Talán éppen az idei, június végi kánikula legmelegebb napját írtuk, amikor — riporteri szemmel — a kellemeset a hasznossal összekötő ötletem támadt: miképpen jutnék egy találó, nyári témához és egyben egy kis hűvösséghez is a rekkenő, fülledt hőségben. Föllapoztam hát a bratislavai Fagyasztóüzem n. v. telefonszámát és kitárcsáztam: „Halló, 636-13?" „Igen. Tessék!" „Szeretnék egy leheletnyi hűvöset kapni ebben a kánikulában . . „Éspedig?" „Megnézni az üzemet, elbeszélgetni az igazgató elvtárssal vagy a gyártásvezetővel." „Holnap kora reggel megfelel? Vagy inkább ma délben!" „Ezer örömmel." „Akkor hát délben várjuk!" „Ott leszek." Már éppen le akartam volna tenni a telefont, mielőtt azonban a kagyló a villába simulhatott volna, még egyszer megszólalt a telefonbéti hang: „És egy szvettert hozzon magával!" Kipillantottam a hőség-bágyasztotta, tűző napfény perzselte utcára: „Ebben a melegben?" „Nálunk ilyenkor is sarkvidéki hideg van!" Pontosan délben ott álltam a gyárkapuban. Legénykedve, azaz szvetter nélkül és homlokomról az izzadságot törölgetve.... A fagyasztóüzem udvara az előző nap délutánján és a hajnalban szüretelt, friss borsót szállító tehergépkocsik berregésétől, az üzem automatikus töltőgépsorainak ide hallatszó zümmögésétől hangos. — Most van a fő eper- és borsóidény, így ezekben a napokban szinte csak ezt a közkedvelt gyümölcsöt és zöldségfélét fagyasztjuk. Csupán eperből közel kétszáz tonnát dolgozunk fel — tájékoztat a gyártásvezető: Ladislav Baros, miközben rövid üzemlátogatásra invitál. — Sietnünk kell a munkával, mert a június végi forró napsütés meggyorsította a borsó érését, a heves záporok pedig gyümölcsben és zöldségben egyaránt komoly kárt tettek. Ráadásul küszöbön van már a barackszüret, a ribizke és a málna fagyasztásának ideje, sőt, a tök- és paprikaszezon is... — Az „idényt" ezúttal is a spenóttal kezdték? Nevetve bólint. — Természetesen! Amolyan tréfás mende-monda ez már nálunk, hogy ennek a népszerű zöldségfélének akár naptárhelyettesítő szerepe is lehetne üzemünkben . . . Mert amikor a mezőgazdászok szállítani kezdik a friss spenótot, akkor tudjuk: április van; s októberben, amikor ismét gépsorainkra kerül ez a dús vitamintartalmú növény — ez már teljes biztonsággal az őszutót, a szezon végét jelzi a fagyasztóüzemekben. A nagy teljesítményű futószalagok egyike most a borsószemek millióit szállítja a gyors egymásutánban érkező tehergépkocsikról az üzem belsejébe, pontosabban a forró vízzel öblögetett forgó mosódobba, ahonnan a gép hatalmas sütőtepsikre emlékeztető edényekbe szórja a zöld golyócskákat. A szemek itt megszáradnak és kezdődhet a tényleges fagyasztás... A földszintről az emeleti mélyhűtőalagutak felé haladva, egyre hűvösebb levegő csapja meg az ember arcát. Hálásan pillantok a gyártásvezetőre, aki mosolyogva nyújt felém egy bélelt félkabátot, mondván: kár a legénykedésért, bújjak csak bele, ha már nem fogadtam meg a tanácsát és nem hoztam magammal szvettert! És hogy jó példával járjon elöl, hát ő is szorosabbra fűzi nyakán a sálat. .. Szinte lépésről lépésre egyre hidegebb „tájra" érünk, a mélyhűtőalctgutak hatalmas vasajtajánál pedig szinte odafagy mór az ember arcára minden lélegzetvételnyi lehelet. Szerencsénk van: az alagutak egyikében éppen árucsere van, így néhány pillanatra beléphetünk a nyári meleghez szokott embernek sarkvidéki hideget idéző, kristályos zúzmarával borított kamrába. A gyártásvezető a hőmérőié mutat. — Nézze csak! Mínusz harminc fok! Ezen a hőfokon folyik a mélyhűtés, a hozzánk érkező áru tartósítása. Júliusban éppen úgy, mint januárban. A különbség csupán annyi, hogy most, a nyári hőségben talán kellemesebbnek tűnik a gépházból gombnyomással szabályozható fagyasztás gondolata. Mit tagadjam: fogvacogva sietek ki a hűtőalagútból, és kilépve az ajtaján megcsap a „meleg"... Itt az előtérben már „csak" fagypont körüli a hőmérséklet . . , A töltő- és csomagoló részlegre érve meglepetés fogad: itt nyoma sincs az előbbi zimankónak, hatalmas ablakokon tör be ide a napfény. így szobahőmérsékleten folyik itt a serény munka, csupán az alagutakból, hűtőkamrákból érkező eper, borsó és az első ribizke hűti a lányok, asszonyok fürge ujjait. Gyakorlott mozdulatokkal, a szükséges mennyiséget szinte hajszálpontosan eltalálva zacskózzák például a csontkeménnyé fagyott borsószemeket. Tulajdonképpen itt érezni kell, hogy mennyi egy negyed kiló borsó, mert a „méricskélés" föltartást jelent és ez rontja a teljesítményt. — Mennyit keres? — kérdem a szomszédos gépsoron eperrel dolgozó asszonyok egyikét. — Most, főidényben úgy 1400—1500 koronát. — Fárasztó munka? — Inkább figyelmet, pontosságot és persze tisztaságot igénylő. De azért meg lehet szeretni, én már több mint tíz éve dolgozom itt. — És a téli hónapok vajon mivel telnek? — Akkor félkészételeket és tésztaneműket főzünk és fagyasztunk. Az is érdekes munka. Különösen az utóbbi három-négy évben készítünk ilyen ételeket egyre nagyobb választékban. Ladislav Baros
