A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-12-16 / 42. szám
pontként a csoládjogi törvények szolgálnak, ám sok esetben csupán hoszszas mérlegelés után tudunk valóban objektív ítéletet olkotni . . . Afelől érdeklődöm: vajon mi kell ehhez az objektív ítéletalkotáshoz? Vavrová asszony elmosolyodik, aztán csők ennyit mond: — Türelem... És tényleg, hiszen megismerni a válófélben lévő szülőket, azok gondolkozásmódjót, vélt és tényleges sérelmeiket, indulataik s haragjuk izzásónok hőfokát; kiismerni a megbomlott családi rendben élő gyerek — vagy gyerekek — lelki világát s „megsejteni", hogy az egyik vagy a másik szülőnél milyen jövő vár a mo még csak óvodás vagy elemista lurkókra; a teljesebb helyzetismeret érdekében beszélni o szomszédokkal, o nagyszülőkkel vagy oz ismerősökkel, eligazodni o postán érkező panaszlevelek igazában — mindez valóbon türelemjótéknak tűnik. Persze, sokszor a gyámhatósági csoport vezetőjének vagy önálló előadóinak dolgozószobáiban is parázs jelenetekre, olig-olig csillapítható vitákra kerül sor a beidézett felek, azaz oz egykori házastórsok között, tuba Vávrovó illusztrálásképpen egy példát említ. Az azóta már elvált férj és feleség három éve, hogy nem él együtt. A férj volt feleségének többszöri felszólítására, kölcsönös egyezség alapján hagyta el o közös otthont. Mielőtt elment volna, szóbon abban is megegyeztek azonban, hogy o férfi és az akkor még óvodáskorú kisfio hetente egyszer találkozhatnak majd. A férj nem is kívánta magához venni a gyereket, mondván, a gyereknek elsősorban oz anyja mellett a helye. Csakhogy a feleség nem tartotta be a szavát: az apa fél esztendeig egyáltalában nem láthatta a kisfiát; az asszony agyetlen egyszer sem engedte el az apjával: — Az ő érdeke, hogy ne lássa az apját. Semmi jgt nem tonulno tőle! — hangoztatta a saját igazát védve. Amikor aztán a türelmét vesztett férj bíróság útján keresett igazságtételt, o kötekedő asszony ezernyi szitkot szórt o férfi fejére: éspedig, hogy meghurcolta őt a törvényszék előtt, felesleges izgalmakra adott okot, tudhatná, hogy a gyerek nem kivonja a vele való találkozást és ehhez hasonlókat. . . — A gyámhotósóg régi tapasztolato, hogy amikor az egyik szülő a „gyereke érdekére" hivatkozik, a „gyerek érdekében" tiltja meg, hogy a másik lósso — akkor ez o hivatkozás igen gyakran csupán a gyűlölet takarója. Egyszerűen ütni akor a másikon! — magyarázza o gyámügyi csoport vezetője, majd tovóbbfűzi a gondolatsort: — A gyermek gondozásáért, neveléséért, testi, értelmi és erkölcsi fejlődése elősegítéséért elsősorban o szülők felelősek. Előirt kötelességeik ezért a szülőket különélésük esetén is együttműködésre kötelezik. Sőt, a láthatás indokolatlan megvonása olopja lehet o gyerek újra és máshol való elhelyezésének . . . Felelősségteljes és bizonyos értelemben izgalmas munkát végeznek o gyámügyi csoport dolgozói. Arro törekszenek, hogy minden rászorulónak pótolni tudják azt, amire minden gyerek a legjobban vágyik — a szeretetet. Mert sokféle eszköze von az egyedül maradt gyerekek jövőjéért folyó harcnak. A fontos oz, hogy o gyerek tudja, érezze: nincsen és nem is lehet egyedül, sem a szó teljes, sem pedig átvitt értelmében. Gyerekkorában kell megtanulnia, hogy ró is szükség van, s ugyanúgy neki is szüksége van társakra, barátokra — és akár különváltan élő szüleire is! Egyszóval emberekre, okik körülveszik. Hétköznap és ünnepnap, örömben és bojban. KONTÁR GYULA felvételei SZOMBATON REGGEL A KAPUBAN... Napfényes decemberi szombat délelőtt. Az éjjel leesett oz első „komoly", azaz néhány centiméternyi hó. Friss, puha, vakítóan fehér. Keresztül-kasul repülnek a hógolyók, átnedvesednek o kesztyűk, kabátok, de ki törődik most ezzel? Csupán Évi áll kissé félszegen, félszemével a közeli autóbuszmegálló felé figyelve. Amikor megkérdem: miért nem játszik o többiekkel, kioktat: — Rögtön jön értem az apukám, addig már nem szabod bepiszkítanom a ruhám! . . . A lakótelepi játszótér oldalán, a kis lejtőn megfagyott o hó, kész a csúszka. Egyszerre nyolc-tiz gyerek is toporog körülötte, kiabálnak, vitáznok, hogy ki csússzon le először? . . . Végülis megállapodnak: aki lecsúszott, az a sor végére áll és vár, amíg újra sorra kerül. A világ legegyszerűbb megoldása. Egy ideig megy is így a játék, amikor gondoson vasalt nadrágban, szép kabátban megjelenik Laci. A hét-nyolc éves fiú oldalról a csúszka végére áll és lecsúszik, az ólján pedig szembefordul a'többiekkel. — Menj már, most én jövök! — hangzik a haragos kiáltás. De Laci nem mozdul. — Vigyázz!! Nem érted? — mondja horoggal o következő. boci most végre megmozdul, ám nem a sor végére megy. hanem fölfelé kapaszkodik a csúszdán. Felér a tetejére, újra ő áll o sor elején és megint ő csúszik le. De ezt már nem hagyják annyiban a többiek: — Menj innen! Nem játszunk veled! — kiáltják indulatosan. Laci ekkor feléjük fordul: — Ti még csúszkálhattok egész nap, de értem rögtön itt lesz az apu kocsival és csak este hoz haza! . . . Ha valaki figyelő szemmel sétálgat szombaton vagy vasárnap reggel úgy kilenc-tíz óra körül a városban, nem is olyan ritko látvány, hogy volamelyik bérház kapujában, vagy a bérház előtti járdán egy-egy asszonyt lát, jobbára ünnepi ruhábo öltözött gyerekkel. Gépkocsin vagy gyologszerrel hamarosan megjelenik egy férfi, ez apó. A gyerek szeme felcsillan, az asszony arcvonásoi megmerevednek. A szülők többnyire rosszkedvűen, borótságtalonul váltanak néhány szót. Az asszony: — Ne siessetek megint, ne izzadjon meg o gyerek! Pontosan ötre hozd haza! És kevesebb édességet egyen. A már távozni készülő férfi bosszúson áll meg még egy pillanatra:— Fölösleges annyira aggódnod . . . Éppen úgy vigyázunk rá. mint te! Az opo és o gyerek kéz o kézben távoznak, az anya pedig sietve eltűnik E korszerű irodapalota második emeletén dolgozik a körzeti avámhatóság Akták — sorsok. o kapuban. A férfi ekkor fölkapja a kisfiút, aki örömmel csimpaszkodik az opja nyakába. Az anya a gyámhatóság vagy a bíróság által elqjrt, úgynevezett láthatási kötelezettségének tett eleget. Az o szülő, akinél válás esetén o gyereket elhelyezték, köteles lehetőséget adni a másik félnek — a volt feleségnek vagy férjnek —, hogy legalább a meghatározott, hivatalosan megjelölt időközökben ő is érintkezhessek a gyerekkel. Ez az úgynevezett láthatás. A kívülálló számára talán kissé lehangoló, ám a gyerek és a tőle külön élő szülő számára azonban mindig az örömteli viszontlátás eseménye. A láthatás időpontját általában hetente egyszer, olykor hovonta kétszer szokták megállapítani. Persze, a szülők megegyezhetnek másképpen is. — Nagyban megkönnyíti o munkánkat, ha a szülők meg tudnak egyezni a láthatás rendszeres időpontjainak és o gyerektortás havi összegének magasságában. Sajnos, ilyesmi azonban nagyon ritkán fordul elő — mondja Tuba Vávrová, Bratislava II. Körzeti Nemzeti Bizottsága Gyámhatósági Osztályának vezetője. — A láthatás körüli gyokori hőre nagyon elmérgesíti a volt házasfelek közötti, többnyire amúgysem valami szívélyes viszonyt. A szülők maguk sem tudják fölmérni, hogy állandó torzsalkodásaikkal, egymás szidásával milyen mérhetetlen kárt okoznak a gyermek érzelmi világában. — Tulajdonképpen miben áll a gyámügyi csoport munkájo? — Nagyon szerteógozó és felelősségteljes munkakört látunk el. Jelen vagyunk o bontóperi tárgyalásokon, ahol o házasság során született gyerek vagy gyerekek érdekeit képviseljük, beleszólási jogunk von o tartósdij öszszegének megszabásába, gyokron teszünk látogatást a rendezetlen viszonyok között élő családokban, igyekszünk zökkenőmentessé tenni a büntetett előéletű fiatalok visszatérését a társadalmi élet mindennapi körforgásába és még több más problémával találkozunk munkánkban. — Előfordulnak teljesen azonos esetek?* A gyámügyi csoport vezetője röviden eltűnődik, tekintete akaratlonul is végigsuhon a fal mellett sorakozó, iratokkal teli szekrényeken. — Teljesen azonosak nem, inkább csak hasonlatosok — válaszol határozottan. — Amolyan Íratlan törvény nálunk, hogy egyetlen eset sem általánosítható, mindegyiket külön-külön szempontból kell megítélnünk. TámLubo Vavrová
