A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-12-16 / 42. szám
rószok hírében álltak, de a fehérek csak nemrégiben figyeltek fel rájuk. Amikor híre ment o makondé fafaragók művészetének, egyszeriben nagvan soltan szerettek volna tólük va- Vam'rtyen szép szobrocskái vásárolni, az ott időző fehérek és az európaiak közül. Először csak néhány híres fafaragónak biztosított művészete biztos megélhetést ebben a szegény, elmaradott országban, de á kereslet növekedésével arányban egyre több makondé sajátította el az ébenfa faragásának művészetét. Ezeknek a faragványoknak azonban először édeskevés közük volt az ősi törzsi hagyományokhoz. Azt faragtak, amit a megrendelő kért tőlük. A kiváló minőségű vésők lehetővé tették ennek a rendkívül kemény fának könnyebb megmunkálását, s ez vezette rá a makondé művészeket, hogy csak ébenfával dolgozzanak. Régebben ugyanis lágy, világos szinű fából készítették faragványaikat. A makondé művészeket most már a falusi élet ihlette alkotásra. Megjelentek a jellegzetesen realisztikus afrikai ábrázolások: Az afrikai népeket művészi hajlam dolgában sokáig a föld legtehetségtelenebb népének tartották. Erre a nézetre a benini bronzok és régi elefóntcsontfaragványok alaposan rácáfoltok. Kivált bronzöntvényeik a megmunkálás, a megmintázás és csodálatos finomságú, belül homorú öntésük tekintetében szinte minden eddig ismert technikát (a japánit kivéve) felülmúlnak. S ezeken o csodálatos műveken semmiféle külső kultúrbefolyás nem lelhető fel. Portugália gyarmatbirodalmának második legnagyobb „tengerentúli tartománya" a kelet-afrikai Mozambik volt. Nemrégiben a többi portugál gyarmathoz hasonlóan, itt is lépten-nyomon szembetűnt egy felirat: „Aqui é tömbén Portugál!" „Ez is Portugália!" E feliratok igyekeztek elhitetni a fekete bőrű lakossággal, hogy az 1951-ben módosított alkotmány értelmében a gyarmatbirodalom minden lakosa egyenjogú portugál állampolgár. Mozambik ma már a legifjabb önálló állam. Északi részén él egy kis nép, mely a portugál uralom idején szinte leírhatatlan nyomorúságban tengette életét. Közülük sokan arra kényszerültek, hogy átszökjenek az angol uralom alatt lévő (akkor még!) Tanganyikába, s az ottani hatalmas ültetvényeken bérmunkásként keressék meg kenyerüket. A munkások között meglepően sok fafaragó volt. aki szabad idejében ősi szertartási maszkokat vagy csodálatos emberfigurókat faragott fából. A makondék már ősidők óta kiváló faszob-IHH a fején vizeskorsót egyensúlyozó leány, a favágó, a vízipipát szívó aggastyán, a kézimalmot hajtó asszony stb. Az ötvenes évek elejére új szobrászati stílus alakult ki náluk, mely feltűnően hasonlított egyes modern európai szobrászati irányzatokhoz. De korántsem igazolódott bé, hogy az európai művészet közvetlenül hatott volna a makondékrq. Inkább az volt az „irányváltozás" oka, hogy bizonyos ősi tényezők bukkantak fel most már tudatosan a mokondéknál: az ősi szellemhit, izlám démonai, de valószínűleg az a belső kényszer is, hogy megfelelő és új formában fejezzék ki a biztonságától megfosztott ember rettegését, aki a végtelen nyomorba és kiszolgáltatottságba taszított falvakban tengette életét. így, ilyen körülmények között kerültek ki a makombé mesterek vésője alól a démonikus jellegű emberi és állati figurák. A hatvanas évek elején ismét új elemekkel gazdagodott a modern makondé művészet. Alkstásoikban egyre tudatosabb formában jelenik meg a szabadság, a függetlenség iránti sóvárgás, a feltámadt küzdőszellem, mely feltartóztathatatlanul veszi birtokába az egész földrészt. Ezekből az alkotásokból szinte sugárzik a kollektív erejébe vetett mélységes hit. Üjabb realisztikus alkotások kerülnek ki a művészek vésője alól. Ezek már nem démonok, rontó gonosz szellemek, hanem valóságos emberek, akik egymást támogatják, emelik és szinte az égig érnek. Együttes erővel oldanak meg valamilyen titáni feladatot. Kezdetben inkább domborművek voltak ezek az ébenfa faragványok, később könnyebbé, finomabbá, légiesebbekké váltak. A felesleges részek eltűnnek a csodálatosan stilizált alakok közül, s ezek valamilyen érdekes díszítmény éríetét keltik a szemlélőben. A prágai Náprstkov-múzeum nemrég a makondé szobrászok műveiből rendezett kiállítást. Érdekes kezdeményezés ez már azért is, mert mindössze hat ilyen szobrocska volt a múzeum tulajdonában, a többit — kb. hetven darabot — csehszlovák állampolgárok küldték be a kiállítás tortamára. Olyan emberek, akik tőlünk Tonzániában dolgoztak. mint erdész- és építészmérnökök, orvosok, üzletemberek és tanítók. Némelyikük több ilyen ébenfába vésett „ólmot” is hozott haza. Hála az ő művészetszeretetüknek és a múzeumi dolgozók türelmének, mellyel ezeket a csodálatos alkotásokat összegyűjtötték, a prágaiak megismerhetik e távoli világ eredeti és idegenségében is megragadó művészetét. J. K. 25
