A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-12-16 / 42. szám
ár IK. JUHOI 1 A tulajdonképpeni Üj-Zéland az Ausztráliától 2000 kilométerre két nagy szigetből: a helyenként csak 26 km széles Cook-szoros által elválasztott Északi- és Déli-szigetből áll. Hozzá tartoznak az ún. Kis-szigetek (Minor Islands), közöttük a Stewart és a Cathom-szigetek, továbbá számos, többnyire lakatlan kis sziget: a Kermadec-, Three Kings, Auckland-, Antipodes(Ellenlábas-), Bounty-szigetek, a Campbell-, Snares- és Solander-sziget. Az Üj-Zélandot alkotó két fő sziget egészen közel van egymáshoz, mégis óriási különbséget mutat. A Déli-sziget nyugati oldalán hatalmas hegylánc húzódik, a Déli-Alpok; legmagosabb csúcsa, a Mount Cook, 3764 méter. A hóhatár már 2100 méternél kezdődik, s az ennél magasabb helyekről hatalmas gleccserek indulnak ki, az alacsonyabban fekvő területek lesüllyedt medencéiben pedig százszámra sorakoznak a szebbnél szebb hegyi tavak. A sok bővizű folyó vízeséseket alkotva rohan a tenger felé. A Déli-Alpokat, különösen a keleti oldalon, sűrű őserdők borítják. Az Északi-szigetet alacsonyabb hegyvidék borítja, a fennsíkokból kúp alakú vulkanikus hegyek — kialudt és működő vulkánok — emelkednek ki. A sziget belsejében és északi részén sok a hőforrás, a vizét olykor 20—30 méter magasra is lövellő gejzír (vizükkel főz és mos a helybeli lakosság). Az ország Vb. hárommillió főt kitevő lakosságának csaknem háromnegyed része az Északi-szigeten él. Itt van a legtöbb ipari üzem és szarvasmarhatenyésztő farm. A mintegy harmincmilliós juhállomány háromnegyed részét a Déli-szigeten tartják. Kivi és pakeha Az, aki a szigeteken született, a maorik nyelvén „kivi", az európai pedig „pakeha". Utóbbi színtelent jelent, és nincs lebecsülő, rossz mellékíze. Ha az új-zélandi azt akarja jelezni, hogy olyan vendéget kapott, akiben túlteng az önérzet, akkor a „cow-cocky" (felfuvalkodott tehenész) kifejezést használja, amivel itt bármiféle megvetés nélkül minden állattenyésztő farmert jelölnek. Az új-zélandiak többsége brit (angol, ír és skót) származású, a többi kínai, indiai, polinéziai és ausztráliai bevándorolt. Mintegy 1100 magyar is él a szigeteken. A sötét bőrű őslakos maorik száma mintegy 240 ezer. A maorik, hagyományaik szerint, a legendás Hawaikiból, tehát valószínűleg a polinéziai Tonga-szigetekről vándoroltak be. Az első csoportok a 13. században indultak új hazát keresni kenuikkal. Amikor eljutottak az ismeretlen partokhoz, először a havas hegycsúcsokat s o gejzírekből feltörő sűrű vizpárát pillantották meg. Ezért nevezték el a szigetcsoportot Aotearoának, Hosszú Fehér Felhőnek. Igen valószínű, hogy Új-Zéland tulajdonképpeni betelepítése az 1350 körül lejátszódott „nagy vándorlás" idején történt. A sziget igazi őslakóiról még kevesebbet tudunk. Ezek sötét bőrűek, valószínűleg melanéziai származásúak voltak. Részben elpusztultak a bevándorlókkal vívott harcokban, részben összeolvadtak a szigetet uralmuk alá hajtó maori törzsekkel. Puska, biblia és pálinka Üj-Zélandot Abel Tasman holland tengerész fedezte fel 1642-ben. Az angol James Cook 1769-ben járt itt Endeavour fregattján, s lépett partra az Északi-szigeten. Az első brit telepek 1792-ben keletkeztek. Az angol, ír és .skót telepesek puskákért, lőszerért és apróbb használati tárgyakért cserébe hatalmas földterületeket szereztek a maoriktól. A 19. század negyvenes éveiben egy társaság alakult Londonban, amelynek az volt a célja, .hogy településeket hozzon létre kivándorlókból Új- Zélondon. Ekkor kezdődött a szigetek tulajdonképpeni gyarmatosítása. A társaság 1840-ben alapította első telepét a Port Nicholson-öböl partján, ahol akkor még maori törzsek mellett csak néhány fehér ember — bálnavadász, tengerész — élt. A városkát Wellington hercegről nevezték el. A szigeteken alapított kolóniákat az angolok 1832-ben az ausztráliai Új- Dél-Wales gyarmathoz csatolták. 1835- ben a maori törzsek Üj-Zélandot egy államban egyesítették „Új-Zéland Egyesült Törzsei" néven, s a maori törzsfőnökök a waitangi egyezmény megkötésével behódoltak a gyarmatosítóknak. 1841-ben az angolok Új-Zélandot leválasztották Üj-Dél-Walestől és külön brit gyarmattá nyilvánították, majd 1907-ben domíniummá. A waitangi egyezmény a brit telepesekkel egyenlő jogokat ígért a bennszülötteknek. 1856-ban ugyan megalakult az első parlamentáris kormány, ez azonban semmit sem változtatott az őslakók helyzetén. A megindult jelentős gazdasági fejlődés kizárólag a mezőgazdaságra és az angol ipar nyersanyagszükségleteinek kielégítését szolgáló termelési ágakra, mindenekelőtt a juhtenyésztésre szorítkozott. A gyarmati viszonyok ellen 1860-ban felkeltek a maorik, s az őslakosság ellenállását a brit csapatok csak 1871-ben tudták végleg leverni. A múlt század végén erőteljes farmer- és munkásmozgalom bontakozott ki, amelynek követeléseit kielégítendő az 1890-től uralmon levő liberális párt (1912-ig volt kormányon) reformsorozatot hajtott végre: kiterjesztette o választójogot (1893-ban o nőkre is), csökkentette a napi munkaidőt, minimális munkabért állapított meg, sőt 1898-ban — elsőként a világon —- bevezette az állami öregségi biztosítást. Az 1931—35 közötti koalíciós kormányzást 1935-ben munkáspárti kormány váltotta fel, s ez 1939-ben hadat üzent Németországnak, majd 1941-ben
