A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-12-16 / 42. szám
európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmánya az egyik legfontosabb helyen tárgyalja a természet és a környezet védelmét. A záróokmány említett részében olvasható: „A résztvevő államok megerősítik, hogy oz életkörnyezet védelme és javítása, valamint a természet védelme és erőforrásainak ésszerű felhasználása a mai és a következő nemzedékek érdekében egyike azoknak a feladatoknak, amelyeknek nagy jelentőségük van a népek jóléte és minden ország gazdasági fejlődése szempontjából, és hogy a környezetvédelem számos problémája, főként Európában, csak szoros nemzetközi együttműködéssel oldható meg .. A záróokmány a továbbiakban megjelöli az együttműködés területeit. Ezek a következők: harc a levegő szennyezése ellen; a vizek védelme a szenynyeződéstől és az édesvizek felhasználása; a tengeri környezet védelme: a talaj és a földek kihasználása ; a természetvédelem és a természeti rezervátumok; a lakott vidékek életkömyezetének javítása, s végül az alapvető kutatások, megfigyelések előrejelzése és az életkörnyezet változásainak értékelése. A záróokmány környezetvédelmi részét olvasva, önkéntelenül is felmerül a kérdés: vajon miért szenteltek ilyen tág teret e jelentős nemzetközi okmányban ennek a témának? Miért volt szükséges ilyen magas szintű fórumon összeegyeztetni az ezzel kapcsolatos teendőket? Az alábbiakban megpróbálunk ezekre a kérdésekre közelebbről rávilágítani, s amennyiben módunkban áll, válaszolni is rájuk. A tudomány mai állása és állítása szerint a gondolkodó és tudatosan cselekvő embernek, a homo sapiensnek mintegy 2000—2500 nemzedéke élt a földön. Ebből az következik, hogy ennyi emberi generáció szólt bele a természet alakulásának a rendjébe az évezredek során. E „beavatkozás" eredménye — ha szabad Így fogalmaznunk —, hogy ma már földünk biológiai léte forog kockán. S ha az emberiség időben nem talál megfelelő és hatékony megoldást a légkör, a vizek és a talaj szennyeződésének további fokozódása ellen, akkor bekövetkezhet olyan katasztrófa, amely a földet halott bolygóvá változtatja. Egy nagyon tekintélyes amerikai biológus, Commoner szerint mindössze tiz évnyi idő áll rendelkezésünkre, amely alatt az emberiség megmaradásának kérdését meg kell oldanunk. Nyilvánvaló, hogy a tudományos dolgozók és tudósok felismerései is jelentős részben hozzájárultak ahhoz, hogy a természet- és környezetvédelem kérdése nemzetközi tárgyalások anyagai közé került. De lássunk néhány általánosan ismert tényt. A különböző országok tudósai, kutatói megállapították, hogy lassan kimerülnek bizonyos pótolhatatlan ásványi anyagok. Például a kohóipar termelésének évi három százalékos növekedése mellett a ma ismert vasérctartalékok 73 évig elegendőek; a higanytartalékok 13 évig, az ólom 15, a réztartalmú ércek pedig mintegy 40 évig tartanak ki. Baj van a termőfölddel is. A múlt század nyolcvanas éveitől számítva 1952-ig a termőföld 5 százaléka ment veszendőbe, illetve vált művelhetetlenné; az össztermőföldnek pedig közel negyven százaléka humusztartalmának elvesztette a felét. S még egy döbbenetes adat: ez alatt az idő alatt a sivatagok területe 1,5 milliárd hektárral növekedett, ami hozzávetőlegesen a ma megművelt földterület egyharmadának felel meg. Mindehhez még hozzá kell sorolnunk a környezet szennyeződését is, hogy o kép teljes legyen. Évente földünkön 2 milliárd tonna szenet, 1 milliárd tonna kőolajat, óriási mennyiségű földgázt, fát stb. égetünk el, hogy elegendő energiához jussunk. Az említett anyagok égési melléktermékei millió tonnányi szennyezőanyagként jutnak a légkörbe, termőtalajba, a folyók és tengerek vizébe. Mindez károsan hat az élő szervezetekre, legyenek azok növények, állatok vagy emberek. De o légkör szennyezése más veszélyt is rejt magában. A légkör magasabb rétegeiben felhalmozódó füstanyagok ködfüggönyt képeznek — főleg a szuperszonikus repülőgépek le nem csapódó kipufogógázaiból —, s ez előidézheti az ún. „üvegház-hatást". Ez pedig a földkéreg felmelegedéséhez vezethet. S a földkéreg 3—4 fokos felmelegedése elegendő arra, hogy a sarki jég elolvadjon. Sorolhatnánk a további adatokat, tényeket, amelyek mind, mind egy-egy felkiáltójelként figyelmeztetnek bennünket arra, hogy meg kell állítani azt a (Felvételek: P. HASKO 2, M. VODÉRA 2) szennyáradatot, amelyet az emberi civilizáció az utolsó száz esztendő folyamán zúdított — önmagára. Ha teljesen megállítani nem is lehet, keresni kell a módot arra, hogy mérséklődjék a szennyeződés további foka. Ha hihetünk Commonernek — s nincs okunk kételkedni állításában —, akkor cselekednünk kell, mégpedig nemzetközi szinten, mert a civilizáció természetpusztító és szennyező hatása nem ismer országhatárokat. Ezt bizonyítja az a tény, hogy az utóbbi 100—150 évben kipusztult 120 emlősállat-, 150 madár- és mintegy negyedmillió növényfaj. Ugyanennyi idő alatt az emberiség képes volt a föld erdeinek kétharmadát is kipusztítani . . . Pedig az erdőkkel az emberiség „oxigénbázisát” pusztítjuk, hiszen egyetlen élő, fejlett fa olyan menynyiségű oxigént termel, amely a nyugalomban levő emberi szervezet napi oxigénigényének a felét fedezi. Ezzel szemben egy autó oxigénigénye ezer kilométeren egy felnőtt ember oxigénigényével azonos. Az utakon így egyre több, az emberi lét szempontjából nélkülözhetetlen oxigén pusztul el. Ha az autók oxigénfogyasztásáról beszélünk, akkor még csak a légkör szennyeződésének a küszöbét léptük ót. Mert vannak sokkal komolyabb és intenzívebb szennyezési gócok is. Ezek pedig hatalmas ipari létesítmények, amelyek főleg a nagyvárosok lakóit „boldogítják" Ezzel kapcsolatban említsünk meg néhány világméretben is számottevő esetet. New Yorkban 1966-ban a négy napig tartó óriási smog 80 halálos áldozatot követelt. Londonban az ún. „nagy füstköd" idején 4000 ember vesztette életét. Hasonló adatokat találunk Tokióról és Párizsról is. De nekünk is van mivel „dicsekednünk". Ugyanis nálunk is előfordul nem is egy olyan körzet és nagyváros, amely állja a versenyt a környezetszennyezés terén a világ más tájaival. A levegő szennyeződéséről beszélve, ide kívánkozik néhány igen érdekes, bár ismert adat; az tudniillik, hogy az ember étel nélkül 3—4 hétiq is ellehet, víz nélkül 4—5 napig. De levegő nélkül — a tudományos kísérletek eredményei szerint legfeljebb 4 percig bírja ki . . . A légkör szennyezettsége után talán a legnagyobb gond a vizek szennyezettségi foka. A világ folyóinak jelentős hányada az ipari szennyeződés következtében bűzlő, halott folyóvá. vált, s feltöltődött különféle mérgező vegyi anyagokkal. E tekintetben nálunk sem valami rózsás a helyzet. Csak Szlovákiában több mint 1200 kilométer folyószakasz — főleg a Duna, a Vág, a Nyitra, a Sajó és az Ondava — a megengedettnél magosabb mértékben szennyezett. A Kisduna pedig már évek óta holt víz. Pedig — a partján lökő emberektől tudjuk — még az ötvenes évek végén is halban bő folyóvíz volt. A felsorolt tények tették szükségessé, hogy a természet- és környezetvédelem a legmagasabb szintű nemzetközi fórum elé kerüljön, s hogy annak megoldására nemzetközi összefogás jöjjön létre. Mert — bármennyire is fenyegetőek és lehangolóak az imént felsorolt tények és adatok — létezik megoldás. A KGST XXVII. ülésszakán a szocialista országok fontos megállapodást kötöttek a környezetvédelem kérdéseinek a megoldására. Azóta már a KGST-tagállamokban létrejöttek a természetvédelmi koordinációs bizottságok, amelyek a különböző szakágazatokban feldolgozzák a rájuk háruló problémákat, és keresik a legkedvezőbb megoldások módjait. Persze, ezen a területen máról holnapra nem lehet eredményeket felmutatni. Idő kell ahhoz, hogy a közös munka eredményei megmutatkozzanak. Azonban ez az összefogás megteremti a lehetőséget arra, hogy részben helyreálljon — egy bizonyos idő elteltével — a természeti egyensúly. Vagy ha bizonyos területeken ez nem lehetséges, legalább a további károsodásokat megakadályozzák. S azt is számiba kell venni, hogy a természetvédelmi eszközök. berendezések létrehozása óriási beruházásokat igényel, olyon anyagi ráfordításokat, amelyek egyáltalán nem elhanyagolhatók. A tervszerű gazdálkodás, a szocialista országok összefogása azonban ez esetben is az embert szolgálja. Még akkor is, ha például egy-egy ilyen költséges beruházás végterméke nem egyéb, „csak” tiszta víz, tiszta levegő, vagy éppen alacsonyabb zajszint. A helsinki záróokmányba tehát nem véletlenül került a természet- és környezetvédelemről szóló fejezet. Az emberiség megmaradásának gondja, a föld, a víz, a légkör védelme és tisztasága az egész emberiség legsajátabb ügye. A huszadik század embere — vagyis mi, most élők — vettünk el a legtöbbet a természettől; ezért a huszadik század emberének — vagyis nekünk, most élőknek — kell a legtöbbet visszaadnunk abból, amit elvettünk. Nem a tegnapi adósságaink törlesztése fejében, hanem, mert ma ez az emberi nem megmaradásának legkeményebb parancsa. GÁL SÁNDOR 7
