A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-07-15 / 26. szám

szimbólumát? Sokkal valószínűbb, hogy az a díszes türbe (sírkápolna), amelynek kupolája magasan kiemelkedik a zöld kertek fölé, rejti a fiatalon elhunyt Dilara földi maradványait.

„Amikor beléptem az elhagyott palotába irta Puskin hatvannégy évvel később bátyjának odesszai számkivetettségéböl — megláttam a ledőlt szökőkutat; a rozsdás vascsőből cseppenként hullott a víz. Körüljártam az udvart s oly kedvetlen voltam e romok láttán, hogy Rajevszkijnek csak erőszakkal sikerült elvezetnie a roskatag lépcsőn a romos háremba és a kánok temetőjébe.

De talán nem is ez volt az ok.

Hiszen már túlcsordult a szívem: kínzott a láz."

A felületes látogatás és néhány megfigyelés a bahcsiszaráji palotában, amelyet soha többé nem látott, mély benyomással volt Puskinra, s ezt a költői fantázia még jobban kiszínezte: „Miért van az, hogy egyetlen délelőttnek, amit az elhagyott Bahcsiszarájban töltöttem, állandóan ez a furcsa, megmagyarázhatatlan mellékíze van a számomra?"

S éppen ez adta meg a Könnyek kútjáról szóló poémájának legnagyobb erejét.

Bahcsiszaráj ma 10 000 lakosú város, ahol a helyreállított történelmi városmag szervesen beilleszkedik az új urbanisztikai koncepcióba. Az egykori kézművesek öreg műhelyei helyett korszerű ipari üzemek épültek, amelyek az igen fejlett krími mezőgazdaság termékeit dolgozzák fel. A környék rózsaligetei, ültetvényei különös bájt kölcsönöznek Bahcsiszarájnak. Évente tízezerszám látogatják a Krímet turisták a világ minden részéből, hogy megcsodálják a gazdag történelmi emlékeket s egypár vidám, gondtalan hetet töltsenek a mai, korszerű tengeri fürdőhelyeken.

akkor a félelem kifejezése is, hogy gyermekéből talán janicsárt nevelnek a kán csapatai számára.

Krim Giráj kánnak volt egy rabnője, Dilara Bikecs. Az egyik rablóhadjáratban ejtették foglyul a kán lovasai.

„Ó sejkek! Hiszen mi is láttuk Damaszkuszt és Bagdadot ..." — mondja a felirat a bahcsiszaráji palotakert leghíresebb szökökútján. Történészek szerint rejtett utalás ez Omárnak, a történetírónak, festőnek és építésznek származására, aki 1764-ben a Könnyek kútját építette. Annyira szerette vajon Krim Giráj új feleségét, hogy köbe vésette az emberi bánat, fájdalom

JAN MACH

RIADÓ A MÚZEUMBAN

Nehány világhírű műkincs elrablása és az általa felkavart szenzáció az utóbbi években egyre sürgetőbbé tette a múzeumok és egyéb mügyújtemények hatékonyabb őrzésének kérdését.

Köln azon igen kevés nyugatnémet városok egyike, amelyekben külön megbízott foglalkozik a múzeumok- biztonságának ügyével. E férfiút csak ritkán találhatjuk meg a Hahnentorburg falai közt berendezett hivatalában, mert szinte folyvást látogatja a város hét múzeumát és a Műcsarnokot, hogy ellenőrizze a műkincsek biztonsága érdekében kiadott rendszabályok betartását.

E rendszabályok, legalábbis a nemzetközi hírnevű műalkotások esetében, korántsem kölni specialitások, nem önkényesen kiagyalt biztosító módszerek. A Szövetségi Köztársaság 1967-ben belépett a Hágai Műkincsvédelmi Egyezmény aláírói sorába és ily módon kötelezte magát arra, hpgy már békeidőben is előre gondoskodik a muzeális értéktárgyak megóvásáról, esetleges háborús kóroktól. Az ilyen védelmi rendszabályok terén Hollandia vezet: Rembrandt „Éjjeli örjárat"-a veszély esetén három perc alatt eltűnhet a múzeum pincéjében. Hasonlóképp példamutató munkát végzett e téren Svájc, Svédország és Ausztria is. Ezekben az országokban persze bizonyos földrajzi adottságok könnyítik meg az óvórendszabályok foganatosítását, mert elég sziklába épült bunker áll rendelkezésre a műtárgyak befogadására.

A többi európai országban a „to stay at home" elv érvényesül, vagyis a féltett műalkotásokat nem szállítják el, hanem helyben teszik lehetővé föld alatti elraktározásukat.

A háborúkkal és katasztrófákkal szembeni biztonsági rendszabályokat természetesen kiegészíti egy sor további, műszaki és személyi jellegű óvintézkedés. A nyitvatartás idején a teremörök éberségén múlik a kiállított tárgyak biztonsága, éjszaka pedig a tetőn, ajtókon és ablakokon elhelyezett berendezéseken. Különösképp féltett műalkotások saját biztonsági rendszert kaptak, amely éjjel-nappal működésben van. Ha valaki csak megérint egy ilyen képet vagy szobrot, máris riadót vált ki: a rendőrségen zümmögni kezd egy készülék vagy kigyúl egy lámpa, az ugyancsak riadóztatott teremőr pedig azonnal lezárja a kijáratot. Aki gondatlanságból vagy szándékosan vált ki ilyen riadót, annak 87 márkát kell a kölni rendőrség pénztárába fizetnie, a fölösleges munka költségeinek megtérítése fejében.

Aki éjszaka „látogat" a múzeumba, menthetetlenül működésbe hozza az ablakokra és ajtókra szerelt és minden apró lökésre azonnal reagáló riasztókészüléket. Egyidejűleg az ajtókra szerelt speciális lakatok is becsukódnak, s ezeket semmiféle álkulccsal kinyitni nem lehet. Magában a teremben, anélkül.

hogy észrevenné, elektronikus csapdák erőterébe jut a tolvaj. A riasztó jelzés, mindegy, hogy melyik készülék váltotta ki, közvetlenül a rendőrség rádióközpontjába fut be. Itt egy kartoték segítségével rögtön megállapítják, honnét jön a riadó, és máris odavezényiik a közelben levő URH-kocsikat. A múzeumot a rendőrséggel összekötő vezetékeket a tolvaj nem fedezheti fel, de ha fel is fedezné, nem vághatja el. S ha a villany kialszik, automatikusan üzembe lép egy tartalék áramtelep.

A kölni múzeumok egy vállalattól vették bérbe a biztonsági berendezéseket, amelyeket ez rendszeresen felülvizsgál. Az értéktárgybiztosítók szövetsége ki is köti, hogy állandóan újítsák fel és tökéletesítsék a berendezéseket. Az elmúlt év során nem csekély mértékben tovább szigorították a védelmi rendszabályokat.

A készülékek használati és karbantartási bére évente mintegy 200 000 márka. Ez az összeg egyáltalán nem nagy, ha összehasonlítjuk az őrszemélyzet költségeivel, amelyek Kölnben kb. két és fél millió márkára rúgnak, S a személyzeti kérdés, minden munkanélküliség ellenére, sok fejtörést okoz a múzeum vezetőségének, sőt ez a legnagyobb probléma. Mert a múzeumi teremór foglalkozása sem a munkakör, sem a fizetés, sem pedig a megjelölés szempontjából nem nevezhető különösképp vonzónak. Kölnben a múzeumok szerződést kötöttek a vagyonórzótársasággal, amely az egész teremórgárdót szolgáltatja. A Wallraf-Richartz múzeumnak 32, a Római-Germánnak 20 embert bocsát rendelkezésére. A teremóröket úgy osztják be. hogy nehézség nélkül szemmel tudjanak tartani egy-egy terem-, illetve szobacsoportot. Naponta nemegyszer tíz órát is eltart szolgálati idejük. Ezzel szemben megszüntették az éjszakai körbenjárásokat. Ezek ideje alatt ugyanis ki kellett kapcsolni a riasztószisztémát, a jól tájékozott betörőnek tehát módjában állt leütni az éjjeliőrt és teljesen zavartalanul munkához látni.

A biztonsági megbízottnak a normális üzem ellenőrzése nem jelent különösebb megerőltetést. Annál izgalmasabb a tevékenysége, amikor egy-egy kiállítást felépítenek vagy leszerelnek, s amikor egyszerre tömegesen jönnek a látogatók. Ekkor például elé nehéz feladat egy szerelőt vagy más iparost megkülönböztetni a tolvajtól.

A megbízott meg van győződve róla, hogy a műszaki berendezések és őrszemélyzet megfelelő kombinációja biztosítja a múzeumi kincsek maximális biztonságát. Egyik ténye zőt sem lehet kihagyni a rendsza bályok komplexumából. Némely ki sebb városban még nem működik elég simán az elektronikus riasztó rendszer, azért is volt lehetséges például nemrég a hannoveri Wil heim Busch Museumot kirabolni.

21