A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-07-15 / 26. szám

AZ IMPRESSZIONISTÁK MAGYAR ELŐFUTÁRA

SZINYEI — MERSE PÁL

A 19. század második felében rohamos fejlődésnek indult a magyar festészet. Szinyei-Merse Pál — Munkácsy, Madarász, Paál mellett — jelentős művészegyénisége a kornak, amelyben a magyar művészet európai rangúvá vált.

Szinyei-Merse Pál százharminc évvel ezelőtt, 1845. július 4-én született a Sáros megyei Szinyeújfalun (mai neve Chminanská Nová Vés). Apja, Félix a Sáros megyei nemesség előkelő tagja volt, mint a megye alispánja, majd később főispánja. A család annak ellenére, hogy Kossuth pártján állt az 1848-as forradalom és szabadságharc idején, az abszolutizmus ideje alatt is jólétben élt, mert meghagyták birtokait. Szinyei-Merse Pál gondtalan gyermekkorát Jernyén töltötte. Iskoláit Eperjesen kezdte, majd Nagyváradra került, ahol a gimnáziumban a szárnyait bontogató fiatal művésznek Mezey Lajos rajztanár lett az első mestere. 1863-ban leérettségizett, s 1864-ben beiratkozott a müncheni Akadémiára, ahol H. Anschütz növendéke lett. S már a következő évben megfestette

FÖRDŐHÁZ (1867) LILARUHÁS NŐ

(1874)

MAJÁLIS (1872)

Holdkelte című képét. 1868-ig Wagner Sándor tanítványa volt; s ez idő alatt egész sor tanulmányföt, tájképtanulmányt festett s elkészítette a Faun és nimfa 10 és 2. vázlatát. Ebben az évben K. Piloty akadémikus lett a mestere, s ekkor lépett először a nyilvánosság elé Faun-képével Bécsben.

1869-ben ismerkedett meg a francia naturalista festők képeivel Münchenben. Közülük nagy hatással volt rá különösen G. Courbet friss természetszemlélete. Az új festészet hatására művészetében ekkor kezdett behatóbban foglalkozni az ember és a táj kapcsolatával, a természeti valóság szépségeinek megragadásával. Ennek az évnek terméséből való a Vadgesztenye-tanulmány, az Anya gyermekével, néhány faun-kép, figurális és tájkép. 1870-ben fejezte be a Szerelmes párt, a Hintát, a Ruhaszárítást, a Pogányság l-et, festett továbbá otthon Jernyén egy oltárképet a helybeli katolikus templom számára, valamint családtagjairól néhány arcképet.

1872-ben visszatért Münchenbe, itt műteremszomszédja lett Arnold Böckiingnek, s nagy hatással voltak rá ennek tiszta, erőteljes színei. Ekkor fogott hozzá élete fő művének, a magyar festészet egyik gyöngyszemének, a Majális című képének vázlatához. E képe, amely egy domboldalon uzsonnázó társaságnak minden akadémiai kötöttségtől mentes festői ábrázolása, pompázó színeivel, oldott körvonalaival s napfénytől sugárzó ragyogásával a francia impresszionisták törekvéseit előzte meg. Ugyancsak ebben az évben festette meg a Lugasban, a Fürdőház, Őszi idill, Sziklás táj című képeket. Amikor 1873-ban elkészült a Majálissal, ezt elküldte 5 bécsi világkiállításra a Fürdőházzal együtt, de míg az utóbbit bronzéremmel jutalmazták, a Majális újszerű festői felfogását a kritika nem értette meg, Szinyei képével teljes kudarcot vallott. Még ebből az évből valók a Kentaurok, a Séta Tutzingban, Lilaruhás nő, Műtermem, Nyári est, Zöld pázsiton, Kertben című képei. Szinyeit a meg nem értés hosszú évekre elkedvetlenítette, visszavonult jernyei birtokára, ott gazdáfkodott s csak ritkán vette kezébe az ecsetet. 1882-ben Bécsbe költözött, ott festette meg a Pacsirtát. Ezt Budapesten állította ki, de nem volt sikere vele, s a művész ismét megtörtén tért vissza ősei birtokára. Itt 1886-ig egyáltalán nem nyúl* ecsethez, ez évben is csak egyetlen képet festett, a Fürdő előtt címűt. 1894-ig megint pihentette ecsetjét, de akkor ismét megjelenik hazai kiállításokon, mégpedig Oculi, Pokokó stb. képeivel, majd 1895-ben a Hóolvadással s másik remekével, a Pipacsok a búzában című képével.

Művészettörténeti jelentőségű főműve, a Majális először az 1896-os milleneumi kiállításon aratott igazi sikert, a magyar kormány ekkor megvette ezt az alkotását a Szépművészeti Múzeum számára. Szinyei a nagyvilág számára

1901-ben vált ismertté, ekkor aranyérmet kapott a Majális Münchenben. 1905 volt azonban a nagy elismerés éve: rendkívül nagy sikere volt a Nemzeti Szalonban megrendezett gyűjteményes kiállításnak, Szinyei a hazai művészeti közélet egyik vezető alakja lett, s kinevezték a Képzőművészeti Főiskola igazgatójává. 1912-ben Eperjesen leleplezték bronz képmását, Ligeti Béla szobrászművész alkotását. Az elismerés azonban későn jött, a magyar művészet kárára, mert a mestert már nem tudta a Majálishoz hasonló alkotások létrehozására ösztönözni. Késői alkotásainak plein air törekvései a nagybányai iskola törekvéseihez állnak közel.

Szinyei-Merse Pál 1920. február 2-án ha|t meg Jernyén. A baráti köréhez tartozó képzőművészek és képzőművészeti írók még halálának évében megalapították a Szinyei-Merse Pál Társaságot, emlékének ápolására és a fiatal tehetségek támogatására. A társaság tagjai a nagybányai első és második generáció (Csók, Réti, Iványi- Grünwald, Fényes stb.) tagjai voltak. Később az alföldi Rudnagy, Koszta, Nagy István stb.) festők is csatlakoztak hozzájuk. A fiatalok közül Szőnyi, Aba Novák, Bernáth, Egry, a szobrászok közül pedig Kisfaludy Stróbl, Beck ö. Fülöp, Medgyessy, Pátzay stb. voltak tagjai. E társaság irányította a Két háború közötti művészeti életét, s 1925-től kezdeményezésére jelent meg a Magyar Művészet című folyóirat. A társaság, tevékenységével méltó örököse lett névadójának, 1949-ben fejezte be működését.

TALIGA ISTVÁN (Elena Kosuthová felv.)

22