A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-11-11 / 38. szám
is ni Iliin ism*» iik Tizenkilenc éves vagyok. Jelenleg katonai szolgálatomat töltöm. Egy évvel ezelőtt megismerkedtem egy lánnyal, aki egykorú velem. Nagyon megszerettük egymást, és én félek attól, hogy csalódni fogok a lányban. Korábban már kétszer csalódtam, s nem akarom, hogy harmadszor is megismerjem ezt az érzést. Mikor bevonultam katonának, a lány megesküdött, hogy nem hagy el, míg élek, kitart mellettem. Ebben én már akkor is kételkedtem. Azóta meg úgy hallom, hogy más fiúkkal is eljár szórakozni. Előre félek, hogy ha leszerelek, mór nem lesz szabad. Arra szeretnék tanácsot kapni a kedves olvasóktól, hogy ebben az esetben mit tegyek, szeressem-e továbbra is a lányt, vagy felejtsem el? Jelige: R. Emiké Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd én is önökhöz fordulok tanácsért. Tizenhét éves vagyok. Három hónapja megismerkedtem egy huszonhárom éves fiúval. Már korábban is barátok voltunk. Aztán szerelmesek lettünk egymásba. Sokszor kijelentette előttem, hogy csak engem szeret, senki mást. Nagyon jó fiú. Sajnos, szüleim nem engedik meg, hogy járjak vele. így csak titokban találkozhatunk. Szeretném, ha az olvasók elmondanák ezzel kapcsolatos véleményüket. Hallgassak-e a szüléimre, vagy csupán a szívemre? Szeretem őt, és úgy érzem, csak vele tudnék élni, csak vele tudnék boldog lenni. Jelige: Miért nem értik meg a szülők? Válasz Nem elég jóra vágyni, a jót akarni kell, de nem elég akarni, tenni, tenni kell jeligére Többször is elolvastam a levelét, és úgy határoztam, hogy válaszolok önnek. Miről van szó? összeismerkedett egy nős fiatalemberrel, aki — az ő bevallása szerint — kényszerházasság áldozata lett, aki most már válófélben van. Az őszinteségért, illetve az őszinte vallomásáért kedvelte meg a fiút, és most már nem szeretne csalódni, s másnak sem szeretne csalódást okozni. Ebben az esetben a választ nem lehet leegyszerűsíteni. Tételezzük föl, hogy igazat mondott önnek a fiú, olyan az élete, amilyennek lefestette, boldogtalan, mert úgy érzi, csalódás érte, vagyis ráerőszakolták az apaságot és az ezzel járó tartásdíjat. Felvetődik viszont, hogy mindezt miért mondta el önnek a fiú, azért-e mert szerelmes önbe, vagy csupán barátság címén tárulkozott ki? És itt mindenképpen felmerül a kérdés: vajon igazat mondott-e önnek? Azt hiszem, hogy a kelleténél jobban meghatotta önt ez az élettörténet. Azt ajánlom, gondolkodjon azon, amit .leírtam, és várja meg, hogyan végződik a dolog a fiú körül, mert érzésem szerint két-három találkozás — melyet a levelében említ — nem elég ahhoz, hogy alaposabban megismerjük embertársunkat. Ha majd már biztosan tudja, hogy a fiú boldogtalan és elvált, akkor lehet komoly kapcsolatról szó. Persze akkor is várjon a fiú kezdeményezésére, mert a tartós boldogsághoz mindkét fél akarata kell! Jelige: Sanyi Válasz Nem tudok nálad nélkül élni jeligére Engedd meg, hogy írjak néhány biztató szót. Feltételezem, hogy több asszonytársamat fölháborít a leveled. Két gyermekem van nekem is, és nem jó rágondolni sem, hogy akadnak ilyen tapintatlan lányok, akiknek ‘a becsület már semmit sem számít. Ezek nem tudják éreztetni a férfiakkal, hogy nők! Higyjen nekem, hogy az olyan lány, az olyan viselkedésű, mint ön, később keserű szájízzel panaszkodik, tanácsot kér, mit csináljon, sír, hogy gyermeke van, de a férfi visszament a családjához, mert szereti a gyermekeit. A férfiaknál ugyanis előfordul, hogy ráfanyalodnak a kalandra, de az esetek többségében visszatérnek a családjukhoz, gyermekeikhez. Jegyezze meg, nem elég erős az — akár férfi, akár nő az illető —, aki bánatát, gondját az italba temeti, s kalanddal keres gyógyírt a sebére. Az ilyen embereket elítélik! Ne gondold, kedves kislány, hogy fölötted már elszaladt az idő, hiszen csupán huszonkét éves vagy, mégcsak ezután kell majd komolyabban, érettebben gondolkodnod, többet látnod, tapasztalnod az életből, a világból. Neked is, társaidnak is mondom, ne hamarkodjótok el a dolgot. A csalódást túl kell élni. Ne higyjétek, hogy csak egy férfi van a világon. Aki el akar menni, azt el kell engedni, mivel az életünk már úgysem lenne boldog vele. Az vigasztaljon benneteket, hogy vannak még rendes fiúk, és az életben mindenki megtalálja az igazit, talán Te is észrevetted már, hogy az első szerelmet általában a második is, sőt néha a harmadik is követi. És minden rosszban ott van a jó is. A tanulság is. Egyszóval: tanácsot lehet adni, döntened azonban neked kell. Te most egy tapasztalt férfi kezébe kerültél. Bánatod enyhítésére kellett a dédelgetés. De ne gondold, hogy ha összeházasodtok, problémádon lesz az életetek. Három embertől függ majd a férjed, és ha a gondok közepette egy másik lányhoz pártol tőled, gondolom, belehalsz a bánatba. A férfinak is, nőnek is tudomásul kell vennie, hogy aki a házasság útjára lépett, gyermeket nemzett vagy hozott a világra, annak a nevelését is vállalnia kell. Jelige: Kassa M. BORSKY felvétele Brjuszov: „Az ifjakhoz“ c. verséből idézünk négy sort, mely versszakasz igy kezdődik: „ . . . Tibennetek a szárnyas ifjúságnak . . .“ folytatás a viszintes 1, függőleges 14., 18. és 20. számú sorban. Beküldendő e sorok megfejtése. VÍZSZINTES SOROK: 14. Idősebb. 15. Sajátosan finom, értékes. 16. Orosz káposztaleves céklával és hússal. 17. Shakespearei drámai hős. 19. Szegecs. 21. összevissza vont. 22. Mer betűi felcserélve. 23. Bőven ad, ereszt, áraszt. 25. Gyermeke. 27. Társa rövidítve. 28. Személyes névmás. 29. Buzdítás. 30. Lent. 32. Faggyú része. 33. Érkezés franciául (fon.). 36. A. matt betűi felcserélve. 37. Ba-be szlovákul. 39. Régi római köszöntés. 40. Szemével észlel. 42. Angolna németül. 43. Éva, Olga. 44. Öbégatás. 46. Tanulmányrajz. 48. Éjjeli táncos szórakozóhely. 50. Birka közepe. 51. Az USA elnöke. 53. Magot hint. 55. Szigligeti'személyneve. 56. Figyelmeztető. 58. Pirosszínű. 60. Nemesfém. 62. Részvénytársaság. 65. Gyilkolt. 66. Fegyverét használja. 67. Tesz. 70. Formai. 72. Csillagkép. 33. Világtalan. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Régebbi iskola típus. 2. Filmcsillag. 3. Hiányos szer. 4. Hangtalan mese. 5. Ismeretlen adakozó névjele. 6. Ázsiai pénzegység. 7. Zola francia író személyneve. 8. Hiányos tett. 9. Mássalhangzó kiejtve. 10. T. B. 11. Eto betűi. 12. Dara, sörét németül (fon.). 13. öszszevissza csüng. 23. Olajfa. 24. Három olaszul. 25. Hangtalan film. 26. Január 17-én ünnepeljük névnapját. 29. Korszak. 31. Szovjet ex-sakkvilágbajnok. 35. Folyó Szlovákiában. 38. Védő. 41. Azonos a függőleges 24-el. 43. Eszével felfog. 45. Indok. 47. Gyűrhetetlen textilanyag. 49. Gárdonyi regénye. 50. Foghús. 52. Állati hulla. 54. Német tea. 56. Figyelmeztet. 59. Liba németül (ford.). 61. Török férfinév. 63. A hét vezér egyike. 64. Talán egyfajta betűi. 66. Házikó. 68. Kicsinyítő képző. 69. Papírmérték. 71. Ad acta. 72. A bratislavai autók jelzése. Kérjük a megfejtést lehetőleg postalevelezőlapon beküldeni szerkesztőségünk címére: 890 44 Bratislava 1. Obchodná 7. Könyvet nyertek: a zárójelben megjelölt számú keresztrejtvények helyes megfejtéséért: dr. Haniszkó László, Saíárikovo (28); Almásy Mária, Trstice (29); Szaló Endre, Stúrovo (30); Vörös Myron, Rim. Sobota (31). 28