A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-11-04 / 37. szám
adagaszkár nálunk az emberek nagy részének tudatában öszszekapcsolódik a kalandos életű gróf Benyovszky Móricnak, a híres magyar utazónak nevével. Benyovszky 1767-ben a lengyelek oldalán részt vett az orosz— lengyel háborúban, fogságba esett, és Kamcsatkába száműzték. Innen megszökve a japán és az indiai partok mentén, a szigetvilágon át eljutott Madagaszkárba, ahol francia megbízásból 1774-ben Louisböurg néven telepet létesített. A bennszülöttek 1776-ban királyukká választották, emiatt a francia udvar megvonta tőle bizalmát. Mária Terézia kegyelmi rendelete alapján tért haza, mint tábornok harcolt a bajor örökösödési háborúban, majd Amerikába hajózott, s ott toborzott expedíciójával 1785-ben visszatért Madagaszkárra, ahol egy évvel később a franciák elleni harcban esett el. Gazdasági tevékenysége a honi gabonakereskedelem fellendítésére és a közlekedési hálózat kiszélesítésére irányult, iqen értékes kereskedelmi kapcsolatai voltak Angliában és Amerikában. Memoirs and Travels címen megírta emlékiratait; ez 1790-ben jelent meg Londonban. Számos nyelvre átültették, magyarra Jókai Mór fordította. Benvovszkv alakja a magyar szépírókat is foqlalkoztatta. Gvadányi József, Gaál József, Jókai Mór és Radó Antal reqényes elbeszélésekben dolgozták fel élettörténetét. Legutóbb pediq szlovák— magyar koprodukcióban tévéfilm-sorozat készült kalandos életéről. Tananarive, a főváros HÓDÍTÓK - SZABADSÁGHARCOK Földünk negyedik leqnagyobb szigetének őslakói a szakaláv négerek. Ismeretlen időpontban (időszámításunk kezdete körül) mongoloid típusú maláj eredetű törzsek vándoroltak be Polinéziából, amelyek között a legnagyobb létszámú hova (másként imerin) törzs tett szert a leqnagyobb jelentőséqre. Maga a malqas nyelv a malái— oolinéz nyelvcsalád indonéz csoportjába tartozik s a hovák és az őslakos (a Mozambik-csatornán át Kelet-Afrikából bevándorolt) szakaláv négerek nyelvének összeolvadásával alakult ki. A hovák egyébként a felföldet vették birtokukba; a sziget északnyugati részén a 9. századtól kezdve arab kereskedők telepedtek le. Európa számára a szigetet Diego Diaz fedezte fel 1509-ben. A Francia Kelet-indiai Társaság 1642-ben monopolizálta a kereskedelmet Madagaszkárral, kereskedelmi telepeket, gyarmatokat alapítva a szigeten, de ezek rövid életűek voltak. A francia kormány később Benyovszkyt bízta meg a sziget meghódításával, de őt a bennszülöttek kikiáltották királyukká. Benyovszky eleste után a franciák szilárdabban megvetették a lábukat a sziget partvidékén, a sziget belsejében, az Imerina hegység által védett felföldet lakó hovák azonban erős királyságot alakítottak ki, amely a 18. század közepén hatalmát az egész szigetre kiterjesztette. A Merina királyság 150 évig állt ellen a gyarmatosítók meg-megújuló támadásainak, míg végül 1855-ben III. Ravanalona király hősi ellenállás után kénytelen volt elismerni a francia védnökséget. 1897-ben a franciák Ravanalona királynőt száműzték s egész Madagaszkárt gyarmatukká nyilvánították. A gyarmatosítás időszakában 700 000 malgas vesztette életét. A szörnyű vérontás és a francia katonai fölény hosszú időre visszavetette a sziget lakosságának függetlenségi mozgalmát. Az első politikai tömegpárt csak 1946-ban alakult meg, kitűzve a sziget függetlenségének kiharcolását. A franciák 1947 márciusában véres kegyetlenséggel leverték a lakosság felkelését; mintegy 70 000 embert megöltek, a hazafiak ezreit börtönözték be. De a mozgalmat már nem lehetett megállítani. Madagaszkár 1958 októberében a Francia Közösség keretében autonóm köztársaság, 1960. június 26- án pedig Malgas Köztársaság néven független állam lett. PARTOK. PARASZTOK, MERÉNYLŐK A politikai függetlenség kikiáltása után Philibert Tsiranana, az ország legnagyobb pártjának, az 1956-ban alakult szociáldemokrata pártnak főtitkára lett az állam- és kormányfő. Mérsékelt reformokat hajtott végre, de lényegében neokolonista irányzatot követett. 1972 májusában a közoktatás „malgasizálását’1 követelő diákság tüntetései nyomán kitört zendülést a hadsereg ugyan kegyetlenül vérbe fojtotta, de az októberi népszavazás mégis elsöpörte Tsirananát. Távoznia kellett az ország éléről. Utóda, Ramanantsoa tábornok nagyvonalú reformokat kezdett. Kilépett a frankövezetből és felmondta a francia katonai támaszpontokat (Diego Suarezben tengeri, Ivatóban légi támaszpontjuk volt a franciáknak). Megváltoztatta elődjének külpolitikai irányvonalát is: szakított a fehér fajüldöző rendszerekkel, csatlakozott Afrika nacionalista törekvéseihez. Az új kormányzatnak azonban nem volt népi bázisa, s félő volt, hogy nem tud megküzdeni a szervezetten megmaradt neokolonialista szélsőjobboldallal, Tsiranana volt elnök táborával, amely az ellenzéki Szocialista Pártba tömörült, élén a reakció „erős emberével", Resampa volt belügyminiszterrel. A Resampa-féle Szocialista Párt és fegyveres alakulata, a gépesített rendőrség nyíltan hirdette, hogy Tsiranát kívánja visszaültetni a hatalomba, az új kormányt „törvénytelennek", így „semmisnek" minősítette. Ramanantsoa tábornok, amikor az idén február 5-én végső kétségbeesésében átadta a hatalmat Ratsimandrava ezredesnek, a fokonolona parasztmozgalom vezetőjének, azt hitte, hogy ezzel megmenti a rendszert, a fokonolona a válságban szilárd támaszt ad a vezetésnek. (A hat és fél millió madagaszkári 86 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik; a fokonolona mozgalom a gyarmatosítás előtti időkben általánosan elterjedt termelői faluközösségek 12
