A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-10-21 / 36. szám
nem, mert csak így lehet állandóan előbbre haladni. Boróros Imre sokat énekelt, revűben játszott, mégis mindig visszatért a prózai színpadra. — Mi hozott vissza? — kérdem tőle. — Nem elégített ki az a munka — mondja. — Vonzott a színpad, a szerepek, a darabok. Viszont itt meg az a bökkenő, hogy egy-két szerep vagy darab utón mór megint mennék énekelni. Úgy látszik, csak zenés darabokban tudnám igazában megvalósítani azt, ami bennem van. Tudod, a prózai szerep nem adja azt a sikerélményt az embernek, amit az éneklés. — Nem gondolod, hogy ez kétes siker? — Nem, mert a közönséget én vezetem. Azt éneklek, amit akarok. — A slógerénekesek — a köztudatban úgy él — jól kereső emberek; jobban, többet keresnek, mint ti, színészek. Hogyan látod te ezt, vagy pontosabban, milyen különbséget vettél észre a te gyakorlatodban? — Két évvel ezelőtt Ótótrafüreden énekeltem egy hónapig a nyári szünetben. ötezerötszáz koronát kerestem. A színházban ez két és tél hónapi fizetésemnek felel meg. — Akkor mégiscsak van valami, ami visszahoz az „üres térre". — Persze. Ma már igaziból nem is Anni a kis Henrikkel tudnék visszamenni bárokba énekelni. — A színházban ti vagytok a középnemzedék. Van-e a színházban, a színpadon nemzedéki kérdés? — Van és nagyon is érezhetően mutatkozik meg: jócskán tapasztalható irigység a korábbi nemzedék, az idősebb kollégák részéről. Ezt csak az mentheti, hogy talán mi is hozzájuk fogunk egyszer hasonlítani — mondja Imre. — Te Anni, ha jól tudom, közgazdasági technikumot végeztél. Hogyan lettél színész? — Mindig szavaltam, és állítólag nem is rosszul. Érettségi után a felvásárló vállalatnál dolgoztam. Aztán egyszer, a színház felvételit hirdetett. Erre csak úgy bementem szerencsét próbálni, és hót... felvettek. Ez 1964- ben volt. Azóta — igaz, nyakig gátlásokkal — de játszom. Soha sem vagyok meggyőződve arról, hogy amit a színpadon csinálok, jól csinálom. Viszont őzt, amit rosszul csinálok, azt igencsak érzem. — Az, hogy mindketten színészek vagytok, erősíti-e a kapcsolatotokat, egyszerúbb-e így a családi élet? — Is-is — mondják szinte egyszerre. — Dolgoztatok már együtt a színpadon? — Dolgoztunk együtt, s jó volt. A Diplomásokban, például, vagy a Szalmakalapban — mondja Anni. — Több SIKEREIK TITKA tolón nincs is. Valójában elég keveset játszottunk együtt. — A Szent Péter esernyőjében is együtt játszottunk — mondja Imre. — Nagyon kedves emlékeim fűződnek ehhez a darabhoz. — Persze — mondja Anni —, mert okkor még csak udvaroltál. — Két éve nem játszol — mondom Anninak. — Hiányzik? — Kezdetben rettenetesen hiányzott, most itt a fiam, és nem érek rá töprengeni.. De hogy ne játsszak, arra gondolni sem jó. — Ha, mondjuk, egyiktek nem színész volna, hanem valami más foglalkozást űzne, jó lenne ez vagy rossz? — Az lenne a jó! — mondja Imre. — Én azt hiszem, rosszabb lenne — töpreng Anni a kérdés felett. — így jobban elviseljük egymás idegességét, ha, mondjuk, a szereppel bajlódik. — Egy éves a kisfiátok. A színházban délelőtt, de főleg este és éjszaka dolgoztok, és sokat kell utaznotok is. Ki van ilyenkor a kicsivel? — Tudod — mondja Anni —, ez egy képtelen helyzet. Bölcsődébe nem adhatom a kicsit, mert szombaton és vasárnap is utazunk, játszunk, s persze éjszakákon ót is oda vagyunk. Mo volt itt egy néni, aki elvállalná a gyerek gondozását, de olyan összeget kért, hogy azt nem tudjuk megfizetni. Nagy gond ez, s egyelőre semmi megoldás nem mutatkozik. — Hogyan egyeztetitek össze a színház világát a volós élettel? — Most ó a színész — műtőt Anni Imrére —, én pedig a civil. — Én nem látok közte semmi különbséget — mondja Imre. — Szerintem — így Anni —, a színész a valóságot sem az átlagember szemével nézi. Még akkor sem, ha valaki olyan realista, mint amilyen én vagyok. Valahogy az érzelmeken átszűrve érkezik hozzánk. — Mégis ebből él a színész, a valóságból, gondolom. — Ebből hát. de azért ez mégsem ugyanaz a valóság már. — Mit jelent számotokra az idő? — Az idő? ... — Olyan nincs ... — Tervezhet-e a színész? Mondjuk, ha van egy szerep, amelyről úgy érzed, hogy abban mindent meg tudnál valósítani, ami benned van, megkapod-e ezt a szerepet? — Csak akkor — mondja Anni —, ha a véletlenek szerencsésen összejátszanak. Nálunk nem a színészre épül a dramaturgiai terv ... — Ha kapsz egy szerepet, s úgy érzed, idegen számodra, akkor milyen lehetőségeid vannak? — Játszani kell. Hányszor kapálóztam már egy-egy szerep ellen! De mit lehet tenni? Még mindig jobb egy akármilyen szerep, mintha semmi sem volna. — Ha kívánhatnátok valamit magatoknak, akkor az mi volna? — Egy pótmama — mondja gyorson Anni —, egy jó pótmama . .. Család, színház, munka, játék! Gond, öröm — öröm és keserűség váltja egymást. Kétféle valóság áll egymás mellett, sokszor egymással szemben azon a bizonyos „üres téren", de azon is, amelyet a hétköznapok népesítenek be. „A játékhoz sok munka kell — írja Peter Brook. — De amikor ez a munka a játék élményét adja. nem érezzük többé munkának. A színház — játék.” Így igaz. Csak még azt is hozzá kell tenni, hogy játék és — szolgálat. Olyan szolgálat, ami valamivel több a játéknál. GÁL SÁNDOR A Lúc na Ostrove-i (Nogylúcsi) Élsz már évek óta a Dunojská Streda-i (dana szerdahelyi) járás élenjáró gazdaságai közé tartozik. A növénytermesztésben és állattenyésztésben elért eredményeik révén rendszeresen túlteljesíti tervfeladatait. A közel 1300 hektár szántóterületen gazdálkodó szövetkezetben két község (Nagy- és Kislúcs) lakosságának a kilencven százaléka dolgozik. Soha nem volt gond a munkaerőhiány. A tagság harminc százaléka jelenleg is a Hatol korosztályhoz tartozik. A jól gazdálkodó szövetkezet sok Hatolt hazacsalt az üzemekből. A tagok jól összekovácsolt egységet képeznek; szorgos, dolgos kezű emberek valamennyien, akik odaadóan végzik munkájukat. Ha mindehhez még hozzátesszük, hogy a szövetkezetét hozzáértő, a tagok tiszteletét kiváltó vezetőség irányítja, már nem nehéz megértenünk, mi a sikerek titka. A munka jó szervezéséért, valamint az egyes termelési mutatók rendszeres növeléséért Munka Érdemrendet kaptak. Az idei szlovákiai aratóünnepélyen maga Husák elvtárs nyújtotta át Bartal Ferenc szövetkezeti elnöknek. Megérdemelten. Az általa irányított vezetőség nagy súlyt helyez a munka szervezésére és irányítására, valamint az ellenőrzés következetes érvényesítésére. Naponta értékelik az elvégzett munkát, naponta döntenek a másnapi teendőkről. Szövetkezetüket gabonafélék és takarmányok termesztésére szakosították. Mivel határukban a mesterséges öntözés nem oldható meg, az egyes növényeknél szinte elengedhetetlen az agrotechnikai határidő betartása, a tápanyagadagolás növelése és a gépek NEKI TETSZIK... Egy férfi közeledik felém, messziről mosolyog, régi ismerős — fogalmam sincs, hogy kicsoda. — Szervusz — mondja —, régen nem láttalak. — Te ugye most.. . — Igen. Építészmérnök vagyok. — Nahát, az ég küldött. Éppen azon bosszankodom, hogy milyen rettenetesen csúnya házakat, ormótlan betonkockákat építenek mostanában. Ha sietsz nagyon, a másik utcában áll egy ilyen modern ház, megmutatom, legalább megosztom veled a mérgemet. — Sajnos, a mi szakmánkban is akad tehetségtelen ember. Megállunk a ház előtt. — Nézd ezt a szörnyűséget! Micsoda pocsék skatulya ... — mondom. — Szakértő szemmel vizsgálja az épületet, aztán kiböki: — Nekem tetszik. — Neked ez tetszik? Ez a lapos tető, ezek a kopár, unalmas falak, a kockaszerűség? Hol itt a formaszépség? Hát építészet ez? Szívesen időzik ezen a csúfságon az ember szive? Tudom, mit akarsz mondani. Olcsó és korszerű. Nagy ablakok, levegő, napfény! Aláírom. Ha ezt Le Courboisier látná, roszszul lenne. Nézd meg, olyan mint egy akvárium. Félrehajtott fejjel tovább szemléli az épületet, aztán megismétli: maximális kihasználása. Ennek s a magas hozamú szovjet vetőmagfajtáknak köszönhető, hogy búzából elérték a hetven, árpából pedig meghaladták a hatvan mázsás hektárhozamot. Az állattenyésztésben a tejtermelésre, a hízósertések és a szarvasmarhák hasznosságának a növelésére helyezik a fő súlyt. Állatállományuk kilencven százalékát törzskönyvezett, fajtiszta egyedek alkotják. Tejtermelésük eléri az évi tehenenként'! négyezer litert, a hizómarhák napi súlygyarapodása az 1,12 kg-ot, a hízósertéseké a 65 dkg-ot. A termelés magas fokú intenzitását bizonyítja, hogy az egy hektárra eső hústermelés 475 kg-ot, a tej ezer litert tesz ki. A község lakossága a társadalmi munkából is kiveszi részét. Gyorsabb fejlődés a szövetkezet megalakulása és a két község egyesülése után következett be. Az efsz tekintélyes pénzösszeggel segíti a hnb-t, az építkezéseket; anyagot biztosit és szállít. A polgárok növekvő kulturális igényeinek kielégítésére és a tömegszervezeti munka megjavítására a hnb és az efsz új művelődési házat épített. A kultúrpalota már készen áll és minden igényt kielégít. A háromszáz személy befogadására alkalmas nagytermen kívül itt kapott helyet a hnb, az esketőterem, a községi könyvtár, a falu múltját és jelenét szemléltető emlékszoba, valamint a bűié. A művelődési házat díszfák és rózsák övezik. Környékét parkosították. Bővítették az üzlethálózatot, új élelmiszerboltot és vendéglátóipari üzemet adtak át. SVINGER ISTVÁN — Nekem tetszik. — Bocsáss meg ... talán félreértesz. Nem vagyok konzervatív, azt is tudom, hogy kísérletek nélkül új stílus nem születik. De miért itt kísérleteznek? A város legszebb pontján? Ide hozzák a külföldieket panorámát nézni. Az elmúlt napokban egy olasz vendég is megszemlélte és azt mondta: „Csinos kis éjjeliszekrény." Építészmérnök ismerősöm most hátrább lép és távolról nézi a házat, elmegy jobbra onnan is megszemléli. Elsétál előttem, hogy bqlról is láthassa. Visszajön és újra megismétli: — Nekem tetszik. — Rendben van, neked tetszik. Valószínű, hogy a szomszédos városban azért állították le a családi házak építését, mert ott van még az embereknek szépérzéke. Hiszen itt, ebben a környezetben minden egyes háznak egy kis remekműnek kellene lenni. És nézd ezt a kerítést. Förtelmes! Citromsárga vízszintes lécek, hupikék oszlopok, ezüstre festett drót. . . borzasztó. Odamegy a kerítéshez, megtapogatja a lécet, a drótot is megfogja, hosszasan vizsgálja és visszajön. — Nekem tetszik. Hát- most mit csináljak? Különben mit vitatkozom, miért izgatom magam! Sietve elköszönök. — A viszontlátásra! Kezet rázunk, barátom benyúl a zsebébe, kiveszi a kulcsot és kinyitja a szörnyű ház ajtaját. Hazamegy .. . SZARAZ PÁL 15
