A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-10-21 / 36. szám

CSEMADOK életéből - kulturális hírek - népművelés - népművészet -Megnyitás előtt a Fábry-emlékház Lőrincz Gyűlő, a CSKP KB tagja, a CSEMADOK KB elnöke „A haladó szel­lemű magyar újságírás a polgári Cseh­szlovákiában" címen tartott előadást. Lőrincz elvtárs visszaemlékezésében élénk képet festett az első köztársaság magyar nyelvű sajtójának helyzetéről, létrejöttének körülményeiről, irányzatai­ról, s azokról az írókról, publicistákról, akik nagyban hozzájárultak a forradal­mi eszmék terjesztéséhez. Kitért a Kas­sai Munkás szerepére; a lap 1907-ben alakult s olyan munkatársai voltak, mint Illés Béla, Jász Dezső, Surányi Lajos, Haji László. A Kassai Munkás volt a Tanácsköztársaság bukása után az első magyar nyelvű baloldali lap, s az ak­kori viszonyokhoz mérve óriási, 25 ez­res példányszámban jelent meg. A to­vábbiakban Lőrincz elvtárs Fábry Zol­tán lapjáról az Útról — amely a cseh Tvorba és a szlovák Dav című lapokkal tartott aktív kapcsolatot —, valamint a Magyar Napról emlékezett meg. A délután folyamán a szeminárium résztvevői a jelenlévő veterán kommu­nistákkal beszélgettek, akik a CSKP megalakulásának körülményeiről, a párt harcairól és személyes élményeik­ről, emlékeikről beszéltek. Péter Imre A CSEHSZLOVÁKIÁI MAGYAR SAJTÓ HALADÓ HAGYOMÁNYAI A bratislavai Népművelési Intézet, az Új Szó szerkesztősége, a CSEMADOK Központi Bizottsága, a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság művelődés­­ügyi osztálya, valamint a Kerületi Műve­lődési Központ szeptember 16—17-én a CSKP megalakulásának 55. évforduló­ja előkészületei jegyében és a sajtó­nap alkalmából kétnapos szemináriu­mot rendezett a csehszlovákiai magyar sajtó haladó hagyományairól. A kétnapos szemináriumot Ctibor Tahy, a bratislavai Népművelési Inté­zet igazgatója nyitotta meg. A szeminárium első napján két elő­adás hangzott el. A kommunista sajtó szerepéről a világnézeti nevelésben dr. Rabay Zoltán, az Új Szó főszer­kesztője beszélt. Előadásában hangsú­lyozta a sajtó szerepét a tömegek vi­lágnézeti nevelésében. A sajtó nagyon sokat tehet és tesz is a tudományos világnézet terjesztése érdekében. Ki­emelte, hogy ezen a téren a kommu­nista sajtó hagyományait is fel kell használni, s tapasztalatait alkalmazni keli a mai gyakorlatban. a Bodrogköz munkásmozgalmi hagyo­mányait elevenítette fel, Ambrus Lász­ló a Rozsnyó környéki sztrájkokról be­szélt. Schönherz Zoltán utolsó óráiról húga, Schönherz Klára emlékezett meg. Tóth János a Tanácsköztársaság har­cairól s a CSKP megalakításának kö­rülményeiről szólt. A szeminárium második napján dr. Csanda Sándor «Az Út és a Ma­gyar Nap jelentősége címen, dr. Ba­lázs Béla pedig a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar sajtó fejlődésé­ről tartott előadást. A szeminárium résztvevői ezután Stószra látogattak. Megkoszorúzták Fábry Zoltán síremlékét a stószi teme­tőben, majd megtekintették az átadás előtt álló. újra berendezett Fábry-em­­lékházat. A kétnapos szeminárium, amely for­radalmi és haladó hagyományainkat állította a figyelem középpontjába, je­lentős népművelési esemény volt. A csaknem száz résztvevő — CSEMADOK- funkcionárius, népművelő — gazdag anyaggal ismerkedett meg. olyan anyaggal, amelyet szűkebb környezeté­ben népnevelői munkájában gazdagon kamatoztathat. Jó és okos gondolat volt a rendező szervektől a találkozó összehívása. Hasonló jól szervezett és ilyen színvonalon megtartott szeminá­riumot más témakörben is szívesen lát­nánk. — gs — (A szerző felvételei) A szeminárium résztvevői CSEMADOK életéből - kulturális hírek - népművelés - népművészet -levelek - tudósítások BIZTATÓ EREDMÉNYEK Tanácskoztok o CSEMADOK járási bizottságainak titkárai A Szövetségünk járási bizottságainak titkárai, a CSEMADOK KB vezető dol­gozóinak jelenlétében, szeptember 19— 20-án kétnapos munkaértekezletet tar­tottak, melyen az 1975-ös esztendő első félévében végzett munkát, a tervfelada­tok teljesítését értékelték. A tanácsko­záson megállapítást nyert, hogy a leg­több rendezvény hazánk felszabadulása 30. évfordulójának jegyében valósult meg. Kiemelkedő rendezvénynek tekint­hető a Zselizi Országos Népművészeti Fesztivál és a gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepély, továbbá a járá­si konferenciák és a nagy sikerű járási dal- és táncünnepélyek is. A CSEMADOK mintegy 520 helyi szervezetében különböző emlékestek, ünnepi ülések s egyéb alkalmak kere­tében 43 ezren emlékeztek meg a fel­­szabadulás évfordulójáról, s e jeles jubileum tiszteletére ledolgozott brigád - órák száma több mint 120 ezer volt. A népművelési munka területén első­sorban az ideológiai s az iskolán kívüli nevelésre fektetett nagy hangsúlyt a CSEMADOK. Országszerte mintegy 420 előadás hangzott el ennek kapcsán, s e rendezvényeken közel 48 ezer fő vett részt; az ismeretterjesztő és szak­mai ismereteket népszerűsítő előadáso­kon pedig több mint tízezren jelentek meg. Természetesen, lehetetlen felso­rolni az összes számadatot, ám ez is elegendő bizonyíték arra, hogy a CSE­­MADOK-nak ezen a munkaszakaszon végzett munkája mennyiségileg is figye­lemre méltó. Jelentős mértékben emelték a nép­művelői munka színvonalát a különböző rangos emléknapok és a népszerű író­olvasó találkozók. Sikeresnek mondha­tók az irodalmi színpadok járási feszti­váljai is. A történelmi-honismereti mun­kaszakasz különösen figyelemre méltó akciója az immár az országos döntőjé­hez közeledő »30 év szabad hazában" című vetélkedő. A népművészeti munkában az ama­tőr csoportok által betanult műsorok színvonalának emelésére, és a műsor­politika eszmei tartalmának javítására helyezte a legfőbb hangsúlyt a CSE­MADOK. Az • énekkari mozgalom jó színvonalát igazolták a galántai Kodály­­napok, és nem csupán mennyiségileg, de dramaturgiai szempontból is javult az első félévben a színjátszó csoportok munkája. Ugyancsak lelkes, jó munká­ról adtak tanúbizonyságot népi tánc­csoportjaink is. Az össztitkári értekezlet beszámolói, vitafelszálalásai alapján megállapíthat­juk, hogy biztató eredményeket ért el a CSEMADOK a januártól eltelt hóna­pok során. Minden előfeltétele megvan annak, hogy szövetségünk így a máso­dik félév feladatait is maradéktalanul teljesíteni fogja, s ezzel köszönti majd a CSKP közelgő XV. kongresszusát. E cél megvalósítása érdekében az össz­titkári értekezlet résztvevői egy külön határozatot fogadtak el. — db — levelek - tudosításol 10

Next

/
Thumbnails
Contents