A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-10-15 / 35. szám
Az egyik kézben övcsipesz, a másikban a gázláng. így kerül ékkő ékkő mellé és készül el a brosstű A gránát egy egész ásványcsaládot foglal magában. Közös tulajdonságuk, hogy szabályos rendszerben kristályosodnak, szemcsés, vaskos tömegek vagy hordalékban legömbölyödött szemcsék" — olvashatjuk a lexikonokban. Fajtái közül legértékesebb a cseh nemes gránát vagy pirop, mely átlátszó és vérpiros. A régiek a karbunkulus vagy a sátán köve néven emlegették és kedvelték mint ékkövet. Most néhány apró kavics van a tenyeremen . . . Egyáltalán nincs rajtuk semmi rendkívüli, semmi feltűnő, nem szépek, színük vörösbarna, s az avatatlan szem aligha venné észre, hogy lényegesen . különböznek a földön heverő kavicsoktól. Ha nem tudnám, hogy ezek a híres cseh gránátok — nyers állapotban — visszaszórnám őket a földre. Ezek a kövek körülbelül fél -milliárd évesek, de az is lehet, hogy egy-két millió évvel fiatalabbak vagy öregebbek. Az emberek órákban, percekben, másodpercekben számítják az időt, de a kövek nem! Ök emlékeznek még bolygónk születésére, amikor a vékony szilárdabb réteg alatt még tüzes magma hánykolódott, mint a betöretlen csikó, s hatalmas robbanásokkal tört felszínre . . . Ezek a kövek sokáig a föld mélyén rejtőzködtek, s ahogyan bolygónk arculata lassan változott, alakult, felszínre kerültek és az ember rájuk bukkant és örömét lelte bennük. íme, itt és igy bányászák a karbunkulust — Mutassa csak azokat a köveket! — szólít meg egy mineralógus. — Lám, néhány szép pirop, azaz cseh nemes gránát. — Ez lenne a híres cseh gránát? — Ez bizony. — Mondhatna róla valami közelebbit? — Nagyon szívesen . . . Képlete, — betűket és számokat mond gyorsan, s én egy mukkot sem értek belőle. Régen elfelejtettem már, amit az ásványtan órákon a fejembe vertek. Nem is értem, hogy a tudomány micsoda bonyolult dolgot is csinált ezekből a szinte észrevétlen kövecskékból. Azután mégiscsak megértek a magyarázatból annyit, hogy sokféle gránát van ugyan a világon, de a legkeresettebb és a legszebb a pirop. Egyetlen más ásványnak, még a rubinnak sincsen olyan csodaszép vörös tüze, mint a cseh gránátnak. Már az ókori ember is felismerte ezt a tulajdonságát és megbecsülte érte. Egyébként a gránát nagy mennyiségben található Indiában, Amerikában, Grönlandban, Ausztráliában és az Alpokban. A gránát fajtái közül értékes az Egyesült Államokban és Madagaszkár szigetén található barna vagy narancsszínű spessartin, a szibériai zöld grosszulár, Ceylonban a hesszonit, továbbá a demantoid, a melanit, az uvarovit és a topazolit. Minket természetesen a „granatus Bohemicus" érdekel leginkább, mely valóban páratlan a maga nemében, ahogy II. Rudolf császár orvosa, a holland Anselmus Boetius de Boot írt róla. Ha a cseh gránátot a szülőföldjén akarjuk „felkeresni", el kell utaznunk Trebenice, Trebivlice, Podsedice vagy Mérunice körzetébe, a Milesovka alj^n elterülő gyönyörű vidékre, ahol' lépten-nyomon láthatjuk a régi vulkáni tevékenység nyomait még most is. Hazánkban itt bukkantak rá a piropra néhány száz évvel ezelőtt. II. Rudolf legendáshírű karbunkulusára is. Ez a híres ékkő galambtojás nagyságú és az értéke 45 000 tallérra rúgott, a harmincéves háború zavaros évtizedeiben sok mással egyetemben „elkallódott". Igazán egyedülálló példány lehetett, mivel a pirop általában apró. A legnagyobb cseh gránát a 18. században a szász királyé volt (35X25X18 mm nagy, súlya 46 karát, ami egyenlő 9,35 grammal). Nagyon sokan foglalkoztak akkor pirop bányászattal. A hűbérurak bányászokat fogadtak fel, a parasztok napszámosokat, mivel szentül hitték, hogy éppen az ö földjük mélye rejt mesés kincseket magában. S valóban találtak ezen a vidéken — a nemes gránáton kívül — néhány gyémántot is. Egy időben valahogy megcsappant az érdeklődés a cseh gránát iránt, ma viszont megint megnőtt iránta az érdeklődés. Sajnos a lelőhelyek már kimerülóben vannak. Köztársaságunk területén már csak egy helyen bányásszák — Podsedicén. Mi valami rendkívül látványos dologra számítottunk, elvégre mégiscsak drágakőről van szó, de a valóság kiábrándító volt. Képzeljenek el egy eléggé mély gödröt, melynek fenekén egy báger csikorogva, zörögve harap bele a gödör köves falaiba, s aztán vastenyeréből egyenesen teherautókra szórja a köveket és azok már viszik is tovább, arra a helyre, ahol a mozgó sziták végtelen során megy keresztül minden kavics és a nyers gránát végül egy kis jutazsákba kerül. És ez minden! Igazán nem valami érdekes látnivaló. El sem titkoltuk a csalódásunkat. — Hát mire számítottak? — mosolyogtak ránk a „gyémántbányászok". — Technika nélkül nem fizetódne ki ez a munka. 16
