A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-10-15 / 35. szám
Fadrusz János, városunk világhírű szobrászának „Szüret" című domborműve — az Állami Pincegazdaság igazgatósági épületének a bejáratát díszíti Amióta Noé a bárkájába menekített szőlővesszőnek erjedő termésétől jobb kedvre derült — mert a vallási eredetű legenda neki tulajdonítja a zseniális fölfedezést —, Föníciától, Egyiptomon és Görögországon át, a mai korszerű ültetvényekig, szédületes karriert futott be a szőlőtermesztés. Hiteles krónika tudatja az utókorral, hogy Marcus Aurelius Probus császár légiói időszámításunk harmadik századában a híres Limes romana — a római határ — vidékén, mely lényegében a Duna vonalát követte, „mértani sorrendben" szőlővesszőket ültettek. Történelmünk írásos emlékei alapján az archeológusok úgy vélték, hogy a Duna menti szőlőkultúra alapítói a rómaiak voltak. Ez a feltevés azonban a devíni (dévényi) hajdani híres vár és hadi erődítmény körül végzett ásatások során talált lelet alapján megdőlt. Találtak egy, az időszámításunk előtti negyedik évszázadból származó, körülbelül huszonöt liter űrtartalmú, agyagból készült edényt, amely az archeológusok megállapításai szerint bor tárolására szolgált. A dévényi ásatások és a bratislavai új Duna-hid építésének földmunkálatai, valamint a váraljai rakparton végzett építkezések során talált további leletek — töltögető, fejtőedények és különféle eszközök — is bizonyítják, hogy a Bratislava és Dévény körüli dombhátakon már a kelta időkben termesztettek szőlőt. Publicius Cornelius Tacitus római történész, Germania című néprajzi monográfiájának huszadik szakaszában megemlíti, hogy a Duna és a Morva torkolatánál lakó nép hagyományosan bort termel, és azzal — kis mértékben — kereskedik. A bortermelők és borkereskedők városa A Kis-Kárpátok déli lejtőin termesztett bor már a középkorban híres volt. Hiteles feljegyzések igazolják, hogy a királyi udvarok borkóstolói már a középkorban rendszeresen ellátogattak a királyi kiváltságokkal rendelkező Pozsonyba, amely abban az időben, a közép-európai borkereskedelem egyik központja volt. Az itteni szőlőtermesztéssel kapcsolatos első hiteles okmány a tizenharmadik századból való. Az 1246-ban keltezett oklevél arról számol be, hogy a ciszterciek kolostora a vár mögötti szőlőjét az alsó-ausztriai heiligenkreuzi kolostor apátjának adta el. IV. Béla magyar király 1254-ből származó oklevele mór részletesen említi a dévényi és pozsonyi szőlőket. III. Endre 1291- ben kiadott okiratában háromféle szőlőkertről találunk említést. A régiekről, a felújítottakról és a létesítendőkről. Egy 1435-ből fennmaradt okmány orról számol be, hogy a várost körülvevő 114 dűlőn 2003 szőlőkért volt. a 474 szőlőtermesztő család 27 ezer okó bort tertermelt, 14 ezer dukát értékben. A város adókönyveiböl tudjuk azt is, hogy például az 1434-es évben a 819 adófizető polgár közül 465 szőlőtermelő, illetve borkereskedő volt. Az egri bornál drágább volt Érdekes még azt is felemlíteni, hogy a kitűnő pozsonyi borokat — mint azt a modenai Hippolyt-kodex is feljegyezte — az 1487—1489-es években drágábban fizették, mint például az egri borokat. A legjobb egri vörösbor akójának (50, 80 liter) az ára 64 dénár volt, a pozsonyi asztali borok akója pedig 65—70 dénárba került. Mátyás király uralkodása alatt a pozsonyi bor akójáért 1 dukát 5 dénárt fizettek. A leghíresebb középkori borozó, ahol a városi borpince zamatos és tüzes borait mérték, a tizenhatodik században előbb a városi fegyvertár épületében, később pedig a Zöldszobában volt (a ház még ma is áll a Nyerges és a Zöld utca sarkán). A Zöldszobában rendezték az első színielőadásokat, és ott több Ízben a magyar országgyűlés is ülésezett. A termelői bormérők egykori utcájában, a Magas-úton már csak egy művészi kivitelű „zeiger'-t találtunk A Szőlészeti és Borászati Múzeum egyik tárlata
