A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-10-15 / 35. szám
HARCOKBAN SZÜLETETT A BEKE Az aknafelszedök csoportja Sázabsky tábornok sírjánál — (L. O. albumából) Ondrej Labanc tartalékos alezredes Cierna nad Tisou-i (ágcsernyői) lakását nem nehéz megtalálni. A régi harcost sokan ismerik, s az őt kereső érdeklődőknek is szívesen segítenek. A kis kertben szép rózsák, az udvaron rend és tisztaság. Az ojtó nincs zárva, bemehetek a szobába. Riportalanyom éppen lányával beszélget, a tranzisztoros rádióból az „ötórai tea" slógermüsor dollamoi szűrődnek. Néhány perc múlva már „Kijevnél járunk". Tapasztalt harcost, közvetlen embert ismerek meg. Küzdelmeinek főleg az a szakasza érdekel, amelynek kezdetét 1943 jelenti. Labanc elvtárs ekkor már a szovjet hadsereg oldaián harcolt. Az Ukrajna területén folyó horcok alatt ő sem felejtette el Ludvik Svoboda parancsnok bátorító szavait: „Úgy harcoljatok Kijevért, mintha Prágáért küzdenétek!" Körülnézek a lakásban. Azonnal észreveszem a kitüntetéseket. Emlékérem a felszabadulás évfordulójára, a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 50. évfordulójára,,^ haza védelmében szerzett érdemekért, a bátorságért. .. — Hol született alezredes elvtárs? — Abaújszinón. Népes család volt a mienk, tizenketten voltunk testvérek. — Milyen feladatokat teljesített a háborúban? — Aknász voltam, s ez sok veszéllyel járt. Aknákat szedtem fel előrenyomuló katonáink útjából; az ellenség helyzetének megnehezítésére pedig oknákat raktam le. — Hogyan fogadták 1944-ben a felkelés hírét? — Nagy örömmel és őszinte lelkesedéssel. Büszkék voltunk arra, hogy a szlovák nép elhatározta: leszámol az elnyomókkal, nem tűri tovább a fasiszta igát. Tudtuk, hogy nehéz feladat vár ránk. A cél világos volt: a Duklahágón keresztülverekedve magunkat el kellett jutnunk Presovig (Eperjesig). Nagyon nehéz harcokban álltunk helyt a Keleti-Kárpátokban. A német fasiszták elkeseredetten védekeztek, de két és fél hónapig tartó heves küzdelem után a szovjet és csehszlovák csapotok 1944. október 6-án elfoglalták a Dukla-hágót. — A duklai harcokban való helytállásáért a honvédelmi miniszter emlékéremmel tüntette ki. Felelevenítené valamelyik emlékezetes élményét? — Természetesen. Színhely: a Duklahágó. 1944 egyik esős őszi napján történt, amit most elmondok. Leghűöb katonáim egyikével a Nizny Komárnik alatti erdőben fasisztákat vettünk észre. Lövésre kész fegyverrel állunk, amikor — mintegy parancsszóra — egyszerre nézünk jobbra. Két férfi lóba alatt megreccsent az óg. Közelednek felénk, de mi nem lövünk. Miért? Mert felismerjük a pilóta szovjet tiszti egyenruháját. A civilruhós férfi kabátja alatt fegyvert tort — ő szlovák partizán. Az aknamezőn keresztül együtt igyekeznek o szovjet vonalok felé. Amikor már egészen közel vannak hozzánk, leen-Labanc elvtárs egyik régebbi fényképe — (Albumából) gedjük a puskát, és úgy ölelkezünk össze, ahogyan hosszú távoliét utón a családtagok szoktak. Ez az ölelés mindnyájunk életébe kerülhetett volna, hiszen alig 50 méterre volt tőlünk az ellenség. De olyan nagy volt oz örömünk, hogy akkor senki sem gondolt erre a veszélyre. — Többször előfordult ehhez a találkozáshoz hasonló eset? — Nagyon sokszor. Nemcsak a Duklai-hógónól, hanem a fasizmus elleni harc más szakaszain is. Hány olyan eset volt, amikor ismerősök, borátok, apák és fiúk, testvérek találkoztak hasonló körülmények között...! Olyanok is testvérként fogtak kezet, akik még néhány nappal azelőtt szemben álltak egymással, de ráeszméltek arra, hol oz igazi helyük, s közösen fordultak szembe a fasisztákkal. Minden becsületes ember egy célért küzdött: megsemmisíteni a fasizmust, megszabadítani a népeket o szenvedéstől és a nyomortól — a fasiszta megszállástól. — Alezredes elvtórs, úgy tudom, hogy öccse is részt vett a harcokban, s találkoztok is ott . . . — Igen. 1944-ben, a duklai támadás előtt találkoztunk. Még nagy volt a forróság, amikor Csernovic környékéről áti rá nyitotta k bennünket o duklai hadműveletekhez. Két vagy három héttel azelőtt adták át a kitüntetéseket oz 1. csehszlovák hadtest katonáinak, egy bukovinai községtől nem meszsze. Még ebben a községben tartózkodtunk, éppen oz egyik hóz kapujában álltam. Egysiercsok énekszót hallok, s látom, hogy menetelő katonák közelednek. Nézem őket, ahogy elvonulnak. Ekkor váratlan dolog történt. A sorból kilépett egy katona, s gyors léptekkel jött felém. Nem volt időm a gondolkodásra ... A következő másodpercekben mór átöleltük egymást, és még hosszú pillanatokig nem tudtunk megszólalni. — Az öcsém volt. Meghívtam a szállásomra, megvendégeltem. A háziasszony sírt, amikor hozta az ételt. Amikor ennek okót kérdeztem, azt mondta: „Tolón éppen most egy idegen asszony az én két fiamnak ad enni valahol egy távoli faluban ..." \ Sajnos, öcsém mór nem él. A Dukla hágónál láttuk egymást utoljára. Eg> magaslat elfoglalásáért harcoltunk, amely egy nap alott többször gazdót cserélt. A fasiszták utolsó, elkeseredett támadása során azt a tankot, amelyben oz öcsém rádiós volt, telitalálat érte. Azonnal lángba borult, s mi nem segíthettünk, mert a németek erős tűz alatt (ártották oz egész terepet. Ellentámadásunk sikeres volt. Véglegesen elfoglaltuk o magaslatot. így álltunk bosszút halottainkért. — A Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem évfordulója alkalmából a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége is kitüntette. Ez az elismerés kötelez. Átadja-e ismereteit, küzdelmének tanulságoit másoknak is? — Minden alkalmat felhasználok erre. Sokszor hívnak beszélgetésekre, találkozókra. Sokáig emlékezetes marad számomra például az a találkozó, amelyre a CSEMADOK szomotor-vécsi helyi szervezetének és a szomotori általános iskola tanulói hívtok meg, s melyen a felszabadító harcokról és szocialista társadalmunk építéséről beszélgettünk. Hasznosak oz ilyen találkozások. A háború réme ellen ma is össze kell fognunk. Megköszönöm a beszélgetést és elbúcsúzom Labanc elvtórstól. Minden szava bizonyítja: azok közé tartozik, akik a béke nevében emlékeztetnek a múlt küzdelmeire, tanulságul és figyelmeztetésül: soha többé háborút! GILANYI SÁNDOR A szerző felvételei (2) Szomotori fiatalok között Kondás József, a szomotori általános iskola pedagógusa megköszöni az alez redes látogatását. 5
