A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-10-07 / 34. szám
lottam, hogy Csehszlovákiában életet jelentő politikai menedékjogot kapnak az emigránsok. Mindez 1920 júniusában történt. Mintegy száz társammal együtt Bratislavába kerültem. Az Irgalmasok kórházában és templomában szállásoltak el. Mozgalmas napok következtek. Először is jelentkeznünk kellett a rendőrkapitányságon. Rövidlejáratú tartózkodási engedélyt kaptunk, és a tudtunkra adták, hogy ha egy héten belül nem vállalunk munkát, el kell hagynunk az országot. Rendőri besúgók szimatoltak közöttünk, sőt sok ügynök is felkeresett bennünket. Engem például mesés jövő ígéretével a francia idegenlégióba csábítottak. Közben lejárt a tartózkodási engedélyünk, s mivel állandó munkát nem tudtunk szerezni, nemkívánatos elemeknek tekintettek bennünket, aminek az lett a következménye, hogy egy szép napon rendőrök kísértek át Petrzalkára, a csehszlovók-magyar-osztrák határra, ahol tízkoronás útravalóval azzal bocsátottak utunkra kísérőink, hogy mehetünk Magyarországra vagy Ausztriába, csak Csehszlovákiában nem maradhatunk. Mi mást tehettünk volna, mint hogy elindultunk a határ felé, aztán jó nagy kerülővel visszafordultunk és ahányon voltunk (vagy ötvenen), annyi irányban széledtünk szét. Ladányi József Nyitrára került — ahol azóta is él —, s nyomban jelentkezett a szociáldemokrata párt baloldali tagozatánál. — Megjegyzem, akkor már a városban több emigráns is tartózkodott, köztük Csirsz Krisztina — Kun Béla volt titkárnője, Rothbart Emil újságíró és mások. Végül 1921-ben megalakult a kommunista pórt, melynek egyik alapító tagja lett. Mint párttag, kulturális téren tevékenykedett. — Nyomban színjátszó csoportot és tánciskolát szervezett. A befolyt öszszeget a párt kasszájába adtuk. Szegény volt akkoriban a párt, jól jött minden fillér. . . — Értett a színjátszáshoz és a tánchoz? — Ne csodálkozzék: igen, értettem ... — rrTosolyodik el Ladányi József. — Inaskoromban a vasas szakszervezet vezetőinek a javaslatára és ösztönzésére elvégeztem a kétéves színiakadémiát, igen, így nevezték . . . Székhelye a Nyár utcában volt, és igen neves egyéniségek oktattak, tanítottak ott bennünket, mint például Somlay Arthúr, Beregi Oszkár, Forgács Rózsi és mások. Azt mondták, igen tehetséges táncoskomikus színész vagyok . . . Egyszóval az ott tanultakat kamatoztattam Nyitrán. Szép sikerrel... Még valamit: a végzős növendékek közül többen hivatásos színészek lettek. A miéink, azaz haladó gondolkozásúak, és az nagyon fontos volt . . . Ladányi József a keményítőgyárban vállalt munkát. Kellett a pénz, mert közben a szülei is utána szöktek Pestről, róluk is kellett gondoskodnia. Nehéz hetek és hónapok következtek. De bírta. És agitált a munkások között: lépjenek be a pártba. Egy napon aztán az igazgató magához hívatta őt és a főgépészt. „Választhatnak — mondotta nekik — vagy a gyár, vagy a párt!" — Én otthagytam a gyárat, a főgépész maradt, négy apró gyereke volt . . . Aztán 1925-ben hivatásos zenészekből zenekart szerveztem és jártuk az országot 1938-ig. Akkor a zenekarunk működési engedélyét bevonták, s a párt is illegalitásba ment . . . Az én feladatom a hírszerzés volt: kicsi csavar a nagy gépezetben. Három elvtársnak adtam át az értesüléseimet, aztán hogy ők hová és kikhez továbbították, nem tudom, nem is érdekelt. Én csak azt tudtam, hogy mit kell tennem azokban a nehéz időkben. Tény, hogy sok veszéllyel kellett szembenéznem, de mindent vállaltam hűséges párommal együtt. Mert időközben megnősültem, pontosabban 1934-ben. Feleségem az osztravai bányavidékről származik, fodrásznő volt. A legnehezebb pillanatokban is segített és kitartott mellettem, 1945-től ő is párttag. — Aztán jött a felszabadulás . . . — Igen . . . Azonnal bekapcsolódtam a pártmunkába, pedig a csehszlovák állampolgárságot csak 1974- ben kaptam meg . . . Politikai könyv- és sajtóterjesztő volt egy ideig, agitált Dél-Szlovákia falvaiban a szövetkezetesítéskor, közben két- és hároméves politikai iskolát végzett, több évig volt a városi-, járási- és a kerületi pártbizottság tagja. Aztán 1952-től 1959-ig, a nyugdíjazásáig a Slovenská kniha üzletvezetője volt. Egyébként Ladányi József a CSEMADOK- nak is alapító tagja. — És most? — Pihenek, azaz pihennék, ha az örökös nyugtalanság békén hagyna. A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetségnek a vezetőségi tagja vagyok, benne vagyok a Népi ellenőrző bizottságban, úgyszintén az utcai pártszervezet vezetőségében már tizenöt éve, és hót a járási újság levelezőjeként is számon tartanak . . . Ladányi József rendszeresen jár a tanulóifjúság közé, hogy elbeszélgessen velük a párt harcairól, segédkezik az iskolai emlékszobák berendezésénél. Sok apró apándékot és köszönő levelet kap a fiataloktól, aminek nagyon örül. Köszönet és elismerés nemcsak levél formájában érkezik, másban is megnyilvánul: a vitrinben csillogó kitüntetésekben. Vagy tizet kapott. A két legrangosabb, amire igen büszke, a Munka Érdemrend és a Tanácsköztársasági Emlékérem, amelyet Losonczi Pál, az MNK Elnöki Tanácsának az elnöke írt alá. — Befejeztük? — kérdem. Rámmosolyog és megfenyeget: — Nem szeretném, ha hőssé avatna az írásával. Én csak azt tettem, amit tennem kellett. Sosem éltem az álmok világában, mindig az élet vaslogikáját követve éltem és cselekedtem, tudtam, hogy az új gondolatok- igazságáért verekedni kell, hogy minden eredmény harcok közepette születik .. . LOVICSEK BÉLA 13
