A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-10-07 / 34. szám
Almok nélkül Ladányi József előszeretettel jár a tanú lóifjúság közé Amikor még a „kozák táncot" járta gondolatok, s ahol arra is rádöbbent, hogy neki tulajdonképpen nincs kiért és miért harcolnia. — Igen, erre az igazságra még inkább rádöbbentettek a hazulról érkező hírek, melyek szomorúak és elkeserítőek voltak. Többi közt megtudtuk, hogy odahaza koldulnak a sebesültek és a rokkantak, hogy a jegyzők miként basáskodnak és nullázzák ki a rászorulókat, különösen a hadiözvegyeket, és sok más egyebet is hallottunk, amitől ökölbe szorult a kezünk. A fronton hallottuk meg azt is, hogy Oroszországban kitört a forradalom, vagyis azt, hogy az orosz katonák nem az „ellenségre", hanem visszafelé fordították a fegyverüket. És ott hallottam először Lenin nevét is. Nemcsak én, hanem sok társammal együtt szerettük volna megtudni, hogy ki az a Lenin, s hogy mi az elve. De arra csak jóval később kerülhetett sor . . . — Épségben megúszta a háborút? — Ahogy vesszük ... A bőrömet ugyan nem lyukasztották ki, de eléggé tönkre mentem: fózás, ízületi hántoltnak meg egyebek. Alig bírtam járni. így kerültem haza egy kórházvonattal. Szegeden ért az őszirózsás forradalom. Ott már különböző röpcédulákat osztogattak: lépj be ide, lépj be oda! Végül Budapestre került. Ügy ahogy felépült. A Vas- és Fémmunkások Szakszervezetének a felhívására karhatalmista lett, később pedig a Vörös őrség tagja. Nemsokára újból a frontra került, de akkor már tudta, hogy miért és kiért harcol Miskolcon, Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon, Tokajban, Rakamazon és Szolnokon. — Tudtam és harcoltam is az elnyomás, a kizsákmányolás ellen, a munkásosztály jogaiért és hatalmáért, a Tanácsköztársaságért. — A Tanácsköztársaságot leverték. Hogyan menekült meg a nagy tisztogatás, a fehér terror elől? — Hm, a tisztogatás? — borul el Ladányi József arca. — Talán felesleges részletezni, emlékezni sem jó rá . . . Emlékszem, kenyérért álltam sorban Budapesten, amikor durva kezek kiragadtak a sorból és a hírhedt Markó utcai fegyházba hurcoltak. Nemcsak engem, sok társamat is. Rögtön bevezetőül kutyakorbáccsal vertek bennünket végig. Sosem felejtem el: mellettem egy középkorú, zsidó kinézésű ember állt, akinek az arcát olyan szerencsétlenül érte a korbácsütés, hogy nyomban kifolyt a félszeme . . . A kihallgatáson résztvett egy alig húsz évesnek látszó darutollas katonatiszt is. Elegáns, szép szál fiú volt, egyáltalán nem illett abba a környezetbe. Kinézetre. Tetteivel és a hideg kegyetlenségével azonban igen. Rólam például letépetté az inget, majd kéjelgő élvezettel égő szivarjának a parazsát néhányszor végighúzta a hasamon, utána tovább kínoztatott. Kétszer elájultam. Másodszori ájulásomból a cellában tértem magamhoz, ahol egymás hegyén-hátán hevertek a foglyok. Közben a hasamon ejtett sebek elgennyesedtek, mire bevittek a Rókuskórhózba. A kórházból még aznap megszöktem, és ide, Csehszlovákiába menekültem. Ugyanis már előbb hal-Mikor Nyitrán a Lenin utcai lakása felé igyekeztem, arra gondoltam, hogy a hányatott életű- ember igen fáradt és megtört lehet, talán beszélgetni sem lesz kedve. Tévedtem és meglepődtem. Ladányi József, a hetvenhat éves, zömök testalkatú férfi mozgékony, fiatalos, korát meghazudtoló a fürgesége. És igen beszédes. Hitetlenkedve méregetem, csóválom a fejem. — Bizony, bizony, én még a múlt században születtem — bólogat maga elé s néz a szemembe. — Látja, mégis úgy tűnik, mintha tegnap tanultam volna meg járni és beszélni, kóborolni a pesti utcákon, mert ott születtem én, Budapesten . . . Ott. Egyenesen bele a nyomorúság és a nélkülözés kellős közepébe, abból kijutott bőven. Édesopja kikötői munkás volt, de elvállalt mindenféle más alkalmi munkát is, ha éppen akadt, csakhát nem mindig akadt. Különösen a telek voltak hosszúak s telve nélkülözésekkel a Ladányi családban, amikor a Duna befagyott és a hajózás leállt. Télutón apja fülének a jég rianása volt a legszebb muzsika. A nagy dördülések a tavasz közeledtét jelezték, s vele együtt a munkát és a kenyeret. — Aki a szegénységbe születik bele, annak az természetes, eszébe se jut más, kényelmesebb, jobb életmód ... Elképzeléseim, álmaim nem voltak. Legfeljebb arról álmodoztam, mikor nagyon korgott a gyomrom az éhségtől, milyen jó volna egy nagy karéj kenyér . . . Néha hozzájutva jól megtömtem a bendőmet, de gyakran éhesebben álltam fel az asztaltól, mint ahogy mellé ültem ... Azért nem keseregtem, nem lázadoztam. Azt se tudtam, hogy mi fán terem . . . Hát ezekre emlékszem gyerekkoromból ... meg a nagy csavargásokra . . . mea ,a grundokra, ahol üvöltözve száguldoztunk, marakodtunk, játszottunk naphosszat, mert játszani, azt nagyon tudtunk .. . Eltűnődik, a hangja is csendesebb lesz. — Szürkék, semmitmondók ezek a távoli múltba mosódó emlékek. Tudom. Számomra mégis szépek: Az enyémek. A századforduló hangulatát őrzik, ifjúságomnak egy darabkáját... és nem szégyellem, hiszen több millió hozzám hasonló sorsú gyerek élt akkoriban az országban . . . Ladányi József Pesten végezte el az elemi iskola öt osztályát. Ötöt, nem többet. Azt kapta útravalóul. azzal kellett beérnie. Pedig szerette az iskolát. Dehát szerette volna a csirkehúst is, a szép, elegáns ruhát, és sok más egyebet is. A Ganzba, a vasasokhoz került inasnak, ahol a műszerész (villamostechnikusi) szakmát tanulta ki. Alig szabadult fel s kapta kézhez a segédlevelet, kitört az első világháború. Be kellett vonulnia. Rövid kiképzés után egy műszaki alakulattal a harctérre került. Macedóniába. ( Közben persze sok minden történt az életében, ami — enyhe túlzással — egész életre szólóan meghatározta az útját. — Mikor és hol találkozott először a haladó eszmékkel? — kérdem. — Inaskoromban ... úgy 1914 táján — gondolkodik el Ladányi József. — Akkor kezdett nyiladozni a szemem . . . Ugyanis az idősebb munkások és segédek a gyár közelében egy-egy kiskocsmában rögtönzött gyűléseket tartották, ahová én is besettenkedtem. Ott hallottam először kizsákmányolásról, elnyomásról meg forradalmárokról. Ezek a számomra ismeretlen és soha nem hallott fogalmak felgyújtották a fantáziámat, s egyre többet foglalkoztattak. Előbb csak magamnak, később másoknak is feltettem a kérdést: mit jelentenek? Valami kezdett már derengeni előttem, de csak halványan. Nem értettem még az összefüggéseket. Később viszont már tudatosítottam magamban, hogy a munkásosztály tagja vagyok, s hogy van egy másik osztály is, a burzsujoké, akiknek nem isten által adatott a gazdagság és a jólét, hanem az a mi véres verejtékünk órán, a mi dolgos kezünk nyomán halmozódott fel, s hogy nekünk a haszonból csak a morzsa jut, ami égre kiáltó igazságtalanság . . . Ilyen előzmények utón került a frontra, ahol tovább gyűrűztek benne o Baráti körben a Munka Érdemrend átvétele után 12
