A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-10-07 / 34. szám
_____ _ Ai ördög hídja Túl az Ördög hídján tunk, főztünk magunknak. Egész nap meg dolgoztunk, vágtuk a fát, égettük a szenet. A fát aztán a dombokon és a Szádellöi völgyön át szekerekkel szállítottuk a környező falvakba, városokba. — Az asszonyok addig mit csináltak? — Itthon voltak. Fontak ... A bacavai fiatalok jórésze ma is favágó, de ök már nem gyalogolnak annyit, mint mi annak idején: autóbusz viszi őket a munkahelyükre meg vissza. Aztán a falu — amelyet a környéken élő magyarok máig is Falucskának hívnak — keletkezéséről beszél Gyuri bácsi: — Valamikor régen, abban oz időben, amelyre közülünk már a legidősebbek sem emlékeznek, lakott Chorvátyban egy horvát származású gróf. A mai Hacava erdős' területe is az ő birtokai közé tartozott, csak akkor még nem éltek itt emberek, nem voltak házak. Szóval ez a horvát gróf favágókat küldött ide az erdőbe, s építtetett nekik egy barakkot is, ahol laktak. Ezek a favágók aztán itt is maradtak, faházakat építettek maguknak, így keletkezett a falu . .. Most már Gyuri bácsi felesége is közbeszól: — Sok ló volt itt akkoriban. A kiscsikót hívják nálunk „hacsának". Ebből lett a község neve. A faházak még megvannak — s Gyuri bácsi szerint többet érnek, mint a kőházak, mert jobban tartják a me-Jtr Gyuri bácsi Ha északi irányban — Stos felé — távozunk Turnianske Podhradieböl (Tornavóraljáról), hirtelen megemelkedik alattunk a vidék, sziklás tájakon át visz bennünket az út, amely egy fürge patak társaságában szalad közeli és távoli tájak, falvak, városok, emberek felé. Hájtól (Ajtói) két-hórom kilométernyi távolságra egy helyütt az út elkeskenyedik, s beszorul két magas sziklafal közé. Ezt a helyet nevezi a környék lakossága az ördög hídjának. Hogy honnan származik ez a furcsa elnevezés, pontosan senki sem tudta megmondani; a sokféle válasz alapján azonban könnyen „rekonstruálhatjuk" a különös név eredetét. Valamikor régen csupán egy keskeny ösvény vezetett a sziklán keresztül, a mai ördög hídján túlról a környező világba. Később olasz útépítők jöttek, s utat vágtak a legyőzhetetlennek látszó sziklafalba. A környékbeli emberek azonban nem hitték, hogy túlvilógi erők segítsége nélkül is el lehet végezni ilyen nagy munkát. Rebesgetni kezdték, hogy éjszakánként maga az ördög hordta szét a sziklát, a köveket. Ezért nevezték el az említett helyet ördög hídjának. Hogy mi van az ördög hídján túl? Ezt a „tartományt" — azt hiszem — kevesen ismerik. Itt rejtőzik a favágók, a szénégetők, az erdei munkások különös, zárt világa, egy hegyekkel koszorúzott kicsi falucska. A falucskát, amelynek utcáit most járjuk, Hacavának hívják. Szombat délután van: ünnep előtti csendes készülődés. Az egyik udvaron a szemetet söprik, a másikon éppen vajat köpülnek. A domboldalakról kaszások ereszkednek le, az országúton szénával megrakott ökrösszekér igyekszik hazafelé. A patakban, amely itt sem hagyja el társát, az országutat, a cipőjét mossa egy kisfiú. A házak előtti lócákon ölbeejtett kézzel üldögélnek az öregek. A szomszédok néha át-ótszólnak egymáshoz a hazánk keleti részén élő szlovákság ízes, dallamos nyelvén . . . A hacavai szombat délutánok talán évtizedekkel ezelőtt is ilyenek voltak, hiszen a község csupán a közelmúltban került szorosabb kapcsolatba a világgal: néhány évvel ezelőtt, amikor az autóbusz először merészkedett át az ördög hídján. Azelőtt csak gyalogosan meg szekérrel közlekedtek a hacavai lakosok. Ha megbetegedett valaki? Dunyhák közé fektették, föltették a szekérre, úgy szállították a legközelebbi városba, Tornára vagy Moldova nad Bodvouba (Szepsibe) az orvoshoz. Erre azonban meglehetősen ritkán kerülhetett sor: —- Nyolcvanhárom éves vagyok, de orvosnál még nem voltam — mondja büszkén Radványi Gyuri bácsi, aki szépen, hibátlanul beszél magyarul. — Azazhogy egyszer mégiscsak kénytelen voltam odaállni az orvos elé: amikor sorozáson voltom, még az első világháború előtt. De a betegséget csak hírből ismertem. Hatvanöt éves koromig favágóskodtam, jártam az erdőt, a hegyet . . . Gyuri bácsi délelőtt még valóban kaszálni volt, de most ö is a ház előtt ül, akár a többi öregek: derűsen belemosolyog a szombat délutánba. Arra kérem őt, mesélje el, hogyan éltek valamikor — mikor még ö is az erdőt járta — a favágók, az erdei munkások, s Gyuri bácsi láthatólag örül ennek a témának: — Tavaszkor kimentünk az erdőbe, összetákoltunk magunknak egy kunyhót, aztán haza se jöttünk, amíg a munkából tartott. Esténként tüzet rak-Okrösszekér a hacavai utcán leget —, de Jovot bizony nem látunk Hacavában. Annál több a szarvasmarha. Szinte minden udvaron ténfereg legalább egy, de néhol kettő-három is. Nem csoda, hiszen az ökrösszekér a falu legfontosabb „közlekedési eszköze". Azt hiszem, nincs hazánknak még egy ilyen sajátos „ízű" része, ahol enyire megőrződött volna a múlt. Igaz, a felszabadulás óta már itt is történtek jelentős változások, hiszen bevezették a villanyt, a telefont, s az autóbusz is felmerészkedik a hegyek közé, hogy összekösse az ördög hídján túli falucskát a világgal. A beteget sem kell párnák közé fektetve, szekéren szállítani az orvoshoz, mert a mentőautók sem kerülik már el a községei. Van ebben a Hacavában valami különös, valami nagyon szép, ami fogva tartja az embert. Ezt pedig nem is kell sokat bizonygatni: hiszen lakói a legnehezebb időkben sem költöztek el más vidékre, megmaradtak itt, a hegyekkel körülzárt falucskában, túl az ördög hídján . . . VARGA ERZSÉBET (A szerző felvételei) Egy jellegzetes faházikó 6 A falu főutcája
