A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-09-23 / 33. szám
Romantikus kikötő matrózkocsmákkal, harmonikaszó, vidám nótázás, bábeli nyelvzavar, pohárcsörgés, lányok vidám nevetése, tengerészek a világ minden részéből — ez az elképzelés, amely megfelel á valóságnak, ha így akarjuk látni. Öreg kikötő, dokkok, daruk, munkások, akiknek minden markával számolniuk kell, mert egyre emelkednek az élelmiszerárak, tengerészek, akik inkább' a hajók fedélzetén maradnak, mintsem hogy hagyják kicsalni a pénzt a zsebükből a drága vendéglőkben és kéteshírű bárokban a még kétesebb hírű lányoktól — ez a valóság, amely már valahogy nem felel meg az elképzeléseknek. Hát akkor tulajdonképpen mi is az igazság? reie und Hansestadt Hamburg, magyarul Hamburg Szabad- és Hanzaváros önálló közigazgatási egység, ma a Német Szövetségi Köztársaság egyik tartománya, (szövetségi állama). Németország legnagyobb tengeri és folyami kikötője. Az Elba tölcsértorkolatánál fekszik, 110 kilométerre az Északi-tengertől. A várost Nagy Károly alapította 811 - ben. Mind szabad- és Hanzaváros hatalma jelentősen meg növekedett. A város fölött a hatalmat a szenátus és két polgármester gyakorolta. A legfőbb szerv a választott képviselőkből álló ún. Bürgerschaft volt. A patríciusok uralma ellen a 17. századtól heves küzdelem folyt a városban. Itt keletkeztek a 19. század elején az első német munkásszervezetek. A második világháborúban a súlyos angolszász bombázások következtében a város jelentős része elpusztult. A második világháborút követően Németország felosztása után Hamburg elvesztette keleten gazdasági hátországát (a várostól keletre mintegy ötven kilométerre húzódik az NDK határa). Annak ellenére, hogy a hamburgi szenátorok és közgazdászok igyekeztek érvényt szerezni az „Elba-politikának", Hamburg nemcsak a közép- és keleteurópai tranzit áruk jelentős részét veszítette el, de addigi kedvező földrajzi fekvése is kezdett előnytelenné válni az Elbán. Egyre nagyobb hajók épültek, s ezek nem tudtak befutni a tengertől több mint 100 kilométerre fekvő kikötőjébe. Az Európai Gazdasági Közösség országaiban lejátszódott integrációs folyamat természetesen a központi fekvésű kikötőket részesítette előnyben: elsősorban Rotterdamot a maga Europortjával és bizonyos mértékben Antwerpent. Hamburg persze nem hagyta magát kiszorítani a versenyből, s szenátusa és lakói meg a bonni szövetségi kormány nemcsak rengeteg erőt, de hatalmas összegeket is áldozott a város fejlesztésére, a kikötő modernizálására, az emberek növelték szakképzettségüket, lépést tudtak tartani a fejlődéssel, íme ma Hamburg ismét a világ egyik legjelentősebb kikötője és kereskedelmi központja. A világ minden nyelvén hallunk itt beszélni, éjjel-nappal folyik az áruk ki- és berakása, a kikötő mindig tele a legkülönbözőbb országok zászlóit viselő hajókkal. Egyszóval, Hamburgnak megvan a maga sajátos atmoszférája. A legnagyobbrészt elpusztult óvárosban a megmaradt tipikus Hanza-stílusú öreg patríciusházak békésen megférnek a csupa alumínium és üveg palotákkal. Hamburgnak megvannak a maga különlegességei is. A férfiak jórésze olyan parádés ellenzős sapkát hord, mintha mindegyikük hajóskapitány vagy legalábbis kormányos lenne, a lányok állítólag a legszebbek az egész országban, a halpiacon minden kapható a gramofontűtől a cápauszonyig és a bálnatiléig, mindenütt csupa pázsit, fa és virág meg víz, éjjel-nappal hömpölyög az emberáradat az utcákon, az Elba alatt két alagút is vezet, az egyik még 1911- ben épült és kétágú, a másik vadonatúj, az idén késTtfft'el és háromágú, a kikötő fölött szintén új s amellett „vámmentes" híd ível át. És még egy különlegesség: a Reeperbahn. A világ leghosszabb szórakozóhelyekkel teli utcája. Itt vannak a világ legtapasztaltabb rendőrei; „főhadiszállásuk" a Davidswache. S az erkölcstelenség, pornográfia, szélhámosság legtöményebb koncentrációja. Mindez hatalmas Bentley-k, Mercedesek és Lanciák, színes neonlámpák, hatalmas reklámplakátok, lokálok, bárok, kocsmák csillogó leple mögött, ahol fülsiketítőén bömböl a beat, marihuána és hasis-édeskés szaga terjeng, párok összefonódva a parketten és az aszfalton, stricik és utcalányok csalogatják a szórakozni vágyó férfiakat, kihallatszik a lihegés az Eroscenterből, tumultus a lépcsőkön, verekedés valamey eldugott helyen, rendőrautó szirénájának üvöltése, néma halott kidülledt szemmel a hátsó udvaron. „Jó estét, uram — fordul a járókelő felé a becsalogató ember a bár előtt és igyekszik szolid benyomást kelteni. — Ne szalassza el kitűnő programunkat. A legszebb lányok, minden kívánságát kielégítik . .." Vagy a járókelő megáll a kirakat előtt, s megszólal mögötte egy gyengéd női hang: „Halló szép fiú, velem jössz?!" Csakhogy a városi tanács is óva int tájékoztató kiadványában, a „Hamburgertips"-ben az ilyen csábításoktól: Csak annyi pénzt vegyen magához, amennyit el akar költeni. Csak kisebb címleteket, semmiképpen se csekket! Ne hagyja magát elcsábítani a portás suttogásától vagy a bárhölgy ígéreteitől! Vigyázzon a pénztárcájára! Ne parkoljon sötét utcákban és tartsa magánál a kocsi okmányait! Vigyázzon, óvakodjék bármiféle új ismeretségtől! Mindegyik magán akar keresni! És ha már kellemetlen helyzetbe kerül (esetleg lányokkal is), ne szégyelljen a rendőrséghez fordulni. A Davidswache rendőrtisztviselői segítségére lesznek tettleg és tanáccsal. A politikai légkört Hamburgban lényegében a szociáldemokrata párt határozza meg, amely 1919-től többségben volt a városi tanácsban egészen 16
