A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-09-16 / 32. szám
Émelyegve állunk a csontok óriási halmaza előtt, az igazgatóhelyettes egy ideig gúnyosan méricskél, de aztán megsajnál bennünket. — Jöjjenek — mondja —, mert még elájulnak. Örömmel követjük. A botrányos „illat“ még egy kis ideig követ bennünket, majd hirtelen megszűnik. — Egy ujjal sem ér senki ezekhez a csontokhoz — magyarázza Sámel. — A bűzt könnyen meg lehet szokni, viszont nagyon jól keresnek itt az emberek. — Ugye nem gondolták — folytatja —, hogy nagyon sok kozmetikai cikk, „szépítőszer“ adalék anyaga ezekből a csontokból készül? — Sose szerettem a rúzsozott szájú nőket — mondom mogorván. — Konzervatív ember — mosolyog az igazgatóhelyettes. — Lehet. Ök sokkal modernebbek, mint én, nemcsak, mert igenis tetszik nekik az ápolt, csinos, sőt kicsinosított nő, hanem mert — nézzek csak körül — a lehető legkorszerűbb gépekkel rendezték be a gyárat. Egy-egy csontdaráló enyvfőzőgép, centrifuga több millió devizakoronába kerül, időbe telik, amíg a beruházás megtérül, viszont más út nincs, a gyár 1967-ben épült s ha a hazai és külföldi megrendelők igényeit ki akarják elégíteni, nem dolgozhatnak korszerűtlen gépekkel. — Az expedíciós osztályon láthatom a becsomagolt' árut. Szemcsézett enyvet szállítanak Angliába, Finnországba, Iránba, Irakba, IndoSZÉPÍTŐSZER - CSONTBÓ Sámel igazgatóhelyettes szemében ravaszkás fények bujkálnak, a raktár felé vezet bennünket, s míg átvágunk a gyárudvaron, kitalálom a gondolatait: „Gyertek csak, kedves szerkesztő elvtársak, gyertek, ne tapogassátok a gyomrotokat, visszafordulni nem lehet! Gyertek hát és ne fintorogjatok!" S míg az igazgatóhelyettes feltehetően így biztat bennünket gondolatban, meg is érkezünk a nyersanyag-raktárba, és elzöldült arccal, levegő után kapkodva bámulunk egy hatalmas csonthegyet. — A nyersanyag — mondja hangosan, és enyhe gúnnyal figyeli, hogyan hápogunk. — Itt is lehet dolgozni? — kérdezem verejtékezve. — Dolgozni mindenütt kell — válaszolja kurtán. De azért örülök, amikor megtudom, hogy itt inkább csak a gépek dolgoznak. Mindössze kéthárom emberre, gépkezelőre van csak szükség. Most azonban a gépek sem dolgoznak, szünetel a termelés, két hónapon át a gépek tisztítása, karbantartása folyik. néziába és más országokba. A csomagolás teljesen automatizált. A képek körül most csak a karbantartók serénykednek. Tehát a gyár olyan csendes, mint valami nagy laboratórium. Egyébként ez az ország legnagyobb csontfeldolgozó üzeme. Évente 36 ezer tonna enyvet gyárt. Készítményei között fontos helyet foglal el még a csontzsír, a takarmánynak való csontdara és csontliszt, az enyvtelenített csontliszt stb. Az alkalmazottak száma kétszázharmincöt, átlagos havi keresetük kétezerkétszáz korona. Ennyit keres például egy, az iskolából épphogy kikerült tizenhat-tizenhét éves lány. A gyárnak saját üzemi étkezője és büféje, továbbá szép klubhelyisége van. A bútoriparban és sok más iparágban nélkülözhetetlen enyv, a mezőgazdaságban oly keresett csontliszt, a zselatin stb. pótolhatatlanná teszik ezt a Liptovsky Mikulás-i üzemet. ZS. NAGY LAJOS PRANDL SÁNDOR felvételei 13
